Tállai András expozéja az Országgyűlés 2011. március 7-i ülésnapján.
Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány 2010. október 6-án rendeletben veszélyhelyzetet hirdetett Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Vas megye területén a vörösiszap-katasztrófára tekintettel. A katasztrófavédelmi törvény rendelkezése szerint a veszélyhelyzet és a rendeleti úton bevezetett intézkedések a katasztrófaveszély elmúltáig, illetve a következmények felszámolásáig, de legfeljebb 15 napig vannak érvényben.
Meghosszabbításukra az Országgyűlés adhat felhatalmazást. Az Országgyűlés két ízben is felhatalmazást adott a kormánynak, hogy a veszélyhelyzetet 2010. december 31-éig, illetve 2011. március 31-éig meghosszabbítsa. A külterületi mentesítés, a sérült vörösiszap-tározó kazetta falának a kiszakadás helyén történő helyreállítása és a csurgalékvizek kezelésének befejezéséig azonban indokolt a folyamatos helyszíni jelenlét és a veszélyhelyzet további, 2011. június 30-áig történő meghosszabbítása.
A másik határozati javaslatról, ami Borsod megye területére vonatkozik, a kormány 15/2011. (II. 21.) rendeletével, az árvizek által veszélyeztetett települések védelme érdekében Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére is veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az év eleje óta tartó mérsékelten csapadékos időjárás hatására a vízgyűjtők nagy részén ugyan az átlagosnál kisebb a hóban tárolt vízkészlet, de ez alól kivétel a Sajó-Hernád vízgyűjtő területe, ahol a február végi érték a megszokottat meghaladja, és a vízgyűjtőn belül főképp a Hernád vízrendszerében található még jelentős vízmennyiség.
A kormány által ismételten elrendelt veszélyhelyzet oka az árvízi veszélyeztetettség, amely az egész tavasszal fennáll, ezért indokolt a veszélyhelyzet április 30-áig történő meghosszabbítása. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy járuljon hozzá a veszélyhelyzet fenntartásához Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2011. április 30-áig, Veszprém megyében pedig 2011. június 30-áig.
Köszönöm figyelmüket.
(parlament.hu; kormany.hu)