Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A Salzburg Fórum (SF) soros elnökségét ellátó Bulgária szervezésében 2011. november 15-16-án a bulgáriai Pravets-ben kerül megrendezésre a Salzburg Fórum soron következő miniszteri konferenciája. A magyar delegációt dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár vezeti. Az Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia belügyminisztereit tömörítő közép-európai biztonsági partnerség 2000-ben Ausztria kezdeményezésére jött létre. A találkozón megfigyelőként Horvátország is részt vesz. A Salzburg Fórum célja a regionális együttműködés erősítése a belbiztonság területén, az uniós érdekérvényesítés javítása, valamint a harmadik országokkal való kooperáció fokozása.
Lezárult a Magyarországi Falumegújítási Díj – 2011. I. bírálati fordulója. Az állami főépítészek elnökletével, a regionális fejlesztési ügynökségek, a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Falutagozatának képviselőiből megalakult zsűrik elvégezték a beérkezett, összesen 22 pályázat regionális szintű bírálatát.
A szocialisták ismét ostobaságokat állítanak, hogy félrevezessék a magyar embereket. Szó sincs arról ugyanis, hogy az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) nem támogatná a szervezetük köztestületté válását. A Belügyminisztérium közleménye.
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a kormányportálon elérhetőek a Belügyminisztérium által finanszírozott közfoglalkoztatási programok, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium által finanszírozott közfoglalkoztatásba belépők létszámának, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium által finanszírozott közfoglalkoztatásba belépők létszámának frissített adatai.
Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet igazgató beosztás ellátására.
„Európai Uniós elnökségünk során nem volt túl harsány az építészeti tevékenység, de semmiképpen sem vallottunk szégyent” – húzta alá Pintér Sándor a városi önkormányzatok részére meghirdetett, A városfejlesztés aktuális kérdései című konferenciát megnyitó beszédében.
Amikor Veres János bukott pénzügyminiszter politikai alapon osztogatott pénzekről beszél, nyilván saját kormánya tevékenységéből indul ki. A Belügyminisztérium közleménye.
A mai napon Mesterházy Attila és Harangozó Tamás nyílt levelet írt a Belügyminisztérium vezetőinek a Magyar Távirati Irodán keresztül. A Belügyminisztérium válaszközleménye.
„Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
"Az itt elhangzó előadások a kormány és a Belügyminisztérium számára is fontos kérdéseket taglalnak" - húzta alá Felkai László közigazgatási államtitkár a Belügyi Tudományos Tanács által a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából indított konferenciasorozat nyitó rendezvényén.