Kontrát Károly és Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi- és sajtóirodájának vezetője a június 22-én tartott sajtótájékoztató után a Magyar Televíziónak nyilatkozott a sporthuliganizmus elleni fellépéssel kapcsolatos törvénymódosításokról.
Mv.: - Bűncselekmény lesz a futballhuliganizmus, akár 2 év börtönt is kaphat az, aki szurkolás helyett randalírozni jár meccsre. Szeptembertől a notórius visszaesők egy adatbázisba kerülnek, így, ha akarnak sem jutnak majd a pályák közelébe, 2012-től pedig a kiemelt meccsekre csak beléptető kapukon lehet majd bejutni.
R.: - 14 embert állított elő a rendőrség a tavaly szeptemberi éjpest-Ferencváros mérkőzés után. A két szurkolótábor már a meccs előtt többször összeverekedett, és a randalírozás a stadionban is folytatódott. Többen megpróbáltak bejutni a pályára, amit a rohamrendőrök akadályoztak meg. A szurkolók egy része székeket tört és füstbombákat dobott a pályára, majd hazafelé megrongálták a környék busz- és metrómegállóit is. A Büntető Törvénykönyv módosításával szeptembertől ez már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül majd. A huligánok pedig akár két év börtön is kaphatnak. Ugyancsak szeptemberig elkészül az egységes sportrendészeti nyilvántartás, amelybe azok kerülnek be, akiket kitiltottak a sportrendezvényekről. 2012 júliusától pedig, a kiemelt kockázatú meccseken kötelező lesz a beléptető rendszer használata. Ezek kiépítését a kormány adókedvezményekkel támogatja.
Bánki Erik, elnök, Sport- és Turizmus Bizottság: - Ezeknek a biztonsági beruházásoknak a 70%-ára igénybe vehető majd az adótámogatás. Tehát egy újabb olyan pénzügyi lökés jön, amely minden klub számára lehetővé teszi azt, hogy ezeket a törvényben előírt biztonsági rendszereket be is tudja építeni és ezeket használni is tudja.
R.: - A szigorítások miatt az MLSZ reményei szerint többen látogatnak majd a meccsekre.
Mv.: - A stúdió vendége Kontrát Károly parlamenti államtitkár, a Belügyminisztérium részéről, illetve Borbély Zoltán jogi és kommunikációs irodavezető, az MLSZ részéről, jó estét kívánok uraim! Elegendő elrettentés lesz az, amit most önök terveznek? Mert azért utánanéztem azért Európában ennél sokkal, de sokkal keményebb dolgok vannak.
Kontrát Károly: - Európai példákat vettünk alapul, egyesült királyságbeli példákat, vagy francia, vagy holland példákat is figyelembe vettünk, és annak alapján terjesztettük a törvényjavaslatot egyébként egy hazai egyeztetést követően a parlament elé. égy gondoljuk, hogy ezeknek a szabályoknak az elfogadása esetén határozottan állíthatjuk, hogy béke lesz, rend lesz a sportpályákon, stadionokban.
Mv.: - Nyilvánvalóan ez a rendészeti kérdés. Viszont van egy sportrendészeti vagy sportpolitikai kérdés, hogy ezeket az embereket viszont akkor el is kell távolítani, akik adott esetben vezetnek szurkolói csoportokat.
Borbély Zoltán: - Mi kicsit most régi hivatásomból adódó lenne a vádelv, mint egykori sportriporter a sportelv...
Mv.: - ...többszörösen is érintett vagy..
Borbély Zoltán: - ..mint ügyész a vádelv, most egy kicsit hadd fordítsam, hogy megpróbál az MLSZ elnöksége a legfelsőbb vezetés is partneri viszonyt kialakítani a szurkolókkal, felállítottuk a szurkolói irodát, és a szurkolói csoportok vezetői önszerveződő alapon bekerültek ebbe a szurkolói irodába, most nem azt mondom, hogy most már 100%-osan feláll, de azt mondom, hogy 95%-osan és megpróbáltunk egy békejobbot nyújtani nekik azzal, hogyha van olyan ötletük, és javaslatuk, ami fontos és, amit meg lehet fogadni és meg lehet fontolni, akkor azt be fogjuk építeni. Például nem tette kötelezővé a törvényalkotó a szurkolói kártyát. Rábízta a klubokra. Tehát a klubok eldönthetik, hogy bevezetik vagy sem. Mert ebben volt a legnagyobb tiltakozás.
Mv.: - Jó, de a klubnak érdeke, hogy ne legyen botrány, mert iszonyatosan meg lehet büntetni ezért.
