"Főmérnökökre szüksége van az országnak, ez a múlt évi katasztrófák egyik legfőbb tanulsága, a gazdasági válságé pedig – egyebek mellett – az, hogy elengedhetetlen a mérnökirodák piaci kooperációja" – erről is beszélt az mmk.hu-nak adott interjúban Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.

– Nagyjából egy év távlatából hogyan látja: megfelelőnek bizonyult az építésgazdaság elhelyezése az új kormányzati struktúrában?

– Azt szoktam mondani, hogy tökéletes, hatásköri problémákat teljesen kiiktató államigazgatási struktúra nem létezik. A mostani rendszer a korábbiaktól eltérő kormányzati filozófia mentén szerveződött, s benne az építésügyi ágazat helye is egészen más. A kormányzati politikának három pillére van, és e szerint az egyes feladatokat más és más szaktárcákhoz sorolták. Az első a fejlesztés, amely a fejlesztési tárca feladata, s ide tartozik a területfejlesztés intézmény- és eszközrendszere, de e minisztérium diszponál a források felett is – a panelprogramtól kezdve a vállalkozások támogatásán át az uniós forrásokig bezárólag. A gazdasági tárcánál a stratégiaalkotás a fő feladat, intézményesen egy ernyő alá került minden tervezési – gazdasági, pénzügyi, területfejlesztési – „lecke”, a Belügyminisztériumhoz pedig a hatósági feladatokat telepítették. Az országnak ma egyetlenegy gazdasági programja van: ennek rendelődik alá a konvergencia-program, a gazdaságfejlesztés és a költségvetési politika is. Sokszor vitatkozom az építésgazdaság szereplőivel, akik szeretnék máris az ágazatot növekedési pályáján látni, s én mindig azt válaszolom: legyünk realisták, ne csapjuk be magunkat, ma a konvergencia-program jelenti a sorvezetőt! A hazai gazdaságot persze növekedési pályára kell állítani, de egy olyan időszakban, amikor a két éve tartó pénzügyi-gazdasági válság még nem ért véget. Az építőipar megrendelés-állománya drámai mértékben esett vissza. Ilyen körülmények közepette nyilvánvalóan nem eszközökbe kell beruházni, nem a hatékonyság javítását kell célként megfogalmazni, hanem tartalékolni kell és megtartani a munkaerőt. Az építőipar rengeteg embert foglalkoztat, ráadásul e szektor óriási műszaki-technológiai fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedben. Az ágazatnak hatalmas szakmunkásigénye van, igazából ez jelentheti az építőipar legfőbb kitörési pontját.

– Az ágazat kulcsszereplői azok a jobbára kisvállalkozásokban tevékenykedő tervező és szakértő mérnökök is, akik megbízások híján ma jobbára túlélésre rendezkedtek be. Tudna nekik valami biztatót mondani?

– Nem egyszerű a helyzet. A másodlagos jelzálogpiacról indult buborék – ami azután globális pénzügyi-, majd gazdasági krízist okozott – a lakásépítések terén fújódott hatalmasra, és szerintem még ki sem pukkadt. Amitől én most szorongok, hogy hamarosan Spanyolországban fog kipukkadni. Görögország és Írország után ez lehet a harmadik dominó a sorban. Az ibériai országban úgy indítottak el elképesztő méretű városfejlesztési projekteket, hogy nem volt mögötte valódi keresleti piac, és most például egymillió új építésű lakás áll ott üresen, katasztrofális következményekkel. Buborékot fújni, építési tevékenységet folytatni kereslet nélkül nem szabad. Ágazatunk jövője Magyarország jövőjétől függ – attól, hogy ön vagy én, a családok és a gazdaság egyéb szereplői mennyit tudnak befektetni új lakások építésébe, a meglévő ingatlanok felújításába. Az egész országnak kell szurkolnunk azért, hogy az építőipar újra sikeres lehessen. Az nem megy, hogy azért indítunk beruházásokat, építési projekteket, mert munkát kell adni a szektor szereplőinek, a tervezőknek, a technikusoknak, vagy az iparosoknak.

– A tervezői piac keresleti oldalán ma túlnyomórészt az állam aktív – ha egyáltalán beszélhetünk ma még aktivitásról –, a megrendelések döntő hányadát pedig az uniós projektek adják. Ezeknél azonban a mérnöki előkészítésre, közreműködésre fordított összegek az utóbbi néhány évben a harmadára-negyedére zsugorodtak. A beruházások haszonélvezői – panaszolják a mérnökirodák – a pályázatírók, tanácsadók és píárosok lettek…

