Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott 2010 október 5-én a Kormányzati Koordinációs Bizottság üléséről. Szó szerinti leirat.
Levezető: Lezajlott a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülése, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. A sajtótájékoztatót is miniszterelnök úr fogja tartani, utána pedig a kérdésekre Pintér Sándor, a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnöke fog válaszolni. Először tehát miniszterelnök úr következik. Tessék, parancsolj!
Orbán Viktor: Tisztelettel köszöntök mindenkit! Jó estét kívánok! Valóban a koordinációs bizottság megtartotta az ülését és a szükséges kormányrendeleteket meg is alkotta. Ezeket majd a belügyminiszter úr röviden ismerteti is. Előtte azonban szeretném a kormány és saját nevemben kifejezni az őszinte részvétemet a halálos áldozatok hozzátartozóinak. Szeretném kifejezni a kormány együttérzését a sérülteknek és mindazoknak, akik elvesztették az otthonukat, vagy bármilyen más módon bajba kerültek. Egyúttal szeretnék mindenkit tájékoztatni arról, hogy a kormány a katasztrófa nyomán a szükséges döntéseket a kellő időben meghozta, és az intézkedéseket azonnal foganatosította. Kihirdettük a vészhelyzetet három megyében.
A belügyminiszternek szeretném megköszönni, hogy haladéktalanul a helyszínre sietett és személyesen irányította a teendőket. A rendőrség a katasztrófavédelem, a honvédség, a mentők és tűzoltók a mentést haladéktalanul megkezdték, a veszélyek elhárításához hozzákezdtek, a munkájukat a mai értékelésen odaadónak találtuk. Ami a helyszíni állapotokat illeti, az elkeseredés és a bizonytalanság érthető. Minden ilyen helyzettel együtt jár a pánikveszély. Ilyen katasztrófa után erre van is ok. Az állami vezetőket ma arra kértem, hogy nyomatékosítsák a szolgálatot teljesítő állami alkalmazásban álló emberek felé, az állam embereinek higgadtnak kell maradniuk, meg kell őrizniük a hidegvérüket és azt kérjük tőlük, az a feladatuk, hogy stabilizálják a helyzetet a helyszínen.
Meghallgattuk az Akadémia kutató intézeteinek delegáltjaiból létrejött ad hoc bizottság rövid jelentését. Köszönöm belügyminiszter úrnak, hogy az Akadémiai kutató intézetekből létrejött ad hoc bizottságot életre hívta, helyzetelemzést, gyors helyzetelemzést és javaslatokat készítettek a számunkra. Munkájukra egyébként továbbiakban is számítunk, hiszen még komoly tudományos elemzéseket is végeznünk kell. A rendőrség a katasztrófa bekövetkezésétől a mai pillanatig mintegy 340 embert mozgósított és vezényelt a helyszínre.
A hadsereg minden írásos kormányzati kommunikáció nélkül, szóbeli utasításra kellő rendben a helyszínen megjelent. Miután veszélyes anyagról van szó ezért elemzéseket és méréseket kellett végezni. Az államnak két olyan laboratóriumi rendszere van, amelyen keresztül ezeket a méréseket el tudja végezni, az egyik a hadseregnél működik, a másik pedig az ÁNTSZ-nél. Ezek a mérések arra irányultak, hogy felmérjük a sugárterhelést, mert lábra kaptak olyan hírek is, miszerint sugárveszély is előállhat. Az anyagot magát mind a két laboratóriumi rendszerben, egymástól függetlenül elemeztük és jóval- jóval-jóval a veszélyes érték alatt van. Tehát semmilyen sugárzásveszély, sugárterhelés a környéken nincs. 123 sérültet láttunk el az elmúlt másfél nap során, akiknek még ellátásra van szükségük. Számukra a kórházi ellátás biztosított.
Végezetül szeretném elmondani, hogy felkértem a belügyminiszter urat, hogy részletesen vizsgálja és vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget. A helyzet úgy áll, hogy nincs olyan információnk, nincs a birtokunkban olyan tudás, nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti okai lennének ennek a katasztrófának.
