Ezt hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a nemzeti ünnepünk alkalmából, a tárca épületében tartott szerdai kitüntetés-átadáson.
Az ünnepségen Kontrát Károly, parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: 1848-ban új utat kellett találni, új alapokra kellett helyezni Magyarországot. Olyan utat kellett találni, amely a szabadsághoz vezet. A szabadságot nem adták ingyen, bátorság kellett a kivívásához - hangsúlyozta az államtitkár. 1848-ban a magyar forradalom győzött, a márciusi ifjak 12 pontja ma is alapkő - folytatta Kontrát Károly, majd hozzátette, tudták, hogy a szabadság felelősséggel is jár, a 12 pont egyik legfontosabb követelése volt a felelős minisztérium Budán.
1848 tavaszán felelős, dolgozni és építeni akaró, változtatni képes emberek álltak az ország élén, 48 után pár hónap alatt egy erős, jó törvényekkel alátámasztott országot hoztak létre - húzta alá az államtitkár.
Nemzeti ünnepünk alkalmából Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke, a belügyminiszter előterjesztésére, rendőr dandártábornokokat nevezett ki, valamint magas rangú kitüntetéseket adományozott.
Pintér Sándor belügyminisztertől emlékérmet vehetett át több olyan magánszemély is, akik életmentés során tanúsítottak hősies magatartást.
Az elismerésben részesültek névsora megtekinthető a csatolt dokumentumban .
(kormany.hu)