– Az uniós beruházásoknak – tetszik vagy sem – vannak kötelező tételei, ilyen például a PR-ra fordítandó hányad. A pályázatírók valóban hatalmas részt hasítanak ki maguknak, de nem feltétlenül a mérnökök kárára, inkább megdrágítják a beruházásokat. A fejlesztési projektek számának jelentős csökkenése, a kereslet szűkössége miatt a piac eleve a szolgáltatási árak drasztikus csökkenése irányába hat, mi mérnökök, építészek pedig egyre kedvezőtlenebb ajánlatokat teszünk le a megbízók asztalára. Ilyenkor kellene a mérnöki kamarának céhként működnie, és azt mondani, bizonyos normák és díjak alá nem lehet menni, mert már nem lehet fenntartani a vállalkozás működőképességének minimumát, vagy a korrekt szolgáltatások színvonalát. A versenyhivatallal kell persze csatákat vívni, de végül össze kell egyeztetni az uniós versenyjogot a jelen kihívásaival. Mert mi tudna ebből a csapdahelyzetből kivezetni? Nyilvánvalóan az árszabályozás lenne a legkézenfekvőbb megoldás, de éppen ezt nem lehet megtenni ebben a szektorban. Marad a szakmai önigazgatás a maga etikai követelményeivel, az összetartozás fontossága és a közös elhatározás ereje.

– A természeti csapások és a katasztrófák éve volt a tavalyi. Az államtitkárság hogyan értékelte a kárfelmérésekben nyújtott kamarai segítséget, mérnöki helytállást, illetve miként összegeznék a katasztrófák hatósági tanulságait?

– Az első szavam a köszöneté, mert hihetetlen nagy és önzetlen segítséget kapott a mérnöktársadalomtól az ország. A borsodi árvízi tragédia és a vörösiszap-katasztrófa után példátlanul szoros együttműködés épült ki államtitkárságom és a mérnökszervezetek között. Amikor bekövetkezett a felsőzsolcai épületállomány jelentős résznek tönkremenetele, már tudtuk, hogy az addigi szabályokkal nem lehet operálni, ezért soron kívül törvénymódosítást terjesztettünk a parlament elé. Az úgynevezett „bürokrácia-mentesítő” csomag keretében új eljárásokat vezettünk be, például hogy ilyen veszélyhelyzetek esetén két hét alatt lehessen településrendezési terv módosításával lakóterületet kialakítani. Bevezettük az ajánlott tervek rendszerét. Ennek lényege, hogy a felhívás alapján felajánlott terveket minősítjük, ellenőrizzük a szabályoknak való megfelelést, a belügyminiszter jóváhagyja, mi kiadványozzuk és közzétesszük honlapunkon. Az építési hatóság pedig lényegében csupán a helyszíni adaptálás lehetőségét vizsgálva adja ki az engedélyt. A rendszer Felsőzsolcán vizsgázott, két nap alatt adtak ki építési engedélyeket. A kárfelmérésben, katasztrófa-helyzet felszámolásában, és az újjáépítésben ugyancsak döntő jelentősége volt a korszerű térinformatikai rendszer alkalmazásának. Napokon belül rendelkezésünkre álltak az elöntési térképek, ezeket összeraktuk a közhiteles földmérési térképekkel, telekszintű nyilvántartást készítettünk. Naprakészen láthattuk a házak állapotát, a bontás, majd az építési fázis aktuális stádiumait. Ugyanezt a térinformatikai rendszert rendelte meg a belügyminiszter a vörösiszap-katasztrófát követően, hogy tervszerűen menjen a kárfelmérés és az újjáépítés. Devecserben a tervek szerint júniusban készül el az új lakópark, melynek építészeti terveit a Kós Károly Egyesülés készítette igen nagy változatosságban. A napokban jártam a helyszínen, s talán nem túlzó kijelentés részemről: olyan magas műszaki színvonalon és építészeti nívón valósul majd meg, hogy alighanem ez a lakópark lesz az év egyik csúcsberuházása. Ami pedig a múlt évi katasztrófák tanulságait illeti, a legfontosabbat már említettem: ha valamikor büszke lehetett magára a mérnöktársadalom, akkor ez a tavalyi esztendő volt. A hatósági tanulságokat a katasztrófavédelmi törvény új koncepciójában is megpróbáltuk érvényesíteni. A legfőbb konklúzió, hogy ha a különböző műszaki létesítmények nincsenek egymással összehangolva, abból nagy bajok származhatnak. Épp ezért szükség lenne települési főmérnökökre. A borsodi árvízi katasztrófánál is világossá vált, hogy az önkormányzatoknál nincs, vagy nem áll rendelkezésre elegendő műszaki szakértelem. Nagyon szeretnénk megtalálni helyét a rendszerben, és aztán fokozatosan bevezetni a járási főmérnök intézményét.

– A kérdés csak az, hogy mikor és milyen formában?

