Pintér Sándor belügyminiszter és Nagy Anna kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott 2010. június 15-én az árvíz utáni kárfelmérésről és a közrend helyreállításával kapcsolatos intézkedésekről. Szó szerinti leirat.

Nagy Anna: Köszöntöm Pintér Sándor belügyminiszter urat, aki beszélni fog erről a témáról. És a másik téma, ami szintén az övé, az pedig a közbiztonság. Erről is fog, szó fog esni a mai napon. Akkor nagyon röviden arról, hogy, hogy is áll jelenleg az árvíz, az árvízvédelem. Bár most már nem a címlapokon van az árvíz, mint téma, azért még mindig helyzet van. Több mint 1800 kilométeren van még mindig védelmi készültség. Ebből rendkívüli készültség közel 400 kilométeren, pontosan 382 kilométeren: a Tiszán, a Sajón, a Hernádon, a Zagyván és a Bódva teljes hosszán. A Tisza az elmúlt órákban Szolnoknál tetőzött és szombatra várható, hogy Szegednél is fog. Közben csökkent a kitelepítettek száma is. Jelenleg 129 településről közel 1300 embert telepítettek ki. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 541-en nem a saját otthonukban laknak. Azt még szeretném hangsúlyozni, hogy bár mostanában talán kevesebb szó esik az árvízről, a védekezésről, továbbra is több mint négyezren dolgoznak még a gátakon 104 településen. És ezúttal ismételten szeretném megköszönni mindazoknak, akik továbbra is ott vannak és dolgoznak éjt nappallá téve. Továbbra napi 24 órában dolgozik Bakondi György miniszteri biztos úr, illetve az a bizottság, és az, az operatív törzs, amely az árvízvédelmi helyzetet koordinálja. Elkezdődött a károk felmérése, ahogy arról már tegnap is beszéltünk, és amelyet a kormány is tárgyalt a keddi ülésén. De még a pontos számítások, érthető okokból mindig alakulnak. Most pedig megkérem Pintér Sándor belügyminiszter urat, hogy mondja el, hogy pontosan mit lehet tudni ebben a pillanatban.

