Eddig kilenc szolgáltatást érintett a kormány által bevezetett rezsicsökkentés, a díjak további mérséklésére irányuló munka azonban korántsem fejeződött be - közölte Pintér Sándor a témában tartott fórumon hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

A belügyminiszter a művelődési házban több mint ötszáz ember előtt felidézte, hogy az eddigi rezsicsökkentés eredményeképpen a kormány húsz százalékkal csökkentette a gáz, az áram és a távfűtés díjait, az intézkedés folytatásaként pedig tíz százalékkal mérséklődött a szemétszállítás, az ivóvíz-szolgáltatás, a kéményseprés, a szennyvízszippantás és a palackos gáz díjszabása, valamint a csatornadíj is.

Pintér Sándor hozzátette, pénteken újabb döntés várható a rezsicsökkentés ügyében.

A miniszter kifejtette: 2010-ben Magyarországon volt a legdrágább a gáz az Európai Unió tagállamai közül, az áram tekintetében pedig Csehország után a második helyet foglalta el. A kormány az intézkedésekkel azt szeretné elérni, hogy a rezsicsökkentéssel elért eredmények valóssá váljanak, ennek betartatását viszont folyamatosan ellenőrizni kell, ami részben a fogyasztóvédelem feladata. A rezsiszámlákkal kapcsolatban a rezsipontok nyújtanak segítséget az ügyfeleknek - tette hozzá.

A magyar társadalom kiállt a kormány célkitűzései mellett, amit jól bizonyít, hogy két és fél millióan írták alá a rezsicsökkentés támogatására elindított petíciós íveket - fogalmazott Pintér Sándor, hozzátéve, hogy a díjcsökkentés miatt jelentős támadás érte a kormányt a külföldi közműcégek részéről, és Brüsszel sem értett egyet a kormány intézkedésével.

Pintér Sándor a Belügyminisztérium 2010 óta elvégzett munkáját értékelve elmondta, a tárca nagy erőfeszítéseket tett a közrend és közbiztonság javítására, valamint az irányítása alá tartozó szervezetek megújítására. A közrend megvédése érdekében meghozott jogi lépések között a tulajdon elleni szabálysértések elzárással történő büntetése és a három csapás törvény megalkotása mellett megújult és egységesedett a katasztrófavédelem, átalakították a büntetés-végrehajtást és a vízügyi szervezetet, javult a rendőrség eredményessége, csökkent a bűncselekmények száma, az önkormányzatok adósságát pedig teljes egészében átvállalta az állam.

A miniszter egyben rámutatott, hogy a közfoglalkoztatás révén segély helyett értékteremtő munkát kaptak az állástalanok, a bevándorlási és állampolgársági terület pedig egy rendkívüli feladatot oldott meg a külhoni magyarok állampolgársághoz juttatásával. Ötszázezer új állampolgárságot adott ki ez a hivatal, amivel "visszakötöttük" Magyarországhoz a magyarokat - tette hozzá Pintér Sándor.

(MTI)