Tállai András válasza Szilágyi Péter kérdésére az Országgyűlés 2011. február 14-i ülésnapján.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéséről az a példa jut eszembe, hogy ágyúval lőni verébre, körülbelül. Én azt gondolom, hogy az alkotmány elfogadását követően is, és a kétharmados törvények megváltoztatását követően - benne az önkormányzati törvényt értem, azt követően is - egyértelműen biztosíthatom arról, hogy bármilyen kistelepülésen az önkormányzatiság és az önkormányzati demokrácia meg fog maradni.
Az általam föltett - hangsúlyozom, elméleti - kérdés olyan kistelepüléseknek szólt, példaként mondom, mint Magyarország legkisebb települése, Iborfia, amelynek 11 lakosa van jelenleg, mind a 11 lakosnak van választójoga. Csak kérdezem én, hogy ha nem költöznek arra a településre, és nem születnek gyermekek, és a lakosság száma tovább csökken, ne adj' isten, mondjuk, két ciklus múlva ketten vagy hárman maradnak a településen, akkor - fölteszem a kérdést - lehet-e képviselő-testületet, lehet-e polgármestert választani, kell-e az ilyen településekre jegyző, vagy kell-e az ilyen településekre hivatal. Tehát eleve a kérdés elméleti, ez az egyik része a dolognak. A másik része pedig, ha már itt tartunk, hogy azért Magyarországon 119, mondjuk, száz fő alatti település van.
Én az önkormányzati demokráciát nemcsak a jelen formájában tudom elképzelni, hogy vannak a hagyományos testületek, van a polgármester, és vannak a bizottságok, hanem például úgy is el tudom képzelni, hogy egy kistelepülésen egyetlen embert válasszanak vezetőnek, mert azért a demokráciában ismerünk ilyet, hogy egy vezető még nagyobb települést is, mondjuk, egy országot vagy egy fővárost is adott esetben el tud vezetni.
Tehát azt gondolom, hogy az önkormányzati demokráciának sokféle válfaja létezik, és akkor, amikor az ember föltesz egy ilyen elméleti kérdést, ne arra gondoljon, képviselő úr, hogy bárki is, a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel bármilyen önkormányzati demokráciát is szeretne megszüntetni, hanem valós kérdésekre szeretnénk válaszokat adni, példaként elmondtam belőle egyet.
Köszönöm szépen.
(Szilágyi Péter kérdése megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)