Magyarország biztonságát érintő rendkívüli események, katasztrófaveszély és veszélyhelyzetek elhárítására való felkészülés, a bekövetkezett események hatásai csökkentésének, megszüntetésének, valamint az eredeti helyzet visszaállításának támogatására, valamint a lakosság életének és létfenntartásához szükséges anyagi javainak védelme érdekében Polgári Veszélyhelyzeti Információs Rendszert működtet a Belügyminisztérium.

A NEO PVIR működtetését a katasztrófaveszély és veszélyhelyzetek kezelése során a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Rendőr-főkapitányság központi ügyelete a védekezésben,kárelhárításban részt vevő területi és helyi szervekkel közösen látja el. A NEO PVIR lehetővé teszi, hogy az utasításban meghatározott statikus tájékoztató adatokon kívül a katasztrófaveszély és veszélyhelyzet-kezelésben részt vevő szervek az események kezelésével kapcsolatos dinamikus adatokat egységes felületen közzétegyék, és az informatikai rendszerben található információkat elérhessék.

(kormany.hu)