Tállai András válasza Varga Zoltán interpellációjára az Országgyűlés 2011. június 27-i ülésnapján.
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, először az interpellációjából szeretnék kiemelni, hiszen azt gondolom, tanulságos. Az első részben megállapítja, hogy az önkormányzatok eladósodottak, hogy a finanszírozásuk zavaros, és hogy nem egyértelmű az állami és az önkormányzati feladatok szétválasztása, tehát ez szükséges. Ez igazából fölfogható önkritikának is, az önök vagy személy szerint az ön kormányzása önkritikájának.
Azt gondolom, van miért kijelenteni az önkritikát, hiszen az önök nyolc éve alatt az önkormányzatok csak egyre több feladatot kaptak, egyre nagyobb lett az adminisztráció, egyre nőtt a bürokrácia, és lassabb lett emiatt az ügyintézés. A többletfeladattal nem párosult az állami támogatás, az állami támogatás csökkentésének önök mindenféle módszerét kipróbálták az önkormányzatokon, nem finanszírozták az inflációt, megemelték az áfát, a feladatot kiadták, de állami támogatást nem tettek hozzá, végezetül pedig elvonták, csökkentették a normatívákat.
Mi lett a következmény? Fizetési nehézségek, kifizetetlen számlák, az önkormányzatok eladósodása. 2002-ben még az önkormányzati szektornak lényegében nem volt adóssága, 2005-ben ez a szám már 330 milliárd forint, s 2010-ben, a kormányzás nyolcadik évében már meghaladta az 1200 milliárd forintot. Működésképtelenség jellemző nagyon sok önkormányzatra, és bizony az önkormányzatok jelentős része sajnos csődhelyzetbe került. Ez az önök hagyatéka az önkormányzati rendszerre.
Ha megengedi, az interpellációból idéznék még, amikor azt mondja, hogy egyetlen világos és egyértelmű irányt jelző javaslat sincs az anyagban, mármint a koncepció munkaanyagában, majd a következő mondat így szól: "Az önkormányzati és állami feladatok szétválasztása szintén jó irány." Most akkor van olyan az anyagban, ami jó, vagy nincsen? Ráadásul azt mondja, hogy szintén, tehát akkor nem az az első olyan megállapítás, amely az anyagban jó. Tehát önmagával is ellentmondásban van az ön interpellációja.
Azt gondolom, hogy az a megállapítás pedig teljes szakmaiatlanságra vall, hogy megszűnnek a 2 ezer fő alatti községekben, településeken a hivatalok. Hiszen ön is tudja, ha mondjuk, körjegyzőségben van megszervezve, igaz, hogy önálló hivatal ott nincsen, de a körjegyzőség által az ügyfélszolgálat, a szolgáltatások biztosítása teljesen rendben van, és folyamatos egy-egy önkormányzatnál.
Teljesen érthetetlen számomra az a kijelentése, hogy elfogadhatatlan az iparűzési adó részleges elvonása. Az jelenleg van az önök rendszerében, hiszen ma 142 önkormányzattól 33 milliárdot von el a költségvetés. Mi egy olyan rendszert szeretnénk csinálni, kiépíteni, ahol egy kiegyenlítő modell fog működni, ahol azok az önkormányzatok, amelyek több iparűzési adót szednek be, hozzájárulnak a teljes rendszer működtetéséhez.
Végül azt gondolom, hogy a koncepcióban a föltett kérdéseire a válaszokat megtaláljuk, hiszen semmiféle önkormányzatiság elvének gyengülése nem következik be, a döntések továbbra is helyben fognak megszületni, az alaptörvény biztosítja minden település számára a képviselőtestület-, polgármester-választást; az önkormányzatiság, a rendeletalkotás, a határozathozatal, az önálló gazdálkodás milyen önkormányzat számára megmarad. Budapest vonatkozásában pedig egyértelműen az a célunk, hogy egy jobban, hatékonyan működő fővárosi önkormányzati rendszert hozzunk létre, és ahhoz minimum a feladatok és a hatáskörök átszabása szükséges.
Végül köszönöm, hogy az interpellációjában üdvözli a reformot, kérem, hogy támogassák is majd azt.
Köszönöm szépen.
(Varga Zoltán interpellációja megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)