Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója részvételével nyitották meg a BÁH Észak-magyarországi Regionális Kirendeltségét, valamint a hozzá tartozó közösségi szállást Balassagyarmaton.

A korábban a Balassagyarmati Határőr-igazgatóságaként, majd később a BÁH Közösségi Szállásaként működő épületet 2004 és 2009 között az önkormányzat középiskolai kollégiumként üzemeltette. A BÁH saját költségén, mintegy 108 millió Ft felhasználásával tette alkalmassá az épületeket részben idegenrendészeti eljárással érintett külföldiek elhelyezésére, részben pedig a Nógrád megye területére illetékességgel rendelkező kirendeltség működtetésére.

A közösségi szállás – amely nyitott intézményként működik – száz fő elhelyezését biztosítja a kor követelményeinek megfelelő, kulturált körülmények között, de a férőhelyek száma szükésg esetén 130-ra növelhető. Az intézményben elhelyezett külföldiek számára a Hivatal a vallási szokásokat is figyelembe vevő napi háromszori étkezést, alap- és sürgősségi orvosi ellátást, valamint a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges feltételeket biztosít.

Az intézmény területén működő kirendeltség megfelel az európai uniós normáknak, és az ügyfelek igényeit középpontba helyező ügyintézést biztosít kulturált ügyfélfogadási feltételek között azoknak a külföldieknek, akik Nógrád megye területén szeretnének tartózkodni, illetve letelepedni.

A kirendeltség az idegenrendészeti feladatok mellett ellátja a módosított állampolgársági szabályoknak megfelelően az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra vonatkozó kérelmek átvételével kapcsolatos feladatokat is.

(kormany.hu)