Pintér Sándor: Jó napot kívánok mindenkinek! Legelőször is azzal szeretném még kiegészíteni, hogy 950 centiméteren tetőzött a Tisza Szolnoknál, de ez nagyrészt annak köszönthető, hogy a Tiszaroffi tározót sikerült megnyitni időben és ez a Vásárhelyi Terv alapján készült tározó fölvett rengeteg vízmennyiséget, mintegy 10-15 centiméterrel is csökkentette a legmagasabb vízállást. Tehát az előrelátó tervezés, azt gondolom, hogy itt is bizonyította, hogy bizonyos mértékig védhetőek az árvízi nehézségek, az árvízi csapások. Ki szeretném egészíteni azt is, hogy a szegény embert még az ág is húzza – szokták mondani. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe Hajdú-Bihar megyébe a viharkárok azok rendkívül jelentősek. A mai nap reggelén mintegy 9100 olyan fő volt, aki nem volt megfelelő vízellátással és áramellátással biztosítva. Ennek megfelelően szeretném elmondani, a délelőtti órákban a vízellátást sikerült megoldani, az áramellátásra talán a mostani időszakra sikerül megfelelő választ kapni. Itt szeretném elmondani azt is, hogy a katasztrófavédelem munkatársai magukhoz szólították az EON vezetőit annak az érdekébe, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy a későbbiekben milyen gyorsan és hatékonyan tudják az így keletkezett károkat felszámolni az ügyfeleknek keletkezett károkban, a károkra megfelelő választ megadni. Visszatérve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendkívüli károkhoz. A károk felmérése gyakorlatilag megkezdődött. Kárelhárításra fordított eszközökre az állami szervezetek mintegy 10 milliárd forintot fordítottak összesen. Az önkormányzat előrejelzéseik szerint az önhibáján kívüli, illetve a vis maior keretből 16 milliárd forintot igényeltek. Ebbe beleszámítjuk azt, hogy még az eddigi védekezés költségeinek a belátható területe mintegy 4 milliárd forint, akkor összesen 30 milliárd forint az, ami kifejezetten csak kárelhárításra fordítottunk. A kárfelmérés tekintetében külön köszöntemet szeretném kifejezni azoknak a mérnököknek, akik szabadidejükből jelentek meg a vízzel elöntött házaknál, és mérték fel a jelenlegi károkat. A kárfelmérés e területen a magánépületekben megközelíti a 10 milliárd forintot a már befejezett kárfelmérési területeken, ott ahol már a víz visszavonult. Azokon a területeken, ahol a pincékbe még jelenleg is folyik a víznek a szakaszos szivattyúzása, ott még nem tudunk pontos választ adni. És azért kerül szakaszosan szivattyúzásra a víz, mert hogyha egyszerre kiszívnánk és a talajvíz kívül még lényegesen nagyobb lenne, akkor nagyobb kárt okoznánk, mint hasznot, a talajvíz külső nyomással könnyen bedönthetné a pincéket, megrokkanthatná a házakat. A mezőgazdasági károk felmérése befejeződött. 27 milliárd forintra tettük idáig ezt az összeget. Az úthálózatokba okozott kár meghaladja a 10 milliárd forintot. Azokba az utakba, amelyik állami kezelésbe vannak. Az önkormányzati utaknál a kárfelmérés tovább folyik, nem tudjuk még pontosan. Itt külön kiemelném azokat a területeket, ahol az önkormányzatok 100 százalékos kártérítést kapnak. Ez pedig kifejezetten ott van, ahol a tovább károk megelőzése érdekében történt az útátvágás, vagy pedig a vízkormányzásnak az érdekébe történt az útátvágás. Tehát itt, hogyha ezt összeadjuk, akkor kérem szépen, közel 100 milliárdnál tartunk jelen pillanatban a károknak a becslésénél. Áttekintettük a magánlakóházakat. 3119 lakóház van, amely valamilyen módon sérült az árvizek kapcsán, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe 295 már összeomlott teljes egészében, vagy lakhatatlanná vált. Borsod-Abaúj-Zemplén megyén kívül 33 azoknak a házaknak a darabszáma, amelyik valamilyen módon teljes egészében lakhatatlan lett. Vagy összedőlt, vagy fala kidőlt, magyarul emberi lakhatásra alkalmatlanná vált. Az egész országot, hogyha megtekintjük, akkor rendkívüli károk keletkeztek. Itt a biztosítók előzetes felmérése alapján ezek a lakóházakban keletkezett károk meghaladják a 30 milliárd forintot. Ezt szerettem volna elmondani, és annyit szeretnék még hozzátenni, hogy az Európai Unióhoz fordultunk bizonyos segítségekért, amelyet Deutsch Tamás vezetett az európai uniós tárgyalások során és örömmel számolhatunk be arról, hogy az Unió támogatását megígérte. Azt, hogy milyen mértékű lesz ez a támogatás, ezt a későbbi tárgyalások fogják megadni.

Nagy Anna: Köszönjük szépen miniszter úr! Árvíz ügyben, természetesen lehet utána más témában is, csak mivel miniszter úr még a közbiztonságról is fog beszélni, azt javasolnám, hogy most az árvizes kérdéseket tudjuk beszélni. Parancsoljon.

Kérdező: Gál Ildikó vagyok az InfoRádióból. Nálunk nyilatkozott Deutsch Tamás. A kormány mekkora összegre számít, mekkora uniós támogatásra számít?

Pintér Sándor: Szeretném azt mondani, hogy nagyra. Tehát minél nagyobbra. Alapvető kérdés az az, hogy meghatározott szabályok szerint adják ezeket a támogatásokat. Meghatározott százalékban adják a kárhoz képest. Itt a kérdés alapvetően az, hogy regionálisan tudunk együtt fellépni a lengyelekkel, szlovákokkal közösen, mert akkor nagyobb kártérítésre számíthatunk, és ennek az eloszlása az könnyebb lesz. Hozzá kell tegyem, hogy ehhez összesen 3 milliárd eurós kárt kell bizonyítani az Unió számára. Hogyha nem, akkor csak lokálisan tudunk Magyarország egyedül jelentkezni, ez pedig a bruttó nemzeti összjövedelemnek a százalékában fellépő kárhoz viszonyítják és az így keletkezett kárnak hát körülbelül a 0,6 százalékát ha meghaladja ennek a bruttó nemzeti összterméknek, akkor adják körülbelül az egy százalékát. Tehát ez egy előre meghatározott szám. De ahhoz, hogy ezt pontosan meg tudjuk mondani, ismerni kell azt, hogy regionálisan tudunk-e jelentkezni, illetve ismerni kell pontosan azt, hogyha regionálisan nem tudunk jelentkezni ezért a kárért, akkor nemzeti jövedelemhez hogy fog alakulni a mi kárunk.

