Makovecz Imre hatalmas, teljes jelentőségében csak az utókor által feldolgozható életművéből a gyász pillanatában ki kell emelnünk azokat az értékeket, amelyekkel hozzájárult a magyar társadalom építéséhez.

Aligha akad hozzá hasonlítható építész, aki műveivel és közösségi szerepvállalásával olyan mélységben átformálta és olyan eredményesen emelte volna az épületeit használók életminőségét, kedvet, büszkeséget, méltóságot adva az épületeivel kapcsolatba kerülőknek.

Minden munkájában az építés drámáját tartotta szem előtt: azt a hatást, amelyet egy ház tervezése, megvalósítása és használata a közösségre gyakorol. Számára ez minden stilisztikai, művészeti kérdésnél előbbre való volt.

Épületei eszközök voltak, hogy gyógyítólag nyúljon bele elrontott faluszerkezetekbe, tönkretett tájakba, manipulált és megnyomorított közösségekbe, katasztrófa sújtotta életekbe. Ehhez ezeknek az épületeknek is életteli műalkotásoknak kellett lenniük a települések, a tájak, a közösségek életébe szervesen illeszkedő jegyekkel.

Tevékenységének szociális hatása az egész országot átfogta és túlnyúlt az országhatárokon. Erdélyi és felvidéki szervező és tervező munkájával a kisebbségben élő magyarság közösségeit erősítette, segítette, ahogy korábban, a rendszerváltás előtti évtizedben a faluházakat építő mozgalom irányításával egyik kezdeményezője volt a kistelepülések fennmaradását szolgáló közösségfejlesztő munkának.

Építészeti munkássága kezdettől szembenállást jelentett a fennálló kultúrpolitikával, az alkotói szabadság határainak folytonos feszegetésével a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években egész szakmája számára új utakat nyitott.

A magyar kultúrában ritka módon sikeres iskolateremtő művész volt, aki rendkívüli energiát fordított az újabb nemzedékek szemléletének alakítására. Építészetének és gondolkodásmódjának követői ma már egészen egyedülálló módon hozzájárulnak az ország építészeti arculatának alakításához.

Kezdeményező szerepet játszott a főépítészi rendszer létrejöttében. A települések formálását gazdaként vállaló építészek – többnyire a korlátozó lehetőségekkel dacolva – hosszú évek óta folytatnak sikeres küzdelmet a kulturált környezetfejlesztésért, ami nemzetközileg éppoly figyelemre méltó, mint Makovecz Imre saját alkotásai.

Ugyanígy egyedülálló az a helyreállítási munka, amelyet szellemi irányításával munkatársainak széles köre végzett a 2001-es beregi, a 2010-es Sajó-Hernád-menti árvíz és a vörösiszap-katasztrófa következtében elpusztult településeken. A feladat messze túlterjedt egy építész általános tevékenységi körén, a károsultakkal történő személyes egyeztetések, a régió hagyományos építészetének elemzése, a kivitelezés lebonyolítása, logisztikai kérdések megoldása, a rendkívüli helyzethez alkalmazott adminisztráció kialakítása a lakóházak megtervezésével egyforma súllyal szerepelt és általános elismerést eredményező sikerrel zárult.

Ez a kivételes szervezőképesség jellemezte Magyarország rendszerváltás utáni első nagy nemzetközi szereplését a sevillai világkiállításon, ahol Makovecz Imre nemzeti pavilonja az építész által a siker érdekében kényszerűen vállalt fővállalkozói munkával valósult meg, elismerést hozva a magyar építészetnek és kivitelezői teljesítménynek egyaránt.

Mesteriskoláival, a Magyar Építész Kamara létrehozása iránti fáradozásával, a Kós Károly Egyesülés megszervezésével és annak több mint húsz éve tartó munkálkodásával példát adott a szakmai önszerveződés lehetőségeire és e lehetőségek eredményes kihasználására.

Ezek az értékek követésre érdemes és méltó módon állnak előttünk. Bízunk benne, hogy tanítványaiban lesz erő az életmű folytatására.

(Nagy Ervin, országos főépítész)