Borbély Zoltán: - Ez így van, de a klubnak lehet, hogy az is érdeke, hogyha ő is először megpróbálja a békés utat, akkor lehet, hogy ezzel is meg lehet oldani. Aztán az is lehet, hogy mindegyik klub bevezeti. Az is lehet, hogy fele bevezeti, a fele nem, de pl. ez nem egy kötelezvény.
Mv.: - Beléptető kapuk. Erről már volt szó, botrány is volt belőle még annak idején 2002-ben.
Kontrát Károly: - Most eredmény lesz belőle, meggyőződésünk szerint és ez a beléptető kapu rendszer bevezetése, valamint a személyhez kötött jegyértékesítés, mert ugye összefügg az egyik a másikkal, valamint az egységes sportnyilvántartás, ez a hármas rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy valóban csak azok a személyek jussanak be, csak azok a szurkolók jussanak be, akik ebben az egységes sportrendészeti nyilvántartásban nem szerepelnek. Ennek a feltételeit, jogszabályi feltételeit ez a törvény megteremti, a technikai feltételek bevezetésére közel egy év áll rendelkezésre, ehhez anyagi támogatást is igényelhet a klubok. Az előbb elhangzott, hogy adókedvezményt is igénybe lehet venni, de direkt anyagi támogatás, anyagi forrás is rendelkezésre áll ehhez.
Mv.: - Van egy brit példa, amely szerint szégyenfalakat hoznak létre, pl. egy-egy ilyen szurkolói atrocitás után, azokat, akik ebben részt vettek, azt kirakják mindenütt a netre, a stadionokba és nem engedik be őket Ezzel bizonyos értelemben megszégyenítik az embereket, ugyanakkor el is gondolkodtatják a szurkolókat, hogy azért jó lenne, ha tisztességesen viselkednének. Van ilyen ötlet? Elképzelhető, hogy lesz ilyen is?
Kontrát Károly: - Én most erről nem tudok, nem tudom, Borbély úr majd el fogja mondani, de én azt gondolom, hogy most végre komoly szándék van, komoly kormányzati szándék van arra, hogy rendet teremtsünk a sportpályákon, anyagi eszközök is úgy, ahogy elhangzottak, rendelkezésre állnak. Jogszabályi háttér is meglesz. Együttműködünk teljes mértékben a MLSZ-szel, a klubokkal, a szurkolókkal. Én azt gondolom, hogy várjuk meg ennek a hatását, én bízom abban, hogy ezek az új szabályok is elégségesek lesznek Egyébként a parlamentben ma zajlott az általános vita, így is nagyon sokat támadott bennünket az ellenzék, különösen a Jobbik, aki hozzáteszem, hogy minden rendészeti tárgyú, minden a rendteremtésre irányuló törvényjavaslatot támad és egyet se szavazott meg, egyet se fogadott el bejelentették, hogy ezt se támogatják, sőt módosító javaslatot se nyújtanak be hozzá. Tehát azt gondolom, hogy ez is jelenti a hozzáállásukat.
Mv.: - Zoltán?
Borbély Zoltán: - Mi egyértelműen szakmai kérdésként tekintünk erre a minden egyes kutatás azt mondja a szurkolói anonimitás felszámolása az első lépés. Na most ez, ha elegendő, akkor reméljük, hogy nem is kell szigorítani. Egyébként ahogy a felvezetésben illetve, ahogy elmondta az előbb, valóban voltak szigorúbb elképzelések is, és azt lehet mondani, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség volt néhány pont, amiben kicsit enyhített, kicsit próbált finomítani, pontosan azért, hogy ne kelljen szégyenfalakat létrehozni.
Mv.: - Mik voltak ezek a szigorúbb elképzelések? Hadd tudják meg a nézők is.
Borbély Zoltán: - Súlyosítás például, büntetések súlyosítása. A Btk. szigorítása, jelentős szigorítása. Még ennél. Na most azért azt hadd mondjam, kb. 2010 nyarától, de lehet, hogy 2009 nyarától az intézkedő hivatalos személy elleni erőszakot, ha azt csoportosan vagy felfegyverkezve követik el 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés, ez a rablás, az erőszakos közösülés és a halált okozó testi sértés büntetési tétel. Azt gondolom, azt hiszem, hogy ebben egyetértünk, hogyha a bíróság a végrehajtandó szabadságvesztést sem mindig szabja ki, akkor ha most 5-től 10-re bárki felemelné, ezzel nem mennénk előrébb. Azzal viszont, hogy következetesen alkalmazzuk ezeket a szabályokat, amelyekbe azt gondolom, hogy ez nemcsak feltétlenül elriasztó, hiszen az MLSZ kitűzte célként, hogy ezt a 2800-3000 fős átlag nézőszámot megduplázza, adott esetben..
