Pintér Sándor napirend előtti felszólalása az Országgyűlés 2010. december 20-i ülésnapján.
Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A katasztrófavédelmi törvény 7. §-a alapján kötelezettségem beszámolni önök előtt, kötelezettségem beszámolni, mert veszélyhelyzet kihirdetésére került sor a 2010. október 4-ei vörösiszap-katasztrófa ügyében. A veszélyhelyzetet az indokolta, hogy az ajkai vörösiszap-tározó X. tározójának északi fala átszakadt, az északi fal átszakadásával mintegy 1 millió köbméter zagy kitört, amely Kolontáron, Devecserben emberi életeket követelve, házakat, területeket öntött el. A veszélyhelyzet fennállása azóta is megvan. A X. tározó északi fala folyamatosan mozog, hol északi irányba, s a legutóbbi időszakban megemelkedett a gát magassága is, amire a pontos választ még nem tudjuk megadni. A katasztrófa nagysága egyértelmű, hisz 10 emberéletet követelt, 286 ember került kórházba különféle mértékű sérülésekkel, 275 ingatlant legyalogolt az iszap Devercserben és 51-et Kolontáron, Somlóvásárhelyen is 39 ingatlan sérült meg. A mezőgazdasági területek elöntése megközelítette az ezer hektárt.
A kormány azonnalos cselekvése, a veszélyhelyzet kihirdetése utáni tevékenység sem volt képes jelen pillanatig a veszélyhelyzetet elhárítani. Egységes központi irányítás alá vettük a területet és az érintett másik két megyét is, így próbáltuk meg megakadályozni azt, hogy a veszélyes anyag elkerüljön a Dunáig, és ott ökológiailag katasztrófát okozzon. Erőfeszítéseink célra vezettek: a Torna-patakban sikerült semlegesíteni a vörösiszap lúgos kémhatását, ehhez egy éjszaka ezer tonna gipszet kellett a helyszínre szállítani, deponálni és a megfelelő felkészítés után a patakba szórni.
A munkánkat nem egyedül végeztük. Segítettek a lakók, segített a katasztrófavédelmen túl a tűzoltóság, a honvédség, a rendőrség, a mentőalakulatok, egy társadalmi összefogás alakult ki ebben a kérdésben. Segített a tudományos élet is, a műszaki egyetemek mérnökei, segítettek a tudományos élet kémikusai, a Tudományos Akadémia munkatársai, vezetői és beosztottai is abban, hogy meg tudjuk oldani ezt a problémát.
Sajnálatos, hogy jelen pillanatban még mindig fennáll a veszélyhelyzet ezen a területen, azonban mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne veszélyeztessen emberi életet, ne veszélyeztessen ingatlanokat. Ennek megfelelően újabb védőgátakat építettünk, amelyek közül az elsődleges védőgát elkészült, a másodlagos védőgát, amely a nagy terhelést kell hogy elviselje, reményeink szerint ebben az esztendőben - az időjárás függvényében - ugyancsak el fog készülni.
A katasztrófa nagyságára kell koncentrálnunk, arra, hogy az Európai Uniót is érdekli ez a terület; megfelelő szakértőket küldtek hozzánk, és ezen szakértők bevonásával megpróbáljuk a mentesítést is elvégezni.
Törvényes kötelezettségemnek tettem eleget, mint ahogy a bevezetőmben mondtam. Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, vegyék tudomásul, fogadják el a tájékoztatásomat. Köszönöm szépen.
(parlament.hu; kormany.hu)