Pintér Sándor belügyminiszter válasza Nyakó István országgyűlési képviselő nyílt levelére.
Tisztelt Képviselő Úr!
Az Országos Sajtószolgálat útján közzétett, hozzám címzett nyílt levelére az alábbiakról tájékoztatom.
Bucsa külterületén 2014. január 3-án, pénteken délelőtt 9 óra 45 perc körül K. András bucsai lakos Karcag felé haladva, eddig nem tisztázott okból áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba és az útról letérve elütötte az ott közfoglalkoztatási program keretében a karcagi III. főcsatorna partján dolgozó három asszonyt, akik közül ketten az elszenvedett sérülések következtében elhunytak.
A helyszíni szemle adatai alapján a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai a Büntető Törvénykönyv 235. § (2) bekezdés b) pontja szerinti közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúját megállapították a gépkocsivezetővel szemben, ezért őrizetbe vétele mellett nyomozást rendeltek el. A nyomozás keretében igazságügyi műszaki szakértőt rendeltek ki.
Az elhunytak munkaadója a Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság volt. Az igazgatóság, mint foglalkoztató, az elsődleges intézkedéseket megtette. Az elhunytak családjait 40.000-40.000 forint gyorssegélyben részesítette. A fekete zászlót az illetékes szakaszmérnökség épületére kitűzték. A vízügyi igazgatóság igazgatója levélben fejezte ki részvétét az elhunytak családjainak. Az igazgatóság hozzájárul az elhunytak eltemettetésének költségeihez és a hátramaradt családok szociális helyzetére figyelemmel a gyermekekről történő gondoskodásban is segítséget fog adni.
Tisztelt Képviselő Úr!
A tragikus kimenetelű baleset és a közfoglalkoztatott vízügyi dolgozóink halálának hírét megrendüléssel fogadtam. Sajnos a közterületen, a közutak térségében végzett munka magában hordozza a balesetveszélyt. Ez nem függ az érintett dolgozó jogállásától, személyes körülményeitől. Jelen esetben is megvolt a szükséges óvatosság, a munkavédelmi oktatás megtörtént, a balesetvédelmi szabályok betartásáról gondoskodtak, és a munkavállalók magatartása is megfelelő volt. A baleset ebből a szempontból elháríthatatlan volt. Ennek ellenére utasítottam az illetékes szerveinket, hogy vizsgálják meg munkavédelmi szempontból a közfoglalkoztatottak munkavégzési feltételeit és ahol lehet és kell, ott tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
dr. Pintér Sándor belügyminiszter
(Belügyminisztérium Sajtófőosztály)