Tállai András válasza Ipkovich György interpellációjára az Országgyűlés 2011. április 4-i ülésnapján.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, belügyminiszter úr távollétében én szeretnék választ adni. Önnek is azzal kell kezdenem a választ, hogy most akkor az MSZP-nek van véleménye az alkotmányról, vagy nincs. Van javaslata, vagy nincs? Hölgyeim és uraim, ha bejárnának a parlamentbe, és az alaptörvény vitájában elmondanák a véleményüket, mi több, módosító javaslatokat adnának be, akkor egy egész komoly szakmai vitát tudtunk volna folytatni abban a kérdésben, hogy például a képviselő úr miért nem találja az alaptörvényben a helyi önkormányzatok megjelenését, illetve azoknak az alapjogait. Ha önök nem kívánnak részt venni az alkotmány vitájában, akkor a napirend előtti felszólalásukban és interpellációikban se foglalkozzanak az alaptörvény kérdéseivel. Be kell járni a parlamentbe, és itt kell elmondani a véleményüket, mert most az interpellációk közepette kell az alkotmány szakmai vitáját lefolytatni.
Képviselő úr, olvassa el az Alaptörvény 31. cikkének (1) bekezdését, amely kimondja: "Magyarországon a helyi közügyek intézése és a közhatalom gyakorlása érdekében önkormányzatok működnek." Ön szerint ez mit jelent? Mert az én véleményem szerint azt jelenti, hogy Magyarországon minden településen önkormányzat kell hogy működjön; tehát minden településen, s nemcsak a fővárosban, nemcsak a kerületeiben, nemcsak a megyei jogú városokban, nemcsak a kis- és nagyközségekben, hanem minden településen. Innentől kezdve arra a kérdésére, hogy a kormány vagy a parlament többsége föl akarja-e számolni az önkormányzatiságot, a válaszom egyértelműen az, hogy nem.
Azt javaslom önöknek, hogy ezt a fajta riogatást fejezzék be, mert ezzel semmiféle politikai hasznot nem tudnak elérni, hiszen a leendő alkotmány és az azt kiegészítő majdani sarkalatos törvény, az önkormányzati törvény önökkel is egyértelműen meg fogja értetni, hogy minden településen létrejönnek az önkormányzatok, minden településen képviselő-testület fog dönteni a helyi közügyek kérdésében, és a képviselő-testület, illetve a polgármester fogja gyakorolni a közhatalmat. Tehát ezeket a politikai vádakat a Szocialista Párt frakciója egyszer s mindenkorra fejezze be, mert ez nem minősül másnak, mint egyféle riogatásnak.
Ami pedig az önkormányzati rendszer lényegét illeti: azt, amit önök elmulasztottak az elmúlt nyolc évben, a parlament kétharmados többségének ebben a ciklusban végre kell hajtania. Az önkormányzati rendszert valóban át kell alakítani, az önkormányzatok feladatrendszerét nagyságuktól, erejüktől és attól függően, hogy hány embert tudnak kiszolgálni, hány embernek tudnak szolgáltatni, át kell alakítani. Egy önkormányzatnak csak annyi feladatot szabad meghatározni, amit az állammal közösen képes finanszírozni.
Az elmúlt nyolc évben a magyar önkormányzati rendszer átvette az akkori kormány gyakorlatát, nevezetesen, hogy a közügyeket csak az ország eladósításával volt képes megszervezni.
Az utolsó négy évben, 2006 és 2010 között arra bírták rá az önkormányzatokat, hogy ők is adósodjanak el, ugyanúgy, mint ahogy azt önök is tették. De ezt a rendszert a választás megállította, s a jelenlegi kormány és parlament helyre fogja tenni, és olyan önkormányzati rendszert fogunk létrehozni, amely finanszírozható, s nem az önkormányzatok és az ország adósságállományát fogja növelni.
Köszönöm szépen.
(Ipkovich György interpellációja megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)