Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A bicskei táborban élő menekültek és oltalmazottak ma petíciót juttattak el a Belügyminisztériumhoz. Ezzel kapcsolatban a tárca a következőket közli:
Jövőre 145 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, a cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2012 rendezvénysorozat keretében a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság (BM OKTF) – dr. Pintér Sándor belügyminiszter fővédnökségével – szakmai-tudományos konferenciát rendezett „A rendészeti vezetőképzés első évtizede” címmel. Közlemény.
Az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még az idén teljes egészében rendezi az állam, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt 40 és 70 százalék közötti mértékben - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A belügyminiszter a hivatalba lépésével egyidejűleg egyértelműsítette, hogy az ország területén a hatályos törvényeknek megfelelő magatartást kell tanúsítania mindenkinek. Aki törvényt sért, az vallástól, felekezettől és párthovatartozástól függetlenül a hatályos törvények szankciójával kell, hogy szembenézzen. Közlemény.
Pintér Sándor belügyminiszter elismerést adott át az idei Európai Falumegújítási Díjat elnyerő Kunsziget és Újszilvás polgármestereinek hétfőn Budapesten.
Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvényhez kapcsolódó jogszabály-módosítás értelmében 2013. január 1-től valamennyi rendészeti feladatot ellátó személy szolgálati igazolványa azonos biztonsági követelményeknek felel majd meg, azonos tartalmi elemekkel fog rendelkezni.
A rendőrség átszervezése után több rendőr lesz Budapest utcáin, emellett január 1-jétől a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciót, ami a korábbi statikus szolgálatszervezéshez képest "kiszámíthatatlan" rendőri jelenlétet jelent – mondta Pintér Sándor belügyminiszter XVII. kerületben tartott sajtótájékoztatóján.
Átadták a Tisza megerősített beregi töltésszakaszát csütörtökön; a Vásárosnamény és Lónya között megemelt és szélesített, 28 kilométer hosszú gátrészt Tállai András, a Belügyminisztérium és Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára avatta fel.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2012 rendezvénysorozat belügyi ágazatának első eseményét nyitotta meg november 6-án dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Belügyi Tudományos Tanács elnöke.