Nagy Anna: Parancsoljon.

Kérdező: Rédli Balázs vagyok a Hír TV-től. Kérdésem az az lenne, hogy az árvíz utáni újjáépítést azt hogyan képzelik el? Tehát, elképzelhető-e egy olyan konstrukció, ami ugye az első Orbán-kormány idején volt a tiszai újjáépítésnél, hogy központi hitelezés, aztán pedig állami jelzálogjog bejegyzése? Tehát, hogy ezen gondolkodnak-e már, dőltek-e már el részletek ezzel kapcsolatban?

Pintér Sándor: Mindenek előtt, vegyük külön a károk minőségét. Nézzük meg azt, hogy melyik, amelyik középületben keletkezett károk. A középületekben keletkezett károkra az Orbán-kormány jelen pillanati döntése alapján egy meghatározott központi irányítású projekt lesz. Ebbe bevontuk már az építészeket, Bankondi tábornok úr a közeljövőbe találkozik a magyar építészet vezető embereivel, mint a tervek elkészítésének az érdekében, mint pedig a felbecsült munkáknak az elvégzésére. Tehát központi projekt lesz bölcsődék, óvodák, iskolák és a kórházak tekintetébe, önkormányzati épületek tekintetébe és a művelődési otthonok tekintetébe. A magánházak tekintetébe, ott meg kell néznünk azt, hogy mennyi a biztosított ház. Ha pontosan ismerjük a biztosított házaknak a mennyiségét, akkor meglátjuk azt, hogy milyen egyéb területek maradnak még, amelyek kár helyreállítására igényt tartanak. Kétféle kártérítés volt az első Orbán-kormány idején. Az egyik valóban olyan volt, ami központilag vezényelt volt és a felépítés, újjáépítés is központilag volt. Azt gondolom, hogy ez rendkívül sikeres volt, hisz 6 hónap alatt fölépítettük valamennyi romba dőlt házat. A másik az az volt, ahol előfinanszírozást kötöttünk egy bankkal. Ennek a banknak az előfinanszírozását lehetett igénybe venni. És jelen pillanatban is a felé kezd mozdulni az elképzelésünk, előfinanszírozás lesz. Az önkormányzatoknak a képviselői testületei lesznek felhatalmazva arra, hogy megvizsgálják, hogy valódi kárról van szó, az újjáépítés költségei mennyi. Pénzt nem adunk senkinek. Ezt megtanulták már Beregbe. Nem akarunk italos embereket az árokból kihúzni ebből a pénzből. Tehát csak utalással fog mindenki pénzt kapni, és akkora mennyiségben, amennyi beépítésre került. Tehát ezek az elképzelések. Hangsúlyozni szeretném, nem döntéseket mondtam, hanem elképzeléseket, amire a kérdés irányult. Tehát ha a következő kormányülésen végleges döntés születik, akkor erről külön tájékoztatni fogjuk önöket.

Nagy Anna: Parancsoljon.

Kérdező: ... MTV Híradó. Több kérdésem lenne. Az egyik egy tisztázó jellegű. Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy a bankokhoz bejelentett magánházak kára az 30 milliárd. Ez nem 3 milliárd?

Pintér Sándor: Nem bankot mondtam, biztosítót szerettem volna.

Kérdező: Biztosítók.

Pintér Sándor: Bocsánat akkor.

Kérdező: És, hogy ez az összeg 30 milliárd?

Pintér Sándor: A biztosítóknak a nyilatkozatából vettem. Tehát én pontosan nem merném így kimondani, de

Kérdező: Az nem három?

Pintér Sándor: A következőt mondanám, hogy őszerintük a kifizetett összeg 18,3 milliárd. 3-ból 18,3-at nem lehet kifizetni. A mai sajtóból vettem ezt az anyagot, és hogyha a Népszabadságnak a riportjából, egészen pontosan mondanám, a címlapon van. Nem vállalok felelősséget a kiadott számokért – ezt szeretném ezzel elmondani.

Kérdező: Akkor azt szerettem volna még kérdezni, hogy ezt tudjuk-e, hogy a magánházaknak hány százaléka biztosított? Erről van-e információ?

