Tállai András hozzászólása Michl József napirend előtti felszólalásához az Országgyűlés 2011. október 4-i ülésnapján.
Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A reagálásomban én is inkább az elmúlt egy, illetve majdnem másfél évről szeretnék beszélni. Azt gondolom, hogy a kormányprogram kiemelt részévé vált a közigazgatási rendszer megújításának szükségessége; a közigazgatási rendszer, amely egyrészről az állam által előírt közszolgáltatások elvégzését, másrészt pedig az önkormányzati közfeladatok biztosítását kell hogy jelentse.
A közigazgatási rendszer átalakítása megkezdődött, hiszen a kormány deklarálta, hogy létre kell hozni a középszintű államigazgatási szerveket. Ennek első lépéseként ez év január 1-jétől létrejöttek a megyei szintű kormányhivatalok. Ez azonban - mint tudjuk - a munka első részét jelenti, és ahogy ezt ön is jelezte, a következő lépés a járások létrehozása, a járási kormányhivatalok kialakítása, és ezáltal az államigazgatási szolgáltatások nem az önkormányzatok általi, hanem a járási kormányhivatalok általi megszervezését fogja jelenteni.
A kormányprogramon túl az Országgyűlés ez év áprilisában elfogadta az alaptörvényt, amely két fontos részből áll. Egyrészt a meglévő önkormányzati alapértékek kimondása és a folyamatosság biztosítása, így az önkormányzati alapértékek, az, hogy minden településen lehessen képviselő-testületet, polgármestert választani, az, hogy a képviselő-testületeknek a döntéshozás során alapjogaik vannak - rendeletalkotás, határozathozatal, költségvetés megalkotása, a vagyonnal való gazdálkodás, és sorolhatnám az alaptörvény által biztosított jogokat -, ezen túl új célokat és feladatokat is meghatározott, például a törvényességi felügyelet kiépítését, illetve a társulások - az önkormányzatok általi szabad és kötelező társulások - létrehozását.
Az elmúlt egy év eredményének tekintem, hogy a 2011. évi költségvetés kapcsán egyrészt nem romlottak az önkormányzati állami támogatások, másrészt pedig a működésüket kiegészítő támogatás mértéke és összege pedig jelentősen megnövekedett, hiszen a 2011. évi költségvetés több mint 31 milliárdot tartalmaz erre a célra. Ezen túl egy hosszú évekkel ezelőtt működő zárt rendszer szabaddá vált, és így sokkal több önkormányzat képes és tud most már pályázni a kiegészítő működő támogatásra, erre a bizonyos önhikire. Ennek eredménye, hogy az első fordulót követően 11,6 milliárd forint összegben 1182 önkormányzat részesült támogatásban. Soha Magyarországon egy gazdasági évben ennyi önkormányzat működési kiegészítő támogatásban nem részesült.
Értéknek tekintem azt is, hogy meg tudtuk tartani az önkormányzati fejezeten belül a kimondottan önkormányzati fejlesztések lehetőségét, így például ebben az évben önkormányzati intézmények felújítására és sportingatlanok felújítására és építésére 355 önkormányzat részesült támogatásban.
Én is fontos mérföldkőnek tekintem, hogy a szocialista kormányzás által lényegében lenullázott megyei önkormányzati rendszer sorsa rendeződött, egy teljesen új feladatrendszerben fogják a jövőben végezni a munkájukat, amely a fejlesztésben és a területrendezésben fog megnyilvánulni, ugyanakkor pedig az a kérdés, hogy napról napra növekedett az adósságállományuk, és a működésképtelenség szélére, határára jutottak. Ez a kérdés is a minap megoldódott, és a parlament fogja kimondani majd szavazásával a végső döntést.
Fontos kérdés az új önkormányzati törvény kérdése, az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése. Itt az előkészítő munkálatok megtörténtek, és a törvény nulladik változatát immár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megkapta, az ő véleményét követően fogjuk a közigazgatási eljárásban folytatni a törvény-előkészítő munkát.
Köszönöm a figyelmét a parlamentnek.
(Michl József napirend előtti felszólalása megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)