Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A magyar családok mintegy 400 millió forintot takarítanak meg a kormányzati ciklus egyik legjelentősebb döntése következtében – hangsúlyozta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című programsorozat nyírbogáti rendezvényén.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a 3800 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántháza várossá nyilvánításának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, a helybeliek tettrekészsége és lendülete a városi cím megszerzése óta sem változott, a közösség kemény munkával, elszántsággal, állhatatos szorgalommal dolgozott elképzelései megvalósításáért.
Kőszegen nyitották meg idén a kulturális örökség napjai országos rendezvénysorozatát. Szombaton és vasárnap ötszáznál is több olyan műemlék látogatható, amelyet máskor nem láthat a nagyközönség.
A Kormány 2013. szeptember 18-án megtárgyalta és elfogadta a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát. Közlemény.
A Belügyminisztérium az alábbiakban reagál a Magyar Szocialista Párt Országos Központjának 2013. szeptember 18-án az Országos Sajtószolgálat útján kiadott közleményére:
A Belügyminisztérium az alábbiakban reagál Vadai Ágnes képviselő asszony 2013. szeptember 17-én tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra:
Nem lehet, hogy a multinacionális szolgáltató cégek energia ürügyén indokolatlanul sok pénzt vigyenek ki az országból - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy újbudai fórumon szerdán.
A vizek házai kerülnek a középpontba idén a kulturális örökség napjain, így szombaton és vasárnap forrásházakba, víztornyokba, tározókba és fürdőkbe is ellátogathatnak az érdeklődők országszerte.
Időszerűnek nevezte a régiós biztonságot növelő Dunai Koordinációs Központ létrehozását Pintér Sándor belügyminiszter a Dunai Rendészeti Fórum (DARIF) keddi nyitó konferenciáján.
Aláírta a Rendvédelmi Ágazati Érdekvédelmi Tanács szervezeti és működési szabályzatát Pintér Sándor belügyminiszter és Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) elnöke kedden.