Pintér Sándor: A jelenlegi több mint 10 százaléka, de pontosan még miután háznál nem találták meg a biztosítási kötvényt és ismernek engem, azt hiszem el, amit láttunk, tehát utána a biztosítási kötvényeket láttuk, akkor tudok valamit mondani.

Kérdező: És még egy kérdésem lenne. Szúnyogirtással kapcsolatban, hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki? Hogy azokon a területeken nyújtanak segítséget költségben, pénzben a szúnyogirtáshoz, ami árvízzel sújtott terület és a többi területeken az önkormányzat finanszírozza-e a szúnyogirtást, illetve, hogy mennyi pénzt tudnak erre a célra fordítani?

Pintér Sándor: A szúnyogirtás a veszélyhelyzet kihirdetésének területén mindenhol érvényes a szúnyogirtásra kiadott utasításunk. Ennek megfelelően a szúnyogirtás jelentős része már le is folyt. Most éppen a gépeket újra karbantartják és újra fog indulni, ha jól emlékszem, 21-én vagy 22-én fejeződik be a teljes szúnyogirtás. Tehát ott, ahol pangó vizek vannak, ott meg is kell ismételni. Ez a szúnyogirtás folyik földön, vízen, levegőben, tehát mindenhol. És mi volt a kérdés lényege?

Kérdező: Globálisan mekkora összeg van erre?

Pintér Sándor: Amennyire szükség van. Tehát itt nincs felső határ jelen pillanatban meghúzva. A szúnyogirtást végre kell hajtani.

Nagy Anna: Árvíz még?

Kérdező: ... Krisztina vagyok, Echo Televízió. Én is csak a pontosítás végett szeretném azt kérdeni, hogy körülbelül lehet-e már tudni, ugye itt hangzottak el számok, hogy ez mégis hány százaléka lehet azoknak a területeknek, ahol már föl tudták mérni a kárt? Csak mi viszonyítani tudjunk.

Pintér Sándor: Ez a 90 százalék felé halad.

Nagy Anna: Akkor én azt javaslom, hogy térjünk át a következő témára, ha még árvíz, akkor igen.

Kérdező: Csak az merült fel, hogy miniszter úr mondta azt, hogy nagyon sikeres volt az a program, amit, ami ugye nem előfinanszírozásos volt, ugye a beregi újjáépítésnél. Tehát, akkor mi indokolja azt, hogyha van már precedens arra, hogy az jól működik, akkor mégis egy olyan programhoz nyúlnak, ahol pénzintézetekkel kell tárgyalni, illetve ugye az előfinanszírozásnál a bankokra van szükség, tehát, hogy beviszik még ezt is a rendszerbe? Tehát mért nem oldja meg az állam?

Pintér Sándor: Hát ennek van egy nagyon alapos megoldása. Belenyúlunk a zsebünkbe, megnézzük az államnak a jelenlegi lehetőségeit, akkor nagyon szűkek jelen pillanatban. Tehát úgy gondolom, hogy egy olyan teljes projektnek a végrehajtását két dolog nem indokolja. Az egyik, hogy nincs olyan jellegű árvízi kár, mint ami volt a Beregnél, ahol falvak sokaságát mosta el, és semmi esély nem volt a saját erőből történő újjáépítésre. A másik oka az, hogy lényegesen jobb gazdasági helyzetben volt még akkor a Fidesz kormány, mint jelen pillanatban, amit örököltünk.

Nagy Anna: Akkor én azt javasolnám, hogy térjünk át a következő témánkra, ami a közbiztonság.

