"Az itt elhangzó előadások a kormány és a Belügyminisztérium számára is fontos kérdéseket taglalnak" - húzta alá Felkai László közigazgatási államtitkár a Belügyi Tudományos Tanács által a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából indított konferenciasorozat nyitó rendezvényén.
Felkai László elmondta: Nyugat-Európában kialakult egy, a rendészetet hatékonyan kezelő réteg. A szakemberek észlelik a jelenséget, jelzik azt az Európai Unió felé, majd a jogi és a pénzügyi kereteket megteremtve megoldják a problémát.
"Nálunk, Magyarországon nincs meg a megfelelő pénzügyi forrás ehhez, ezért a meglevő kereteken belül kell megoldanunk a problémákat" - emelte ki az államtitkár, majd hozzáfűzte: a hatékonyság növelése érdekében számos tennivalónk van még.
Felkai László reményét fejezte ki, hogy a konferencián taglalt kérdések megtárgyalásával, a tapasztalatcserével hozzá tudnak járulni a mindennapok jobbá tételéhez.
A Rendőrtiszti Főiskolán rendezett "Törvényesség, hatékonyság és helyi közbiztonság a rendészetben" című tudományos és szakmai konferencia egy 18 rendezvényből álló sorzat első állomása. A konferenciasorozat részletei megtalálhatók az alábbi linken: http://www.bm-tt.hu/mtuun.html.
(kormany.hu)