A tavalyi 29,7 milliárd után Pécs fennmaradó, mintegy 14,4 milliárd forintnyi adósságát is átvállalja az állam - ismertette Pintér Sándor belügyminiszter hétfői pécsi sajtótájékoztatóján.

(Az MTVA felvétele)

A miniszter elmondta: ezzel a lépéssel a pécsi önkormányzatnak a korábban meglévő 43,2 milliárd forintos adósságállományát nullára csökkenti az állam. Ez azt jelenti, hogy a baranyai megyeszékhely évi több mint hárommilliárd forintos hitelkamattól, illetve tőketehertől szabadul meg a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - tette hozzá.

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy nehéz helyzetből indult a város, ezért az idei első adósságátvállalás után is kapott segítséget a megyeszékhely: összesen mintegy kétmilliárd forintos támogatást. Emellett a Pécsi Tudományegyetemet 1,5 milliárdos támogatásban részesítette az idén a központi költségvetés - tette hozzá.

Az, hogy a Belügyminisztérium Pécs térségében 600-800 embert foglalkoztatott az idén, összességében újabb, nagyjából kétmilliárdos támogatásnak felel meg. Emellett a helyi fejlesztések területén 450 millió forintot kapott a város egy bioüzem megépítésére – jegyezte meg.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2009-es polgármesterré választásakor elhatározták a már akkor is jelentős adósságtömeg kezelését. Ennek része volt a takarékos működés elérése érdekében tett intézkedések, a létszámleépítések, a városházán a politikusok jutalmazásának megszüntetése, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál pedig a költségtakarékosság. Mindez kevés lett volna az adósságtömeg jelentős csökkentéséhez, ezért is kiemelkedő a korábbi és a mostani kormányzati lépés – hangoztatta a polgármester.

Páva Zsolt a hétfői bejelentésről elmondta, a tény, hogy Pécs adóssága megszűnik, ahhoz hasonlatos, mint amikor egy fuldokló oxigénhez jut.

"Innentől kezdve szabadon tervezhetünk, koncentrálhatunk a város fejlesztésére, nyugodt körülmények között tudunk pályázni a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklussal járó fejlesztési forrásokra" – mondta Páva Zsolt.

(MTI)