Konferenciával egybekötött közfoglalkoztatási kiállítás nyílt csütörtökön Békéscsabán a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szervezésében: 54 település mutatja be a közfoglalkoztatás keretében előállított mezőgazdasági és ipari termékeit.

A megnyitón Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kijelentette: kormányhivatal, a járások és a települések összefogásával létrejött és a maga nemében egyedülálló kiállításon látható Békés megyei termékekre méltán lehetnek büszkék azok, akik közfoglalkoztatás keretében előállították. Ez a rendezvény is bizonyítja, hogy a közfoglalkoztatás értékteremtő munkát jelent. Kiemelte: a kormány törekvése, hogy 2013-ban 300 ezer főt vonjon be a közfoglalkoztatásba, eddig 288 ezer ember foglalkoztatása már megvalósult.

Erdős Norbert kormánymegbízott a Békés Megyei Kormányhivatal részéről kiemelte: a kormányhivatal büszke erre a kiállításra, amelyhez hasonlóra az országban még nem került sor. Kifejtette: a megyében nyolcszáz hektáron folyik mezőgazdasági termelés közfoglalkoztatás keretében, ami szintén egyedülálló. A megye 75 településéből 69 vesz részt a közfoglalkoztatási programban, közülük ötven vesz részt a kiállításon.

Nagy Ágnes igazgató a Békés Megyei Munkaügyi Központ részéről elmondta, hogy az idén a belvízelvezetési programokban 1446 közfoglalkoztatott vett részt, útkarbantartási munkákban több mint kétezer fő, az illegális hulladéklerakók felszámolására indított programban 461 ember dolgozik, és egyéb értékteremtő munkákban 2100 fő vesz részt.

(MTI)