Tállai András válasza Pál Tibor kérdésére az Országgyűlés 2011. május 16-i ülésnapján.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Folytathatta volna a felsorolást a városok közül, de nyilván nem tudta, hiszen a 23 megyei jogú város közül csak egy, Szeged szocialista vezetésű, amely az eladósodottság szempontjából szintén ebbe a sorba illik.
A másik dolog, amire szeretnék rátérni, milyen érdekes ez a munkamegosztás közöttünk. Az önkormányzatok 2005-2010 között négyszeres adósságállományt hoztak össze az önök kormányzása alatt - egyébként ön ez idő alatt állami vezető, államtitkár is volt, és döntéshozó országgyűlési képviselő -, és íme, most azt kérdezi tőlem, hogy mit teszünk mi azzal, amit önök csináltak az önkormányzatokkal. Persze, önnek joga van ezt megkérdezni, nekem pedig kötelességem válaszolni. Csak milyen sajátos munkamegosztás ez, nem? A szocialisták eladósítják az országot, eladósítják az önkormányzatokat, eladják az ország vagyonát, aztán jön egy jobboldali konzervatív kormány, és tőle pedig azt várják, hogy hozza helyre az önök tetteit.
Hát azt tudom önnek ígérni, hogy nem tudunk mást tenni, helyre fogjuk hozni, a következőképpen. Először is szeretnénk, hogyha működőképesek maradnának még ebben az évben is az önkormányzatok, ezért a költségvetésben 31 milliárdot tettünk félre az úgynevezett új önhikire, tehát reméljük, hogy ebből ezt a kérdést meg tudjuk oldani.
A másik kérdés a teljes önkormányzati és állami feladatrendszer átszabása, és ezzel egy új finanszírozási rendszer kialakítása, amelynek a lényege az, hogy feladatfinanszírozást fogunk bevezetni, amelynek a következménye az lesz, hogy nem lesz ismert a költségvetési hiány az önkormányzati szférában.
A harmadik dolog pedig az, hogy valóban szigorítani kell az önkormányzatok hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Erre vonatkozóan az elfogadott alaptörvény is most már kimondja, hogy ezt 2012. januártól a sarkalatos törvényben meg kell tenni. De egyébként az összes többi döntésünket is a sarkalatos törvényben fogjuk majd megfogalmazni, bízva abban, hogy önök is támogatják majd ezt a törvényjavaslatot, és az önök által elkövetett hibákat így közösen fogjuk helyre tenni.
Köszönöm szépen.
(Pál Tibor kérdése megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)