Tállai András hozzászólása Tóth József napirend előtti felszólalásához az Országgyűlés 2011. október 4-i ülésnapján.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Felszólalásának feléig jóleső érzések töltöttek el, hiszen valóban arról beszélt, hogy szeptember 30-a az önkormányzatok napja, amelyet Magyarországon 2000 óta közösen ünneplünk, arra emlékezve, hogy a rendszerváltozást követően az első önkormányzati szabad választások ezen a napon történtek meg.
Amiben egyetértünk, az az, hogy való igaz, a rendszerváltozás egyik legnagyobb vívmánya az 1990-ben elfogadott LXV. törvény, az önkormányzati törvény, amely a rendszerváltozás folyamatának egyik alapvető jelentőségű törvényévé vált. Azt gondoljuk, hogy ez a törvény olyan erőket, energiákat szabadított fel helyi szinten Magyarországon, ami ma az önkormányzatiságot jelenti.
Nem gondolkodunk viszont egyformán annak megítélésében, hogy mi történt egyrészt az elmúlt másfél évben, és valamilyen módon ön kihagyta azt a nyolc évet, amikor ön is kormánypárti képviselőként támogatta azokat az előterjesztéseket a parlamentben, amelyek az önkormányzatoknak egyre több feladatot, és ahogy ön is mondta, csak nem arra a nyolc évre utalva, egyre kevesebb állami forrást, állami segítséget jelentettek. Azt gondolom, hogy az új, 2010 májusában megalakult nemzeti kormány és a parlamenti többség nemhogy bűnbaknak tekinti az önkormányzatokat, hanem a magyar közigazgatási rendszer egyik alappilléreként. Azt gondolom, elkerülhetetlen volt a szembenézés az elmúlt húsz év tapasztalataival, elkerülhetetlen volt annak a kérdésnek a felszínre hozása, hogy az önkormányzati rendszer átalakításának meg kell történnie.
Egyébként ez az önök elképzeléseivel is ütközik, hiszen nyolc évig erről beszéltek, aztán nem történt semmi. Vagyis történt. Pontosan az önök idejében jelentős forráskivonás, például csak 2010-ben, önök által is elismerten 120 milliárd forintot vontak ki az önkormányzati rendszerből. 2005-ben az önkormányzati rendszernek lényegében még nem volt adósságállománya, hiszen azt a 300 milliárdot nem tekinthetjük jelentős adósságnak, ami az önkormányzati fejlesztéseket finanszírozta. A kormányváltást követően ez az összeg már több mint négyszerese volt. Nyilvánvaló, hogy az önök önkormányzati politikájának köszönhetően történt a jelentős eladósodás az önkormányzati szektorban.
Bizonytalanságot, azt gondolom, az okozott, amikor az önkormányzatok azt látták, hogy feladataikat csak úgy tudják ellátni, ha a vagyonukat felélik, ha egyre több adót vetnek ki, és ugyanakkor igénybe veszik a pénz- és hitelintézetek által nyújtott segítséget, a hitelfelvételt és a kötvénykibocsátás lehetőségét. Tehát bizonytalanságot éppen önök okoztak azáltal, hogy egy olyan rendszert hoztak létre, ahol törvény által elvárták az önkormányzatok magas színvonalú működését, és még további feladatokkal terhelték őket, ugyanakkor pedig szabadon hagyták őket, és majdhogynem azt mondták, ha az állam eladósodik, akkor az önkormányzatoknak is el kell adósodnia ugyanúgy, mint ahogy a magánembereknek a devizahitelek felvételével.
Azt tartom elkeserítőnek, hogy ön azt mondja, nincs tudomása, nincs egyeztetés az új önkormányzati rendszerről, az új önkormányzati törvényről, hiszen volt szerencsém önnel két alkalommal a Belügyminisztériumban egy asztalnál ülni, és arról vitatkozni, arról eszmecserét váltani, véleményt cserélni, hogy kinek mi az elképzelése arról, hogy a magyar önkormányzati rendszer hogyan újuljon meg.
Nagyon sajnálom, hogy az alaptörvény betűit teljesen másként értelmezzük, mert az én véleményem szerint az új alaptörvény éppen hogy biztosítja azokat az önkormányzati alapjogokat, amelyek a jövőbeni önkormányzati rendszer megerősítését fogják jelenteni, és garantálják a helyi közösségeknek, a helyi közéleti embereknek a döntéshozás jogát és a helyben lévő feladatellátást.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
(Tóth József napirend előtti felszólalása megtalálható itt.)
(parlament.hu; kormany.hu)