Az Európai Bűnmegelőzési Hálózatot az Európai Tanács határozata hozta létre az uniós szintű bűnmegelőzés fejlesztése céljából. A 2001 óta működő hálózat fő feladata az, hogy elősegítse a bűnmegelőzési tevékenységet az EU tagállamaiban, és lehetőséget biztosítson a hagyományos bűnözés megelőzése céljából rendelkezésre álló ún. „követendő gyakorlatok” megosztására.

A magyar elnökség alatt az EUCPN döntéshozó testületének ülésére 2011. február 25-én került sor Budapesten, a BM épületében.
Az ülésen 24 tagállam 31 bűnmegelőzési szakértője mellett az Európai Tanács Főtitkársága és az Európai Bizottság egy-egy képviselője is részt vesz.

Az ülés napirendjén szereplő legfontosabb kérdés a hálózat többéves stratégiájának elfogadása, amelynek előkészítésében és előzetes egyeztetésében a magyar elnökség jelentős szerepet vállalt. A stratégia az EUCPN történetében először 5 éves időtartamra (2011-2015) vonatkozóan határozza meg a prioritásokat és a feladatokat.

Február 24-én az ülés résztvevői tanulmányi látogatások keretében ismerkedhettek meg 3 követendő bűnmegelőzési gyakorlattal, amelyekre méltán lehetünk büszkék európai összehasonlításban is.

A Kesztyűgyár Közösségi Házban a delegáció tagjai megtudhatták, hogyan lehet komplexen kezelni Józsefváros Magdolna Negyedében élő, többszörösen hátrányos helyzetű lakosság sokrétű problémáit. Szociális és bűnmegelőzési intézkedésekkel Közép-Európa legnagyobb városrehabilitációs és városfejlesztési projektje keretében (Magdolna Negyed Program I-II) jelentős fejlesztések történtek, programok indultak mintegy kétmilliárd forint értékben.

A Pártfogó Felügyelői Szolgálat által működtetett Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztatóban a látogatók megismerhették, hogy milyen szolgáltatások, készségfejlesztő és reintegrációs programok állnak a pártfogó felügyelet alatt álló fiatalkorúak rendelkezésére.
Az MH Líceum Alapítvány által működtetett Zöld Kakas Szakközépiskolába látogatva a delegáltak arról győződhettek meg, hogy igenis van megoldás a problémás diákok kezelésére: a helyreállító (resztoratív) értékek és módszerek átadásával és alkalmazásával az iskolai konfliktusok kezelhetők, a feszültségek levezethetők és közösség építhető.

(kormany.hu)