Tállai András felszólalása az Országgyűlés 2011. június 29-i ülésnapján.
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Nem bíztam a vita ilyen gyors lezárásában. Lassan megszokjuk, hogy a Belügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslatok nagy vitát váltanak ki a parlamentben, az Országházban a képviselők között. Ez a törvényjavaslat talán nem ilyen, hiszen amellett, hogy a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP frakciója alapvetően támogatja az előterjesztést, a három ellenzéki párt padsoraiból is - különösen a Jobbikéból - elismerő és támogató képviselői felszólalások hangzottak el a parlamentben, de ugyanez volt a jellemző a Szocialista Párt hozzászólóira is.
Viszont nem így volt ez az LMP részéről. Úgy látszik, mégsem lehet más a politika, hiszen '99-ben a szabad demokraták nem szavazták meg az akkori katasztrófavédelmi törvényjavaslatot. Most azt halljuk, hogy a Lehet Más a Politika frakciója sem igazán ért egyet a leírtakkal. Nagyon bízom abban, hogy nem igazak azok a kijelentések, amelyeket a frakció képviselője elmondott a mai parlamenti vitában. Ez az az eset, amikor az ellenzék is vitatkozik egymással, hiszen homlokegyenest mást mondott az MSZP ugyanarról a kérdésről, mint az LMP, de ezzel természetesen nincs semmi probléma. Tudomásul vesszük, hogy a parlament legkisebb frakciójának ez a véleménye a kérdésről.
Ami kritika elhangzott az ellenzék részéről, arra néhány gondolattal szeretnék reagálni. Azt gondolom, a Magyar Szocialista Párt szakmai kritikái egy feltételezésen, egy leendő állapoton, helyzeten alapulnak, alapvetően arra vonatkoztak, amikor a törvény alapján majd működni fog az új katasztrófavédelmi rendszer. Ezen nyilván csak vitatkozni lehet, hiszen azok nem tények, amiket itt elmondtak, hanem feltételezik, hogy lesznek olyan elemei, amelyek esetleg rosszul fognak működni, nem érik el azt a hatást, amit mi remélünk ettől az egységes szabályozástól.
A politikai kritikák nem újak, hiszen ma mást sem hallunk a Magyar Szocialista Párttól, mint azt, hogy az állam erősödik, az állam centralizál, az önkormányzatok, a polgármesterek pedig gyengülnek. Én azt gondolom, hogy szó sincs erről. Egy kormányzatnak, egy parlamenti többségnek vállalnia kell, hogy az államnak van felelőssége, és az államot sokkal jobban és hatékonyabban kell megszervezni a költségtakarékosság és a költséghatékonyság szempontjából, nem beszélve a működésről, hogy legyen gyorsabb, szabályozottabb és hatékonyabb a rendszer. Az adott kérdésben nem az a fontos, hogy a polgármester döntési kompetenciája erősödik vagy nem, hanem az a fontos, hogy azt a feladatot, amit abban a helyzetben el kell látni, adott esetben megmenteni az emberek életét vagy vagyonát, a lehető legjobb szakemberre bízzuk, aki a legjobb döntéseket tudja hozni. Szó sincs arról, hogy ebben az önkormányzatoknak, adott esetben a polgármestereknek vagy a helyi lakosságnak nem kell részt venni; a szakmai irányítást és annak a felelősségét fogja átvenni majd az új törvényjavaslat alapján.
Ahogy 1999-ben az akkori törvényjavaslatot is tudta támogatni a Magyar Szocialista Párt, bízom benne, hogy a módosító javaslatok megtárgyalása után a törvényjavaslat az önök szavazatát is meg fogja kapni.
A Jobbikkal kapcsolatban csak egy félreértést szeretnék eloszlatni: a katasztrófavédelmi hozzájárulás mértéke nem 1 százalék - ez valóban nagyon sok lenne -, hanem 0,1 százalék. Ilyen értelemben az egytizede az ön által elmondottaknak.
Köszönjük szépen az elismerő gondolatokat. Koncepciójában, alapelvében teljes mértékben egyetértünk, az elhangzott kritikákat pedig természetesen meg fogjuk fontolni. A képzésre tett véleményét kimondottan jónak és megfontolandónak tartjuk. Valóban fontos a vagyon kérdése. Ebben bizonyosan lesznek viták. Úgy vélem, hogy itt koncepcionálisan más a gondolkodás közöttünk. Nem mondom, hogy nincs igazságalapja annak, amit mondanak, de mi úgy gondoljuk, hogy az önkormányzati vagyon, az önkormányzati pénzforrás is közvagyon és közcélokat szolgál. Amikor az önkormányzat a forrásokat a jobb tűzoltóság megszervezésére, az eszközök színvonalának az emelésére fordította, akkor közvagyont fordított közcélra. Ezt ne úgy fogjuk fel, hogy az én házam az én váram, és ha a közfeladat ellátása most már nem az önkormányzatot, hanem az államot fogja terhelni, akkor az a forrás, amit - lehet, hogy - állami forrásból költött az önkormányzat az adott feladatra, azonnal visszajár és kártérítés jár érte. Úgy gondolom, a törvényhozónak - természetesen, ha az az alkotmánnyal egyezik - joga, felelőssége és lehetősége, hogy egy ilyen új szabályozást hozzon létre.
Nagyon bízom abban, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb egyetértés fog létrejönni a részletes vitát követően a parlamentben a törvény végszavazását illetően. Az a cél pedig, hogy egy sokkal szabályozottabb, egységesebb, hatékonyabb és gyorsabb katasztrófavédelmi rendszert hozzunk létre, ami természetesen mindannyiunk érdeke, ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával majd valóra válik, és az élet fogja igazolni ennek a szabályozásnak a jogosságát és a valóságát.
Még egyszer köszönöm szépen a parlamentben elhangzott véleményeket és a közös munkát.
(parlament.hu; kormany.hu)