„Bízom benne, hogy az együttműködésünk hatására jelentősen csökken a Dél-Balkán felől érkező illegális migránsok száma” – húzta alá Pintér Sándor belügyminiszter a Constantin-Traian Igas román belügy- és közigazgatási miniszterrel folytatott megbeszélést követő doorstep sajtótájékoztatón.
Pintér Sándor elmondta: az egyeztetést a gyorsaság és a gyakorlatiasság jellemezte. Román kollégájával áttekintették a főleg az Afganisztán és Pakisztán felől érkező illegális bevándorlókkal kapcsolatos problémákat, amelyek mindkét országra nagy nyomást helyeznek. „Remélem, hogy az együttműködésünk következtében a közrend, a közbiztonság nő Magyarországon és Romániában is, így az állampolgárok is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.”
Pénteken Nagyváradon kezdődik az a konferencia, amelyen román és magyar rendőrök közösen tárgyalják a két ország rendészeti együttműködésének lehetőségét. „Elvárom, hogy a kollégák a miénkhez hasonlóan gyorsan és eredményesen végezzék a dolgukat” – emelte ki a belügyminiszter.
Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával kapcsolatban Pintér Sándor arról tájékoztatott, hogy a technikia feltételek készen állnak, így remélhetőleg a közeljövőben realizálódhat a csatlakozás.
Constantin-Traian Igas kiemelte: a magyar belügyminiszterrel áttekintették a Salzburgi Fórum eheti, bulgáriai ülésén történteket, valamint megbeszélték, hogy a jövőben gyakrabban szerveznek hasonló találkozókat, amitől a bűnözés visszaszorulását várják.
A román belügyminiszter elmondta: megállapodtak abban, hogy egy munkacsoportot hoznak létre, ami az utóbbi időben elszaporodott, a két országot érintő közúti baleseteket vizsgálja.
(Belügyminisztérium, Sajtóosztály)