Pintér Sándor napirend előtti felszólalása az Országgyűlés 2011. május 2-i ülésnapján.

Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívüli eseménysorozat indult meg az elmúlt időszakban Magyarországon. A törvényesség látszatát keltve bontották meg a rendet az ország több településén. A hajdúhadházi eseményekről már szóltam itt, a parlament nyilvánossága előtt, azonban szólnom kell a Gyöngyöspatán történtekről is. Tanúi voltunk Gyöngyöspatán múlt héten egy eseménysorozatnak, amikor is a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület volt a főszereplő. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület volt a főszereplő Hajdúhadházon is és érdekes módon Gyöngyöspatán is. Az az egyesület akart rendet csinálni Gyöngyöspatán, aki a videó tanúsága szerint saját soraiban sem tud rendet csinálni, hisz a videók, amelyek az országos médiákban már megjelentek, megmutatták, hogy milyen állapotban és hogy próbálták meg ezt a rendet fenntartani. Elmentek Gyöngyöspatára rendet csinálni, Gyöngyöspatára, oda, ahol január 1-jétől összesen 12 darab, azaz tizenkét darab, kis értékű tulajdon elleni bűncselekmény történt.

Elmentek Gyöngyöspatára, ahol 2700-an laknak, és ha és egy főre vetítve megnéznénk az országra is átszámítva, 10 millióra, akkor kérem szépen, annyit jelentene, hogy az országban jelen pillanatban 44 ezer bűncselekmény történne az 500 ezer helyett. Oda mentek el rendet csinálni, ahol erre nem volt szükség, ugyanakkor a rendcsinálás eredményeképpen, kérem, 17 másik bűncselekmény miatt történt feljelentés Gyöngyöspata területén. Tehát akkor felteszem a kérdést: most rendet csináltak, vagy rendetlenséget?

A probléma az, hogy ennek a polgárőr egyesületnek van politikai háttere is. Ez a politikai háttér sajnos itt van a parlamentben, és sajnos egy olyan, amely rendet hirdet és rendetlenséget gerjeszt. Felkérek minden tisztelt képviselőt, hogy ne tegyük ezt. Ne tegyük ezt, az országban tegyünk rendet.

Tegyünk rendet közösen, összefogva és törvényes háttérrel, csak a hatályos törvények alapján, ne egyéb módon! Ennek megfelelően a kormány megtette a maga intézkedését. Szabálysértési rendeletet alkotott, amely szabálysértési rendelet április 23-án nulla órától érvényben van, és ennek megfelelően fog cselekedni valamennyi rendőr az országban. Erre azért volt szükség, mert jogértelmezési problémák voltak. Jogértelmezési probléma volt a bíróság és a rendőrség illetékesei között. Ez a szabálysértési rendelet ezt megoldja első lépésben, azonban még nem tettünk meg mindent.

Azonban még kérem, hogy segítsenek bennünket. Segítsenek azzal, hogy a büntető törvénykönyv módosítását is el tudjuk végezni annak megfelelően, hogy az ilyen jellegű cselekményeket, ha egyenruhában, egyenruhának álcázott háttérrel, a rend teremtésének az ürügyén bűncselekményeket követnek el, akkor megfelelő módon a büntető törvénykönyvben szankcionálni lehessen. Ezt a büntető törvénykönyv T/2990. számú módosításában adtuk be. Ugyanígy beadtuk a T/3012. szám alatt a közterület rendjének fenntartása érdekében a rendőrséggel való együttműködés kötelezettségét is. Remélem, hogy mindkét esetben megkapjuk azt a támogatást, amely szükséges ahhoz, hogy jogértelmezési vita nélkül, egyértelműen rendet tudjunk tenni az országban, a rendet fenn tudjuk tartani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ehhez kérem az önök segítségét. Az ország csak akkor fog tudni fejlődni, ha megfelelő rend, közrend és közbiztonság lesz.

Köszönöm a figyelmüket.

(parlament.hu; kormany.hu)