Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
Az ÉTDR bevezetésével jelentősen felgyorsulnak az építésügyi engedélyezések, ami az állampolgárok és a szakhatóságok szempontjából egyaránt fontos – húzta alá Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a rendszert bemutató sajtótájékoztatón.
Pintér Sándor belügyminiszter ma délután Johanna Mikl-Leitner osztrák és Ivica Dacic szerb belügyminiszterrel folytatott tárgyalást Bécsben, az illegális migráció elleni közös fellépésről.
A Jobbik ismét régi eszközéhez nyúlt: kiválaszt egy települést, – ahol egyébként a bűnözési statisztika semmivel sem tér el a környező településekétől, azaz nem rosszabb azoknál – és mesterséges feszültséget kelt.
Elkészültek az ócsai Szociális Családiház-építési Program mintatervei.
Ezt hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a nemzeti ünnepünk alkalmából, a tárca épületében tartott szerdai kitüntetés-átadáson.
Nyakó István országgyűlési képviselő úr 2012. március 13. napján nyílt levelet intézett dr. Pintér Sándor belügyminiszter úrhoz. A nyílt levélben foglaltakkal kapcsolatban a Belügyminisztérium az alábbiakat közli:
A Belügyminisztérium (BM) Építésügyi Főosztálya ÉPÍTÉSÜGY 2011. címmel (TÉHÁT-VH/2011. pályázati kód) nyílt pályázatot hirdetett az építésügyért felelős miniszter feladatrendszeréhez illeszkedően az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 50. §-ában meghatározott feladatok keretében az építésügyi célelőirányzatról szóló 10/2009. (IV. 14.) NFGM rendelet alapján.
Az illegális fegyverkereskedelem elleni küzdelem fokozásáról döntött brüsszeli ülésén az uniós országok belügyminiszteri tanácsa.
A magyar-osztrák kezdeményezésen alapuló Közép-európai Rendőrakadémia (KERA) fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték hétfőn este Bécsben Pintér Sándor magyar és Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter részvételével.
Az Európai Bizottság megjelentette az Európai Visszatérési Alap 2011-es pályázati felhívását, melyet az alábbi weboldalon érhető el: