A Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös szervezésében április 13-án és 14-én hat nemzetközi szervezet és 23 ország részvételével rendeztek nemzetközi korrupcióellenes konferenciát Budapesten.
Az, hogy az eseményt a magyar fővárosban szervezték, jelzi az ország elkötelezettségét a közszféra tisztasága és a hatékony bűnüldözéssel kapcsolatos társadalmi elvárások közötti egyensúly megteremtése iránt. A konferencia hivatalos fogadással kezdődött, ahol a meghívott európai szervezetek képviselői és az NVSZ által védett szervek vezetői találkoztak egymással.
Az eseményt Pintér Sándor belügyminiszter nevében Felkai László közigazgatási államtitkár nyitotta meg. A tanácskozáson előadást tartott többek között Martin Kreutner, az Európai Partnerek a Korrupció Ellen/Európai Korrupcióellenes Kontaktpont Hálózat (EPAC/EACN) szervezetek elnöke, Giovanni Kessler, az OLAF (Európai Unió Csalás Elleni Hivatal) új főigazgatója, Bolcsik Zoltán dandártábornok, az NVSZ főigazgatója, valamint részt vettek a Nemzeti Védelmi Szolgálat által védett szervek felsővezetői is.
A konferencia sikerességét mutatja, hogy a munkacsoport több irányelvet és nemzetközi ajánlást is elfogadott. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az erőforrásoknak biztosítania kell a megfelelő létszámot, díjazást és a munkafeltételeket, valamint az Anti-korrupciós Hatóságok (ACA) hiteles és gyors elszámoltathatóságát. A függetlenség és autonómia kritériumára vonatkozó kérdésben arra a megegyezésre jutottak, hogy a hatóság feladatainak eredményes ellátása érdekében annak függetlenül kell működnie a felügyelt és ellenőrzött szervezetektől mind szervezeti, pénzügyi, mind pedig funkcionális téren.
A tárgyaló felek a hatáskör és a titoktartás miatt elengedhetetlennek ítélték az átláthatóságot és az elérhetőséget, amelyek növelik a hatóság iránti közbizalmat. A nemzetközi példákat összevetve megállapították, hogy a magyar struktúra élenjár az Európai Unió által megfogalmazott célkitűzések terén.
(Zsaru Magazin; kormany.hu)