A Vasas Székházban idén 62. alkalommal tartották meg az Építők Napját. A jeles nap alkalmából Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára és Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, az ágazatban végzett kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetéseket adtak át a Magyar Mérnöki Kamara által jelölt szakembereknek.

Szaló Péter hangsúlyozta: az építőipari ágazat a magyar gazdaság meghatározó tényezője, amely integrálódott a társadalom és a tudomány világába is. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az ágazat művészi alkotásokat hoz létre a tervezőasztaltól egészen a kivitelezésig.

Szaló Péter (fotó: Botár Gergely)

A területrendezési helyettes államtitkár rámutatott, hogy a kohéziós pénzek visszakerülése révén, a korábban már előtérbe állított épületenergetika ismét forrásokhoz juthat, amely lehetővé teszi, hogy e területen a legmagasabb energetikai feltételeknek is megfeleljenek. Az energetikai szabályozással kapcsolatban Szaló Péter kitért arra is, hogy 2013 januárjától az energetikai tanúsítványok elmaradását már szankciók sújtják.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára beszédében kiemelte, jelenleg nagyon nehéz helyzetben van az építőipar, fontos elismeri azok munkáját, akik tesznek a kilábalásért. Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány tisztában van azzal, hogy az ágazat helyzetének javítása nélkül nincs kilábalás a válságból, Ha megy az építőipar, akkor megy a magyar gazdaság is – fogalmazott Szatmáry Kristóf. A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár hozzátette: nem képzelhető el az építőipar rendbetétele a devizaválság rendezése nélkül, ezért – fogalmazott – előbb stabilizálni kell az ágazatott, s utána beindítani a növekedést. Ezt – fűzte hozzá - az Új Széchenyi Tervben is megfogalmazta a kormány.

Szatmáry Kristóf (fotó: Botár Gergely)

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az építőipar működését ellehetetlenítő lánctartozásokkal kapcsolatosan elmondta, valószínűleg még a tavaszi ülésszak alatt be lehet nyújtani azt a törvényjavaslatot, amely megszünteti, kezeli a körbetartozásokat egy felállítani kívánt állami minősítő szerv révén.

(kormany.hu)