Pintér Sándor belügyminiszter és Nagy Anna kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott a kormány döntéseiről és az iszapkatasztrófa utáni helyzetről 2010. október 28-án. Szó szerinti leirat.

Kormányszóvivő: Jó napot kívánok! Szeretettel köszöntöm önöket, és köszöntöm mai vendégünket Pintér Sándor belügyminiszter urat.

Pintér Sándor: Jó napot kívánok!

Kormányszóvivő: Aki a vörösiszap katasztrófa utáni újjáépítéssel, helyzettel kapcsolatban fog bővebben tájékoztatást adni. Előtte röviden néhány szót a tegnapi kormányülésről, ami elég hosszúra sikerült. Úgyhogy tegnap már nem nagyon láttuk értelmét annak, hogy tájékoztassunk. Két témát emelnék ki.

Az egyik az, ami azt hiszem, hogy most mindenkit a legjobban foglalkoztat, vagy az egyig leginkább sokat emlegetett téma a költségvetés. A kormány döntött a költségvetés alapvető tételeiről, aminek a legfontosabb része az, hogy tartani fogja a 3 százalékos hiányt. Jelenleg folyik a véglegesítése és a törvényben meghatározott határidő előtt be fogjuk nyújtani az országgyűlésnek.

Nemzetgazdasági miniszter úr feltehetően tart majd a benyújtáskor egy részletes tájékoztatót. Úgyhogy a költségvetés részleteit, sarokszámait ő fogja ismertetni. A másik fontos dolog amit szeretnék önöknek elmondani az a ITD Zrt.-hez, tehát ITD Hungary-nak is szokták mondani. Tehát az ITD-hez kapcsolódik, ami központi hivatallá alakul át, Nemzeti Külgazdasági Hivatal néven. A kormány tegnapi döntése értelmében ez a cég, amelyik kereskedelemfejlesztéssel és befektetés ösztönzéssel foglalkozik most már közel 18 éve, a gazdaságosabb és hatékonyabb közigazgatás megteremtése érdekében a közeljövőben már központi hivatalként fogja ellátni a feladatait.

Január 1-től fog felállni az új hivatal, amelynek tulajdonosi és felügyeleti jogait a Nemzetgazdasági Minisztérium fogja gyakorolni, illetve ezen belül is a nemzetgazdasági miniszter. A hivatal létrehozása egy olyan úton továbblépés, amely szeretné megszüntetni azt az állapotot, hogy gazdasági társaságok lássanak el állami közfeladatokat. A központi hivatalban dolgozó munkatársak ettől kezdve kormánytisztviselői megbízáson keresztül látják majd el a feladataikat. És az átalakítás célja az, hogy átláthatóbb, könnyebben kezelhető legyen maga a hivatal, illetve jelentős költségcsökkentéssel is számolunk.

Ez volt tehát a tegnapi kormányülés két fontos döntése. A harmadik nagyon fontos tájékoztatás mellett, amely a vörösiszap utáni helyzetről hangzott el belügyminiszter úrtól, úgyhogy én most átadnám a szót neki, hogy pontosan mi is az, ahol most áll ez a helyzet. Belügyminiszter úr!

Pintér Sándor: Köszönöm szépen! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Belügyminisztérium jelentést tett a kormánynak a kolontári katasztrófahelyzetnek az alakulásáról. A kormány tudomásul vette a mentési munkálatokban kifejtett tevékenységet, tervszerűnek és szakszerűnek ítélte azt meg.

Kiemelte a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az egészségügyi szolgálatok, a rendőrség és a honvédségnek a tevékenységét, amely kiemelkedő volt a katasztrófa idején és a veszélyhelyzetek közvetlen bekövetkezése után. Tudomásul vette a lakosság ideiglenes elhelyezésére tett intézkedéseket. Ezt is megfelelőnek ítélte meg.

Ugyanakkor elfogadta azt, hogy a veszélyhelyzetet továbbra is fent kell tartani, hisz a 10-es számú vörösiszap tározónak az északi fala még továbbra is mozog. A benne lévő zagy teljes egészében nem ürült ki és továbbra is veszélyezteti Kolontárnak és Devecsernek a lakosságát. Egyben döntést hozott arról, hogy az eddig elvégzett feladatok, így kiemelten a védekezési költségek megtérítését meg kell kezdeni. Hogy ezt meg tudjuk tenni egy felülről nyitott előirányzatot hoztak létre a tartalékalapból, amelyet a pénzügyi terület kezel, a Gazdasági Minisztérium munkatársai kezelnek. Természetesen minden egyes ilyen jellegű védekezési költséget a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gyűjt össze a Belügyminisztérium jóváhagyásával történik meg a kifizetés.

Döntést hozott arról is, hogy mi történjen az épületkárokkal. Ha a tulajdonos kéri, és helyreállítható és olyan területen van, ahol érdemes helyreállítani a házat, helyre fogjuk állítani. De természetesen új házakat fogunk építeni lehetőleg. Az új építésre megfelelő területek kijelölésére van szükségünk, de lehetősége van a lakosságnak más területen lakást vásárolni és hogyha idős lakóról van szó és családtagnál akar elhelyezkedni, akkor a kártérítést készpénzben is megkaphatja. Ahhoz, hogy ezt végre tudjuk hajtani, területkijelölés kell az önkormányzatok részéről. Ezért felkértük az önkormányzatokat a területek kijelölésére.

Településrendezési tervet kell soron kívül készíteni, amelyet a Belügyminisztérium építésügyi helyettes államtitkárságának a segítségével fognak végrehajtani. Megalkotjuk a beépítési szabályokat, és megkezdjük a közművesítést. Minderre a kormány előleget biztosít és biztosítja az anyagi fedezetét. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, egy átláthatóságot kell biztosítanunk és a katasztrófavédelem segítségével egy olyan átlátható számítógépes rendszert fogunk üzemeltetni, amely mind az önkormányzatok, mind a lakosság, mind a hatóságok előtt nyitva fog állni, és ennek a nyitva léte biztosítja az átláthatóságát. Folyamatos ellenőrzést biztosítunk, hogy visszaélések ne legyenek.

Ugyanakkor a kormány arról is határozatot hozott, hogy a későbbiekben a jövő heti kormányülésre előterjesztést kell készíteni az ingóságokban keletkezett károk, a személyeknél keletkezett károknak a felmérésére. Ezt is meg kívánja előlegezni a kormány, külön kormányelőterjesztés lesz erre jövő héten, amelyet szintén a Belügyminisztérium fog előterjeszteni.

A nemzetközi segítségek igénybevételét is lehetővé tette a mostani kormányhatározat, megkíséreljük az Európai Unión belüli segítségnek az igénybevételét, ahol már szakértők igénybevétele és küldése Magyarországra megtörtént. A szakértői vizsgálatokon túl megnézzük, hogy milyen lehetőség van a kár elhárításnak a területén. Így kiemelten gondolunk arra, hogy a mintegy ezer hektárt beterített vörösiszap hogyan és milyen módon takarítható el az adott területről. Ahhoz, hogy egyértelmű legyen a tevékenységünk és egy irányba mutasson a Belügyminisztérium egy operatív törzset működtet Devecser városában, és a Devecseren működtető operatív törzs az, amely az előbb elmondott feladatokat koordinálja és a végrehajtását ellenőrzi. Szeretném hozzátenni, hogy további tervek vannak még ezen a területen, amelyet a jövő heti kormányülés, illetve az azt követő kormányülés döntései után tudunk nyilvánosságra hozni. Köszönöm a figyelmüket!

Kormányszóvivő: Köszönjük szépen!

(kormany.hu)