Pintér Sándor: Megígértük, hogy az első két hétben rendőri erőkkel egy-egy területet megszállunk, oly mértékben biztosítjuk ezeket a részeket, hogy a későbbiekben a bűncselekmények száma jelentős mértékben csökkenni fog, vagy a rendőri felderítés eredményessége növekedni fog. Én azt gondolom, hogy ezeket a vállalásainkat teljesítettük. Munkatársaink által szétosztunk néhány anyagot önöknek, amely bizonyítja azt, hogy ez a vállalás ez eredményes volt. ennek megfelelően ugye Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt az, amelyik első tekintetben kiemeltünk. És hiába jött az árvíz, hiába jött a rendkívüli helyzet, ennek ellenére a rendőri erők ott voltak Borsod-Abaúj-Zemplén megye falvaiban. Hozzáteszem, hogy előre megmondtunk, hogy kétféle reagálása lesz ennek a rendkívüli rendőri jelenlétnek. Kisfalvas településeken, ott, ahol nem volt rendőr, ott az elrettentő hatása fog elsősorban megjelenni, és ez az elrettentő hatás abba fog megnyilvánulni, hogy visszaesik a bűncselekmény-szám. Az önök által kapott adatok szerint kigyűjtöttük azokat a településeket, ahol ez alatt az időszak alatt egyáltalán nem volt bűncselekmény. Tehát a rendőri jelenlét megakadályozta azt, hogy bűncselekményt kövessenek el. Tudni kell azonban azt, hogy azokon a területeken, ahol viszont általában a rendőri jelenlét megvolt, csak nem volt elegendő, ott a bűnözők ettől nemigen szoktak megrettenni. Itt azt céloztuk meg, hogy minél több bűncselekményt sikerüljön mihamarabb felderíteni. Ilyen eredményes volt elsősorban Miskolc területe és ilyen eredményes volt Mezőkövesdnek a területe. Tehát kétfelé szakadt itt a tevékenység, és kétfelé szakadt az eredmény. Az egyik része a kisfalvaknál a bűncselekmények megelőzése volt sikeres, a másik területen, a nagyvárosokban, kisvárosokban, ott, ahol általában megvolt a rendőri jelenlét, ott pedig a felderítés, és ez hozta meg a kellő eredményt. Szeretném azért még egyszer kihangsúlyozni azt, hogy nem azt ígértük meg, hogy nem lesz bűncselekmény Magyarországon. A demokráciának egyik velejárója a bűncselekmények számának a magas mi voltja és velejárója bizonyos mértékig a szervezett bűnözés is. Csak nem mindegy, hogy ez milyen szintű, hogy egy svájci, svéd színvonalú, vagy pedig egy lényegesen magasabb színvonalú. Mi ezt az előzőt próbáljuk meg elérni. És én pontosan tudom, hogy Sztálin ígérte meg utoljára, hogy kiírtja a társadalomból a bűnözést – én ezt soha nem fogom megígérni. Azt ígérem meg, hogy karban fogjuk és egy svéd, svájci mintára és egy olyan eredményességgel fogunk fellépni velük szembe. Itt külön szeretnék köszönetet mondani egy-egy sajtóterméknek, aki ráirányította olyasmire a figyelmet, amire mi előzőekben nem gondolkodtunk. Így volt egy riport az Origónál, ahol elment Ózd Újtelepre és végigjárta azokat a személyeket, akiknek az utóbbi időben bűncselekményt követtek el a sérelmére. Ez ráirányította a rendőrök figyelmét is és összesen 9 ilyen bűncselekményt találtak, 2 vagy 3 volt az Ózd újtelepi riportba is. Szeretném elmondani, hogy ezeken a területeken a 7 elkövetőt elfogott a rendőrség. Tehát úgy érzem, hogy érdemes volt a sajtó munkatársainak lemenni, hisz a 9 cselekményt regisztráltak, abból 7-et megfogtak, kifejezetten jó eredménynek tartom. A másik ilyen terület volt, ahol elmentek a Magyar Rádió munkatársai Szalonnára, Szendrőládra, Ónodra és ott érdeklődtek, hogy milyen volt a rendőri jelenlét és mit eredményezett. Kérem szépen, nyugodtan tudom mondani, hogy azokba a lapokba, amiket kiosztottunk, lehet, meg lehet találni ezeket a neveket, nem volt ott bűncselekmény. Tehát érdemes volt elmenni, érdemes volt a rendőrökhöz is ezt elmondani. A másik terület ugye az volt, hogy nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére, hanem más területekre is igyekszünk megfelelő rendőri erőket koncentrálni. Így június 2-án azért egy országos akciót még kipréseltünk magunkból. Ami azt jelenti, hogy 206 főt fogtak el a munkatársaink június 2-án, akik körözés hatálya alatt álltak. Tehát, akik azt hitték, hogy most az ország más területein szabad a vásár, azok is megtapasztalhatták azt, hogy ez nem így van, hisz a 206 személynek, a kőrözött személynek az elfogása ezt bizonyítja. És itt külön kiemelném azt, hogy 30 főt tetten értek a munkatársaink, ami azt gondolom, hogy ismét egy kiváló eredmény. Tehát mindezt összefoglalva egy mondatba úgy szeretném elmondani, hogy a célkitűzéseinket megvalósítottuk, a célkitűzéseink eredményeket hoztak, és bízom benne, hogy egy éven belül azok a célkitűzések is megvalósulnak, amelyik az ország élhetőségét, a közbiztonságot bizonyítják. Köszönöm szépen!

