Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársaság elnöke a Nemzeti Érdemrend tiszti fokozatát adományozta dr. Szaló Péternek. A Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a kitüntetést április 25-én vette át Roland Galharague nagykövettől, a budai Francia Rezidencián tartott fogadáson.
A nagykövet az átadáson méltatta Szaló Péter munkásságát, nemzetközi publikációit, valamint a két ország közötti baráti viszonyért kifejtett szakmai tevékenységét. Kijelentette: Szaló Péter igazi magyar hazafi és egyben nagy európai személyiség, Franciaország barátja.
A kitüntetést megköszönve a helyettes államtitkár elmondta, hogy munkája során gyakran tanulmányozta a francia tapasztalatokat, gyakorlatokat és a jövőben is a két ország közötti barátságért dolgozik majd.
Dr. Szaló Péter az elmúlt bő két évtized során számtalan francia-magyar együttműködésben megvalósuló projektben vett részt. 1994-ben társszerzője volt a „Towards a New European Space” című, három nyelven – angolul, franciául és németül – megjelentetett, a Stuttgarti Egyetemmel és a Francia Tudományos Akadémiával közösen készített kiadványnak. 1995 és 1998 között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként tanulmányozta a francia közigazgatást. Ennek során szerzett tapasztalatai nagyban hozzájárultak a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény megalkotásához is.
1998 és 2002 között szoros együttműködésben dolgozott a DATAR-ral – a francia mezőgazdasági, vidékfejlesztési és területfejlesztési tárcával –, valamint több más minisztériummal és az államkincstárral is. Az INFH – a Francia-Magyar Baráti Társaság – elnökével, Jacques Chalendar pénzügyminiszterrel együtt indították be a Budapesti Műszaki Egyetem és a Sorbonne közös képzését.
2002 és 2003 során a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Nemzeti Területfejlesztési Hivatal szakmai elnökhelyetteseként dolgozott. Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény kidolgozására nagyban hatott a francia tervezési gyakorlat.
2006-tól 2008-ig az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkáraként dolgozott. Részt vett a Nemzeti Stratégiai Referenciakeret kidolgozását célzó francia-német-magyar szakmai együttműködésben. A Magyar Országgyűlés által is elfogadott versenyképességi pólusok (pôles de compétitivité) kidolgozása francia példa alapján történt.
2010-től a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkáraként Magyarország soros EU-s elnöksége idején az Urban Development Group-ot vezette. Két kézikönyv, köztük a Klíma Kézikönyv kidolgozásában is részt vett, amelyben Franciaország kormánya is közreműködött.
Háttér
A Nemzeti Érdemrend (Ordre National du Mérite) a Becsületrend után következő legrangosabb francia kitüntető cím. Egyfajta nemzeti lovagrend, amelyben három rang – lovag, tiszt, parancsnok – és két méltóság – főtiszt, nagykereszt – van. A megalapításáról szóló rendeletet 1963-ban írta alá Charles de Gaulle köztársasági elnök.
A Rendbe történő felvétellel a katonáknak vagy a polgári személyeknek a nemzet szolgálatában tett megkülönböztetett érdemeit ismerik el. A megtisztelő címben külföldiek is részesülhetnek, de akik életvitelszerűen nem Franciaországban laknak, nem válnak a Rend tagjaivá. Az ő számukra a cím egyedi alkalommal, társadalmi rangjuk okán vagy az általuk tett szolgálat elismeréseként adományozható. A rendszerváltást követően a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében végzett tevékenységük elismeréseként több magyar katonatiszt és polgári személy is részesült e kitüntető címben.
(kormany.hu)