Kontrát Károly válasza Harangozó Tamás kérdésére az Országgyűlés 2011. május 16-i ülésnapján.
(Harangozó Tamás kérdése megtalálható itt.)
Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy kérdéssel válaszoljak az azonnali kérdésére: képviselő úr, ön egyetért azzal - hangosabban mondom: ön egyetért azzal -, hogy a negyvenes éveikben járó hivatásosok nyugdíjba menjenek? Ön egyetért azzal? Köszönöm szépen, hogy ön így gondolja. Én azt mondom, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson a negyvenvalahány éves hivatásosok, tapasztalt, életerős emberek munkájáról. Éppen ellenkezőleg: a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.
Megengedheti magának ezt az ország, tisztelt képviselő úr? Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt, amin ön nagyvonalúan átsiklott, olyan súlyos örökséget hagytak az országra, a Gyurcsány-korszak olyan végletekig eladósította Magyarországot, hogy 2002-től 52 százalékról 80 százalékra vitték az államadósság mértékét. Éllovasból sereghajtók lettünk. Most a legfontosabb feladat az, hogy az államadósság kérdését meg tudjuk oldani. Ehhez az ország újjászervezésére van szükség. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki, aki tud, dolgozni tudjon.
Most nem rólunk van szó, nem a mi generációnkról, hanem a gyerekeinkről, az unokáinkról van szó. A jövő generációk érdekeire és várható terheire tekintettel a szociális biztonság keretei között nyugdíj jellegű ellátásra fő szabályként azok legyenek jogosultak, akik elérték a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárt. Az is fontos, képviselő úr, hogy a jelenleg már fennálló nyugellátásokat is ezen alkotmányi elveknek megfelelően rendezze át a kormány, oly módon, hogy az érintettek érdekei és az ország érdekei is érvényesüljenek.
A jelenleg nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött személyek - a társadalombiztosítási vagy szociális rendszer keretében, illetve a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségének megnyitásával - a megélhetésükhöz hozzájáruló méltó juttatásban részesüljenek. Köszönöm szépen.
(Harangozó Tamás viszontválasza megtalálható itt.)
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném visszautasítani azokat a megalapozatlan, sértő megjegyzéseket, amelyeket a kormány tagjaira, illetőleg a képviselőcsoport tagjaira tett.
Képviselő úr, nem jókedvünkből állunk neki az államadósság rendezésének. Nem jókedvünkből állunk neki az ország újjászervezésének, hanem azért, mert ezt a helyzetet önök idézték elő, és önök kérik számon rajtunk ezt a felelősséget?
Képviselő úr, ha önök valamiféle felelősséget éreznek az ország iránt, ha önök valamiféle kevés felelősséget is éreznek a hivatásosok iránt, akkor most csendben maradnak, és elfogadják és támogatják a kormány javaslatait. Köszönöm szépen.
(parlament.hu; kormany.hu)