Nagy Anna: Köszönjük szépen! További kérdések? Parancsoljon.

Kérdező: Kazmír Annamária vagyok az Origótól. És hát örülök, hogy hozzájárulhattam a rendőri munka sikereihez, első körben.

Pintér Sándor: Köszönöm.

Kérdező: Viszont azt azért megkérdezném, hogy ugye nemzeti konzultáción Orbán Viktor egész pontosan úgy fogalmazott, hogy más lesz az élet Ózdon, illetve Ön pedig azt mondta, hogy rendet raknak két héten belül. Hát, ha ez nem is ugyanaz, hogy nem lesz bűncselekmény, de azért egy elég konkrét ígéret, egy elég sarkított ígéret. Ehhez képest ugye visszamentünk két héttel később Ózdra, és hát az emberek, a megkérdezett emberek nem igazán érezték azt, hogy más lett volna az élet. Nem érzik-e ezt mégiscsak egyfajta kudarcnak, noha most már elfogtak már nem tudom hány embert, hogy esetleg nem kellett volna ennyire populista ígéreteket tenni?

Pintér Sándor: Én azt gondolom, hogyha 9 bűncselekmény elkövetéséből, ami itt kifejezetten, ahol a riportok készültek, ugye 7-et elfog a rendőrség, az egy egészen kiváló eredmény. És azt gondolom, hogy ennél nagyobb rendcsinálás felé vezető út azért nem kell, ha az országban mindenhol elérnénk azt, hogy 10 bűncselekményből 7-et felderítünk, hát én nagyon büszke lennék Magyarországra. Azt hiszem, hogy Önök is. Hamarosan nem lenne szabadlábon bűnöző. Azért gondoljunk végig erre az eshetőségre is.

Kérdező: De miért nem abban a két hétben tették ezt, amikor ígérték?

Pintér Sándor: Úgy gondolom, hogy akkor tettük. Számolt azóta, hogy mikor léptünk kormányra, mikor volt az első. Ha megnézzük, hogy ma 17-e van, 31-én tartottuk az eligazítást, akkor léptünk be az országba, ez 14 nap. Mikor csinálták Önök a riportot?

Kérdező: Múlt hét pénteken.

Pintér Sándor: Számoljon már.

Kérdező: Minden esetre az emberek, amikor ott voltunk, nem érezték a változást. De hát ez úgy látszik, az ő problémájuk.

Pintér Sándor: De nem, én ezt nem mondtam, hogy az emberek problémája, ez közös problémánk. Közös problémánk, Öné is, enyém is, és főleg most az enyém, mert megígértük, hogy ezt meg fogjuk oldani. Ígérem, hogy meg fogjuk oldani. Azért az érzéseknek a változásához egy picivel több idő kell, mert azt föl is kell fogni, hogy valójában ott mi történt. Remélem, hogy ezt fel tudjuk gyorsítani.

Kérdező: Én a két hetet sosem kértem volna számon egyébként, ha önök nem mondják.

Pintér Sándor: Világos, köszönöm.

Kérdező: Zacsek Feketehegyi Attila. Miniszter Úr, ha 10 bűncselekmény elkövetői közül 7-et elfognak, az persze szép eredményt, de ezt a 10 bűncselekményt elkövették és az emberek attól félnek, amikor, hogy bűncselekményt követnek el a sérelmükre, az, hogy elfogja a rendőrség a tettest, az mondjuk a rendőrség számára dicsőség, de az emberek ettől még félnek. Mikor jutunk el abba az állapotba, ami szintén szerepelt az önök ígéretébe, hogy élhető lesz az ország, hogy el se követik el a bűncselekményt, mert annyira nagy a kockázat?

Pintér Sándor: Hát ha nem Sztálin küldte ide, akkor a kérdést nem egészen pontosan értem. Azt soha nem ígértem meg, hogy nem lesz Magyarországon bűncselekmény. Azt ígértem meg, hogy élhető lesz az ország. Tehát alacsony számú lesz a bűncselekményeknek a száma és az elkövetők jelentős részét el fogjuk fogni. Az, hogy mikor? Én azt gondolom, hogyha visszatérünk egy év múlva ezekre a kérdésekre, akkor önök is meg fogják tapasztalni, hogy ezek az ígéretek ezek helyénvalók voltak.