– A mai pénzügyi helyzetben igen nehéz volna azzal a javaslattal előállni, hogy mondjuk jövő év januárjától – több milliárdos költségvetési háttérrel, kötelező jelleggel – bevezetjük a főmérnöki státuszt. Ezért fogalmaztam úgy, hogy előbb találjuk meg a helyét a rendszerben, és fokozatosan vezessük be. A járási főmérnöknek egyébként egy kiváló előképe volt tavaly Borsodban a helyi mérnöki köztestület elnöke, Holló Csaba példamutató szerepvállalása, aki fáradhatatlanul járta az elöntött településeket, szervezte és irányította a kárfelmérést, tanácsokkal segítette a polgármestereket. Megbízásos formában – a mérnöki kamara széles látókörű, átfogó szemlélettel rendelkező tagjai közül választva alkalmas személyeket – szerintem már most is el lehetne kezdeni főmérnökök „delegálását” kistérségi szinten. Velük lehetne lemodellezni a rendszer hatékonyságát és hasznát, majd a tapasztalatok tükrében dönteni a bevezetés mikéntjéről.

– Visszakanyarodva a múlt évi iszapömléshez: a minap azt nyilatkozta a MAL vezérigazgatója, hogy a cég nem felelős a károkért, a katasztrófát a természet okozta, és persze hibásak a hatóságok is…

– Nehezen viseljük az efféle mondatokat. Az építési törvény mindenkire vonatkozik, a sajátos építményfajtákra is, a jókarbantartás azonban nem a hatóság feladata, ez a tulajdonos felelősségi körébe tartozik. Korábban a gátakra a vízügyi törvény alapján adtak ki létesítési engedélyeket, aztán egy ideig környezetvédelmi sajátos építményfajta volt, majd 2008 szeptemberétől az általános építésügyi hatósághoz került. Ez utóbbi nem volt megfelelő telepítési hely, a tanulságokat levonva készítettünk az EU irányelvével összhangban lévő törvénymódosítási javaslatot. Január 1-től a bányakapitányságok felelősek a zagytározók hatósági ügyeinek ellátásáért.

– Néhány hét múlva ünnepli a szakma az építők napját. Miről fog majd szólni az államtitkári köszöntő beszéd?

– Mindenekelőtt újra köszönetet mondok a mérnöktársadalom elmúlt évi teljesítményéért. A tavalyi esztendő az összefogás erejéről is szólt. Mi magyarok sajnos sokszor erősítjük magunkban azt a képet, hogy képtelenek vagyunk együttműködni. Erre adott hatalmas cáfolatot a 2010-es esztendő. Magyarország és benne a mérnökség jövőjét is alapvetően a kooperáció jelenti. Teljesen új paradigma kezd kirajzolódni Nyugat-Európában. Franciaország élenjáró az úgynevezett versenyképességi pólusok szervezésében, amely lényegében területi klaszterek létrehozását és termék vagy technológia központú vállalkozási integrálást jelent. Toulouse például ilyen versenyképességi pólus, három terméktípussal: az Airbus, repülőtéri navigációs és leszállító rendszerek gyártása, illetve a rakétatechnológia. Ide dolgoznak be egész Európából a vállalkozások, és minden beszállító cég külön-külön, folyamatosan innovál, fejleszt. Aki az ülések háttámlájához készít csavarokat, tudja, hogy akkor lesz jó beszállító, ha a terméke még kisebb, még könnyebb, még szilárdabb lesz, s ő csak ezt a csavart fogja fejleszteni. Az Il de France-ban hatvanezer, a médiaiparban tevékenykedő ember tagja egy efféle kooperációnak. Nálunk meg körbetartozásról, a másik kijátszásáról, bizalmatlanságról beszélgetünk, meg a kisvállalkozói panaszokról, hogy igen-igen rosszul megy az üzlet, de majd csak megoldom egyedül… Ha én tanácsadóként működnék a mérnöki kamarában, arra biztatnám a döntéshozókat: dolgozzunk ki ajánlásokat és metodikákat arra, hogy miként lehet rugalmas kooperációs rendszereket létrehozni és működtetni a mérnöki kisvállalkozások világában. Nem tudjuk visszafordítani az idő kerekét, és felesleges is romantikázni a hajdani nagy tervezővállalatokról. Senki sem gondolhatja, hogy a mérnöki együttműködéshez ismét ezekre a monstrumokra lenne szükség. Rengeteg kis tervezőcsapat működik országszerte, mindenki önállóan akar boldogulni, ahelyett hogy laza, alkalmi együttműködésekkel egymást, piacképességüket erősítenék. Ma rád van szükség egy mérnöki feladat elvégzéséhez, holnap meg a másik kollégára. Dolgozzunk együtt, mert létezik egy keret-megállapodás közöttünk, s mert részesei akarunk lenni a versenynek! Adjunk közösen ajánlatot a tenderen, pályázzunk együtt és nyerjük el a megbízást! A mérnöktársadalomnak fel kell ismernie, hogy a kooperáció korunk kényszere.

(mmk.hu - Dubniczky Miklós)