A Falumegújítási Díj Pályázat keretei közt évről évre vetődik fel ugyanaz a kérdés Európa-szerte és Magyarországon: "Quo vadis vidék"? Válaszképpen pedig születnek konkrét, hiteles, mai falusi válaszok, évtizedes kitartó fejlesztőmunka eredményeit bemutatva.

„A jövő nyomában” címmel megjelent kötet a 2011-12. év ilyen magyar és más európai reprezentánsainak példáját osztja meg az olvasóval. Először nyílik alkalom arra, hogy a hazai pályázók dokumentumait és a nemzetközi pályázaton szereplő egyéb országok pályázóinak anyagai egy helyen jelenhessenek meg. A cím egyúttal az Európa-szerte meghirdetett pályázati mottó.

A pályaművek összefoglalóinak végigböngészésével nemcsak azt érzékelhetjük, hogy hazai falvaink törekvései milyen sokszínűek, hanem azt is, hogy a falusi közösségek európai törekvései a hazaiakhoz hasonlítanak-e, miben rejlenek a különbségek, hol állunk nemzetközi összevetésben.

A kötet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg, a Magyar Urbanisztikai Társaság kezdeményezésére.

A kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, ingyenes. Érdeklődés esetén keressék Dr. Ónodi Gábor szerkesztőt:

MUT, 1094 Budapest, Liliom utca 48.

Telefon: 1/215-5794

E-mail: [[[EpmAAJcyrNZEMh4NmY0bXV0QG11dC5odQ==]]]

A kiadvány elektronikus formában megtalálható a csatolt dokumentumban.

(Belügyminisztérium)