A jövő év elejétől elektronikus formában lehet az építési ügyeket intézni, és több engedély egyszerűbben beszerezhető.

2013 januárjától jelentősen egyszerűsödik az építési engedélyezés rendszere - mondta Magyar Mária, a Belügyminisztérium építésügyi főosztályvezetője, az e-ügyintézés részleteiről tartott hétfői szakmai tájékoztatón.

A fejlesztésnek köszönhetően több engedélyt, például a bontási és építési, vagy a fennmaradási és továbbépítési, illetve a fennmaradási és használatbavételi engedélyt egyszerre is lehet majd kérni - tette hozzá.

Fotó: Csattos Pál

A főosztályvezető hangsúlyozta: az építési engedélyeztetési eljárást ugyan nem lehet tovább rövidíteni, de ez az új konstrukcióval, vagyis a kérelem megfelelő előkészítésével gyorsítható. Az építészeti-műszaki dokumentációt mindig elektronikusan kell benyújtani, még a kérelem beadása előtt. A kérelmeket ugyan nem kötelező elektronikusan benyújtani, de az ügyintézés mindig elektronikus úton történik.

Magyar Mária az új eljárási rend részleteiről elmondta, hogy az az eddigi kettő helyett négy szakaszból áll majd. Az engedélyezési és jogorvoslati szakaszt megelőzi az új előszakasz és a szolgáltatási szakasz.

Az előszakasz önkéntesen választható, ekkor az építtető a szükséges dokumentumokat úgynevezett "elektronikus kiskosárban" gyűjtheti. Az elektronikus felületet építésügyi hatósági szolgáltatáshoz, így előzetes szakhatósági véleménykérésre is lehet majd használni. Itt kérdések tehetők fel, így például hatósági szakmai álláspontot is lehet kérni. Ennek használata díjköteles, de nem kötelező.

Fotó: Csattos Pál

Lehetőség van előzetes vizsgálat kérésére is. Így például megtudható, hogy a kérelmező elegendő dokumentációt nyújtott-e be, illetve mennyi illetéket kell majd fizetnie.

Az elektronikus ügyintézés igénybevétele kötelező és ingyenes - függetlenül attól, hogy kérelmet milyen formában nyújtják be. Hiánypótlást öt napon belül kérhet a hatóság, erre 15 napja van az építtetőnek.

Az utolsó szükséges dokumentáció benyújtását követő 15 napon belül megszületik az elsőfokú döntés.

A kérelemről hozott döntés is elektronikus úton jelenik meg, és hitelesnek számít. Az építtető a döntést kinyomtathatja, de hiteles másolatot is kérhet róla.

A végleges szabályokról vélhetően október elején dönt a kormány, így október második felében részletes oktatás indul a szakma szereplőinek - tette hozzá Magyar Mária.

(MTI)