Kérdező: Érdi Balázs vagyok a Hír Tv-től. A kérdésem pedig az, ugye Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt az első kiemelt terület. Lesz olyan ahol most majd folytatódik? Tehát megy tovább, vagy számíthatunk esetleg újabb bejelentésre, hogy mire fog koncentrálni a kormányzat?

Pintér Sándor: Na, ezért nem mondtam el az elején, hogy ezt a kérdést megkapjam. Az, az igazság, hogy már múlt héten, illetve a hét elején történt az ország más területén is ilyen akció. Zala megyében egy rendőrőrs átadása kapcsán a környékre vezényeltük a rendőröket, hogy az új őrsnek már legyen a későbbiekben tevékenysége és megfelelő munkája. Tehát Zala megyében már történt egy ilyen jellegű akció, illetve most, mai nap során Baranya megye az, ahol hasonló akciót hajtunk végre. Tehát ez egyértelmű, hogy nemcsak egy területre összpontosítunk. De azért ne nyugodjanak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bűncselekményt elkövetők, vagy arra gondolók sem, mert visszatérő akcióba ugyanúgy meg fogjuk tekinteni ezt a területet. És a Szabolcs-Szatmár-Bereg északnyugati oldala is reményeim szerint ismét egy ilyen ellenőrzés hatálya alá fog kerülni. Van egy központi tervünk, amely 29-éig tart. 29-én lesz összesítve az, hogy mit értünk el vele, milyen eredményt értünk el vele és 29-e után el tudjuk mondani, hogy az első hónapnak mik lesznek az ilyen jellegű eredményei. Tehát az ország más területein is van. És még egyet szeretnék akkor már a kérdés kapcsán hozzátenni, hogy kivételesen nem csak arra összpontosítunk, amit a rendőri vezetők jelentenek le. Mert ugye azt szokták mondani, Churchillt idézve, hogy az egyik legnagyobb hazugság az a harctéri jelentésekben lelhető fel. Én azt gondolom, hogy miután a rendőri vezetők azért elsősorban a saját eredményeiket szeretik előtérbe hozni, ezért egy ellenőrző brigádot hoztunk létre, amelyik most már 7 területen folyamatosan ellenőrzéseket hajt végre, és ezeket az ellenőrzések eredményeképpen nagyon összhangban vannak a rendőri vezető és az ellenőrzési számok.

Kérdező: Miért volt erre szükség? Nem bíztak meg abban, amit lejelent a rendőrség?

Pintér Sándor: Én mindig megbízok mindenkibe, de mindig le szeretem ellenőrizni is.

Kérdező: Balog Elemér, független újságíró. Miniszter úr, ez nagyon kedvező, hogy ilyen nagymértékben szervezetten folyik a bűnüldözés és bizonyos eredményeket el is értek már. De én tudok olyan esetről, amikor további vizsgálatok lennének szükségesek a felvett nyomozati adatokhoz. Például ujjlenyomatok, stb. kiértékelése. És azt a véleményeket hallottam, hogy nincs elég szakember ezeken a területeken. Tehát inkább azokon a területeken van, ami így közvetlen ellenőrzés és közvetlen rendőri intézkedések vannak. A másik dolog az, hogy fontos lenne az, hogy a kiszabott büntetések valóban büntetések legyenek, hogy érezhető, nemhogy bezárják a börtönbe és ottan nylon zacskóba konfettit tör, hanem komoly, kemény munkával kellene dolgozni, hogy érezze a bűnt elkövető, bűncselekményt elkövető annak a következményeit, mert csak annak van hatása. És aztán ott, ahol kár keletkezik, ott ki kéne kötni azt, hogy, és meg kellene kívánni, hogy a jóvátétel, az anyagi kártérítés is megtörténjen valóságban. És ehhez hát esetleg sokkal magasabb óraszámban, mint a normális munkaidő lehetne, kellene kötelezni a bűncselekmények elkövetőit. Hát én azt hiszem, a miniszter úr munkatársai közül kevés marad meg, aki azt mondja, hogy ő csak 35, vagy 40 órát hajlandó dolgozni. Hát nehezen bírom elképzelni, hogy meg is marad, mint munkatársa. Egy tisztességes köztisztviselő az dolgozhat 50,60, 70 órát, hát egy bűncselekmény elkövető az csak 35-40 órát dolgozhat, mert az emberi jogai így kívánják meg. Hát ilyen módon nem fogunk mi eredményt elérni, hogyha a büntetés az nem lesz igazi büntetés és nem lesz az anyagi jóvá

Nagy Anna: Bocsánat, elnézést. Miniszter úr akkor szerintem válaszolni fog a kérdésre.

