Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára Palóczi Antal-díjakat, Lechner Lajos-díjakat és Pro Architectura-díjakat adott át a szakma kiválóságainak az Építészet Világnapja alkalmából.
A Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen több építész szervezet vezetője részt vett.
Dr. Szaló Péter területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az Építészet Világnapját 1998 óta minden október első hétfőjén tartják.
„Az építészet egyszerre fizikai valóság, ami az építéssel jön létre; egyben szellemi valóság, messze túl fizikai valóságán. Mint ilyen, minden művészetnél jobban függ az anyagi valóságtól. De ettől emberi, hiszen épp az ember sajátja, hogy egyszerre él az anyagi világban és egyszerre szellemi lény” – mondta a helyettes államtitkár.
A Lechner Lajos-díj az építésügyi igazgatásban legalább egy évtizede végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerését kifejező díj. 2012-ben Lechner Lajos-díjat kapott:
· Bagoly Attila Gábor osztályvezető
· Balassáné Járai Éva csoportvezető
· Biro Attila Zoltánné nyugalmazott osztályvezető
· Hadúr Aladár építésügyi ügyintéző
· Szeszlerné Patassy Veronika építéshatósági ügyintéző
A Palóczi Antal-díj a településrendezés területén legalább egy évtizeden át végzett kiemelkedő tevékenység és az elért szakmai sikerek elismerését kifejező miniszteri díj. 2012-ben Palóczi Antal-díjat kapott:
· Körmendy János vezető főépítész
· † Szenczi Ottó, okleves építészmérnök
A Pro Architectura-díj egy építészeti alkotás kiemelkedő színvonalának elismeréseként adományozható miniszteri kitüntetés. Az építészeti díjak hierarchiájában az Ybl Miklós-díjat követi. Míg az Ybl-díj életműre vagy huzamosabb idejű építészeti munkásságra adható, a Pro Architectura-díjat már néhány éves gyakorlattal rendelkező építész is megkaphatja. 2012-ben Pro Architectura-díjat kapott:
· Tarnóczky Tamás Attila vezető építész-tervező
· Keller Ferenc és Sólyom Benedek János DLA vezető tervező (megosztva)
· Dévényi Márton Benedek ügyvezető és Gyürki-Kiss Pál ügyvezető (megosztva)
· Ásztai Bálint építész és Kovács Csaba ügyvezető (megosztva)
· Czigány Tamás tanszékvezető egyetemi docens, Cseh András egyetemi tanársegéd és Papp Róbert építész-tervező (megosztva)
(Belügyminisztérium Sajtóosztály)