Mv.: - ..jó, de azért futball is kell..
Borbély Zoltán: - Ez így van, ebben teljesen egyetértünk. Tehát, ha van minőség, fordítottan arányosan csökken a balhé. De ez nem rendészeti kérdés. Ha ezt törvénnyel lehetne szabályozni, hogy bejussunk az Európa-bajnokságra, vagy a világbajnokságra, biztos vagyok benne, hogy egyhangú lenne a szavazás.
Kontrát Károly: - De, ha hozzátesszük, azt el lehet mondani, hogy a rend az, az alapvető olyan közösségi érték, ami meghatározza azokat a többi feltételeket, mert valóban ettől nem lesz jobb a futball, de ha pl. a játékosok, a csaptok csak arra koncentrálnak, hogy a legjobba kiszolgálják a közönséget és nem kell attól tartani, hogy esetleg ezek a rendbontók, ezek a futballhuligánok őket is bántják, akkor azt gondolom ez is hozzájárul, egy fontos lépés előre úgy gondolom ez a törvényjavaslat.
Mv.: - A kormány céljai között kiemelt helyt foglal el a futball támogatása. Illetve ennek a kormányzatnak a politikájának jelentős része.
Kontrát Károly: - A sport támogatása.
Mv.: - A sport támogatása, és ezen belül azért a futball is, mert akárhogy is nézzük, azért a futball az egyik, a világ egyik legnagyobb üzlete, tehát nem szabad kihagyni azt sem, hogy ezt az üzletet azok az emberek, akik így lépnek föl, futballhuligánokként, azok tönkreteszik. És nem véletlen az, hogy csak 2800 ember megy el egy-egy nagy meccsre, átlagosan, mert nem szeretnének verekedésbe keveredni.
Borbély Zoltán: - Azért, ha az elmúlt, ezeket a képeket láttam, borzasztóak voltak, én is kint voltam ezen a mérkőzésen, de azóta hál' istennek azért ilyen képeket nem lehetett készíteni, nem véletlen, hogy ugye ez egy jó néhány hónappal ezelőtti felvétel, hála istennek.
Mv.: - Akkor a Hungária körúton egyébként láttam, hogy micsoda készültség volt.
Borbély Zoltán: - Igen, mert hál' istennek a rendőrök fel voltak készülve arra, hogy esetleg bármi lehet, de azt gondolom, hogy egy picit, ha most visszatekintünk azért volt már olyan időszak, ahol több és nagyobb balhé volt. Mi azt gondoljuk, hogy lehet beszélni a szurkolókkal. Ez volt a reménye az MLSZ legfelsőbb vezetésének is, leültek a szurkolókkal, tehát megtörtént az, amit kértek a szurkolók, leültek és sok olyan javaslat volt..
Mv.: - ..az ultrákkal is egyébként?
Borbély Zoltán: - Az ultrákkal, a legkeményebb szurkolói csoportokkal, igen.
Mv.: - A legkeményebbekkel is?
Borbély Zoltán: - Igen, igen. És nagyon azt lehet mondani, nem akarok itt most..
Mv.: - ..párbeszédképes volt a dolog?
Borbély Zoltán: - ..abszolút, abszolút.
Mv.: - Akkor ez biztató.
Borbély Zoltán: - Hozzá kell tenni, hogy van két-három olyan követelés, amiben, az MLSZ mivel nem törvényalkotó nem tudja engedélyezni a pirotechnikai eszközöket..
Kontrát Károly: - Ez a mai parlamenti ülésen is elhangzott egyébként, a Jobbik részéről ezeknek a pirotechnikai eszközöknek az engedélyezése.
Mv.: - Ezek elég veszélyes dolgok.
Kontrát Károly: - Ezt nem lehet engedélyezni egyébként egyértelműen elmondhatjuk.
Mv.: - Uraim, itt kell befejeznünk ezt a beszélgetést, én nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttek. Pirotechnika ne legyen, viszont legyen jó foci és legyen tisztességes szurkolás. Köszönöm szépen.
Kontrát Károly: - Beszélgessünk egy év múlva erről.
Mv.: - Remélem, hogy akkor már sok minden jót mondhatunk majd. Köszönöm szépen. Ez volt mára az Este, holnap is várjuk önöket, addig is írjanak nekünk, elérhetőségeink a képernyőn, köszönjük figyelmüket, viszontlátásra!
(Magyar Televízió, Az Este)