Pintér Sándor: Igen. A kérdésekre a következő a válaszom. Legelőször is az ujjnyom szakértőink, azt gondolom, hogy kellő számban és kellően gépesítve vannak. A probléma itt hosszú ideig az volt, hogy a szakértőknek a hovatartozása az volt vitatott. Különféle helyen voltak az elmúlt 5 évben 7, vagy 8 helyre voltak vezényelve. A jelen pillanatnyi elképzeléseink szerint visszakerülnek a rendőrséghez. Gond és probléma nélkül meg fogják tudni oldani a feladatukat. A kártérítéssel kapcsolatos felvetésére valóban van Nyugat-Európában egy olyan irányzat, hogy az elkövetett bűncselekményekkel okozott károknak, különösen ha ezek anyagiakban megfoghatóak, a felderítése tovább tart és nem évül el a bűncselekmény elévülésével együtt. Tehát az anyagi, jogi kárigény fennmarad és a rendőrség ezt tovább kutatja. Ezt legelőször Svájcban vezették be és nagyon eredményes, hisz ma Magyarországon, hogyha valaki elkövet egy bűncselekményt, mentesült utána a büntetőjogi felelősség alól, gyakran azt mondja, hogy előveheti a pénzét és felélheti, úgy gondolja, hogy vagy egy pár év leülése után izélt ügyben jól járt. Ezt felülvizsgáljuk ezt a dolgot, és az anyagi kártérítésnek az ilyen jellegű mivoltát megpróbáljuk Magyarországon is hasznosítani. A büntetésekhez, azokhoz nem kívánok hozzászólni, mert a bíróságok szabják ki és én nagyon jó viszonyba vagyok a bírságokkal, a későbbiekben is szeretném ezt a jó viszont megtartani. Köszönöm szépen!

Nagy Anna: Akkor még egy utolsó kérdés. Parancsoljon.

Kérdező: Kovács Anna, Kossuth Rádió. Kettő nagyon rövid kérdésem van. Az egyik, hogy milyen típusú bűncselekmények száma csökkent? A kitűzött vagyon elleni bűncselekmények és garázdaság, vagy esetleg más is? A másik kérdésem pedig az lenne, hogy hol tartanak most a különböző, azt mondta, hogy a megyei kapitányságok szintjéig vizsgálni fogja, hogy kivel tervezi az együttműködést. Ebbe van-e valamilyen előrelépés azóta, vagy döntés?

Pintér Sándor: A második kérdésre a válasz, hogy döntés még nincs, előrelépés az értékelő, elemző munkába van. És nyilvánvaló, hogy először azokkal fogom megbeszélni ezt a dolgot, akiket személy szerint érint, nem a sajtón keresztül szeretnék senkit tájékoztatni arról, hogy őneki a tevékenységét, munkáját, elképzeléseit hogyan ítélem meg. És itt nagyon fontos ez az utolsó szó, az elképzelések. Mert lehet, hogy nagyon jó szakember, nagyon jó munkát végzett, bizonyos elképzelés irányába. De, ha nem egyezik meg a távlati célkitűzésünk, akkor is a későbbiekben nem fogunk tudni együttműködni annak ellenére, hogy őneki a pillanatnyi eredményességét nem vitatom el. A második kérdés elsősorban a felderített cselekmények azok valóban vagyon elleni bűncselekmények, garázda jellegű bűncselekmények és a megelőzött cselekmények azok meg, úgy tűnik, hogy tulajdon elleni szabálysértések és vagyon elleni bűncselekmények. Tehát ezekbe látszik visszalépés a kisfalvas területeken, a másik területen meg itt látszik eredményesebbnek a rendőri munka.

Nagy Anna: Köszönjük szépen Miniszter Úr, köszönjük, hogy itt voltak. Viszontlátásra!

Pintér Sándor: Köszönöm szépen mindenkinek!

(kormany.hu)