Megállapodást kötött a magyar Belügyminisztérium és az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma a nukleáris és más radioaktív anyagok jogellenes kereskedelmének megelőzéséről pénteken Budapesten. A dokumentum részeként a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy sugárdetektáló berendezéssel ellátott buszt kapott.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete az aláírást követően sikertörténetnek nevezte a két ország belügyi együttműködését és emlékeztetett: országa már korábban is oktatási lehetőségekkel, más tárgyi adományokkal segítette a magyar rendészeti szervek munkáját.
A sugárdetektáló busszal kapcsolatban kifejtette: a TEK az eszköz segítségével képes lesz hatékonyabban megvédeni Magyarországot a nukleáris anyagokkal szemben és ezáltal a térség és a nemzetközi közösség biztonságához is hozzá tud járulni. Képes a sugárzás szintjét is mérni és az illegális anyagokat is észleli.
Pintér Sándor belügyminiszter ugyancsak előremutatónak nevezte a két ország együttműködését, amely szerteágazó, mindkét ország biztonságát szolgálja, ugyanakkor tovább fejleszthető például a két fél nyilvántartásainak közös fejlesztésével.
A miniszter köszönetet mondott a hamarosan távozó nagykövetnek a két ország belügyi kapcsolatainak érdekében tett erőfeszítéseiért.
(MTI)