Négy új közfoglalkoztatási program kezdeményezőjét részesítette elismerésben Pintér Sándor pénteken Budapesten.

A tárca tavaly írt ki pályázatot a közfoglalkoztatási programok bővítésére. Az első helyen Nagybárkány végzett, a település közfürdő és mosókonyha üzemeltetését kezdeményezte a mélyszegénységben élők és a roma lakosság szociális hiányainak csökkentése érdekében. A község 8 millió forintot kapott.

Hajdúdorog 6 millió forintban részesült a bontott építőanyagok újrahasznosítását célzó programért; a Kontakt Humán Szolgáltató Nonprofit Zrt. és a Tárnoki Köz-ért Településüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Kft. pedig 4-4 millió forintot kapott. Előbbi bérlakások lakóit vonta be álláskeresési programokba, utóbbi újrahasznosított anyagokból készülő utcabútorok készítését célozta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Pintér Sándor köszöntőjében - a közfoglalkoztatás kezdeteit felidézve - elmondta: a cél az volt, hogy értékteremtő munkát teremtsenek, amiért a segélynél nagyobb összegű bér jár. Kifejtette: az érintettek a képzettségüknek megfelelő munkát kaptak, a mintaprogramok pedig az önkormányzatoknak, óvodáknak, iskoláknak, idősotthonoknak is hasznot hoztak.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A belügyminiszter szavai szerint a következő lépés a szociális szövetkezetek megalapítása, ezekből eddig 89 van. Mint mondta, ezek ma még az önkormányzatok és a tárca segítségével működnek, de önfenntartóvá válnak, s reményei szerint másokat is alapításra ösztönöznek.

(MTI)