„A tudomány művelése az egyén és a közösség, az ország szempontjából egyaránt fontos” – húzta alá Felkai László közigazgatási államtitkár, a Belügyi Tudományos Tanács (BTT) elnöke a BTT ünnepi ülésén.
Felkai László elmondta: az a tudományos tevékenységi kör, amiben műveljük magunkat, folyamatosan bővül, hiszen a jövő év januárjától a vízügyi igazgatás és az Információs Hivatal is a Belügyminisztérium hatáskörébe kerül.
A tudományos munkával kapcsolatban a közigazgatási államtitkár kiemelte, hogy annak a körét folyamatosan terjeszteni kell. „Az a jó tudományos munka, amely vagy egy rendszert próbál más megvilágításba helyezni, vagy egy új, jobban működő rendszert akar létrehozni” – mondta Felkai László.
Németh Tamás akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, a BTT tagja köszöntőjében aláhúzta: a tudomány ma az egyik leghitelesebb igazodási pont, amely összhangot ad. Fontos feladat, hogy felhívják a magyar társadalom figyelmét a kutatások jelentőségére, azok eredményeire. „Mindenkinek a saját munkahelyén, a saját környezetében kell a legtöbbet nyújtania, ezzel jobbá tehetjük az ország sorsát” – hangsúlyozta Németh Tamás.
A lassan véget érő évben a belügyi tudományok terén nagyon gazdag intézményfejlesztés történt – emlékeztetett Finszter Géza, az MTA doktora. „Fejlődött a vezetőképzés, újra van rendészeti kutatóintézetünk, megalakult a BTT és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem” – fűzte hozzá Finszter Géza, aki a Magyar Tudomány Ünnepének novemberi rendezvénysorozatát kivételesen gazdagnak értékelte a rendvédelmi témák területén.
Az ünnepi köszöntők után került sor a BTT és a Belügyi Szemle által közösen kiírt pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére. A pályázat győzteseinek Felkai László államtitkár, valamint Korinek László, a Belügyi Szemle főszerkesztője adta át az okleveleket. (A díjazottak névsora megtalálható a csatolt dokumentumban.)
(kormany.hu)