Márpedig ha egy katasztrófának nincs természeti oka, akkor ez emberek által okozott katasztrófának tartható, illetve élünk a gyanúperrel, hogy itt erről van szó, és mindenki, az ország minden egyes polgára tudni szeretné, hogy ki a felelős a bekövetkezett tragédiáért és az anyagi károkért. Az erre irányuló vizsgálatok a kárelhárítással párhuzamosan zajlanak. Szeretném megköszönni a figyelmüket és köszönöm szépen a katasztrófa során nyújtott segítségüket, illetve a közvélemény aprólékos és részletes tájékoztatását.
Levezető: Köszönjük szépen, miniszterelnök úr! És akkor a kérdések megválaszolására Pintér Sándor úr a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnöke is rendelkezésre áll. Van-e valakinek kérdése az elhangzottak után? Balázs parancsolj!
Kérdező: A Magyar Nemzet újságírója vagyok. Egyelőre még csak üzletági pletykának, iparági pletykának tűnik, bár a sajtóban is megjelent az, hogy a MaL Zrt.-nek a felelősségbiztosítása 10 millió forintos összeget tesz ki. Az előzetes becslések is ennek az ezerszereséről szólnak. Tervezi-e azt a kormány, hogy az állam különböző szervein keresztül zár alá veszi a Mal Zrt-nek a vagyonát, bankszámláit? Köszönöm szépen!
Pintér Sándor: Ez a 10 millió forintos összeg, ez a biztosítási díja a cégnek. Hozzá kell tennem, hogy a biztosítás személyre okozott kárra nem terjed ki. Egyáltalán, tehát gyakorlatilag, akiknek kárt okozott esetlegesen a cég, az senkire nem terjed ki. Épp ezért jelenleg felhívásunkra a cég az összes házra, ahány megsérült, 100 ezer forintos gyorssegélyt utalt ki. Jelen pillanatban így a ház lakói megfelelő módon el tudják magukat látni. Amennyiben a későbbiekben megállapítjuk a kár nagyságát, megkezdjük a tárgyalásokat ennek a kárnak a rendezéséről.
Levezető: Köszönjük szépen! Balázs, még?
Kérdező: ...
Pintér Sándor: Így van. Így van. Tehát nincs biztosítva senki. A biztosító senkinek nem fog fizetni a vállalat által kötött biztosítás alapján.
Pintér Sándor: Ez majd egy későbbi fázisban fog eldőlni.
Orbán Viktor: Rövid megjegyzést szeretnék tenni. Nyilván az embereket a nehéz helyzetből ki kell segíteni és minden okozott kárt valakinek meg kell téríteni. Ez azonban egy termelő üzem, amellyel a legnagyobb baj, ami történhet, hogy nem termel, mert ha zár alá vesszük, és nem termel, akkor nem tudja előállítani azt az értéket, amelyből kártérítést tudunk fizetni. A termelést most felfüggesztettük, várhatóan a hét végén tartunk egy szemlét, ami alapján eldönthető, hogy a termelés újraindítható-e vagy sem, hiszen nem közvetlenül a termelésből fakadt a baleset, hanem a termelés melléktermékének tárolási körülményeiből fakadt. Ha ez megtörtént, akkor tudunk nyilatkozni a cég értékéről, mert az állam által a termeléstől eltiltott cég értéke, az egészen másképp mutat, mint egy termelő üzemnek az értéke. Így a kártérítésben való részvételre is egészen más lehetőség nyílik, ha esetleg, és egészen más lehetőség… Április óta nem tartunk semmilyen vagyonkimentéstől. Magyarországon a vagyonkimentők április óta csak nagyon rosszul tudnak járni.
Levezető: Köszönjük szépen! Van-e más kérdés esetleg? Csaba, parancsolj!
Faix Csaba: Köszönöm szépen! Faix Csaba vagyok a TV2-től. Egy kicsit távolabbra mutat, a helyreállítási munkákra, ugye az látszik, hogy azért azt minimum mondhatjuk, hogy zavaros a viszony, nehézkesen lehet majd megállapítani, hogy, hogyan, mikor kapják meg ezek az emberek a pénzt, kitől? Az a kérdésünk, hogy a tél előtt, ha van rá szükség, akkor az állam helytáll-e, vagy fizeti-e ezeket a károkat és aztán megpróbál megállapodni az alumíniumgyártóval, vagy pedig ezt pedig meg kell majd a helyieknek oldani a céggel. Van-e erre valamilyen tervük, és van-e erre valamilyen költségkeret, ami adott esetben felhasználható? Köszönöm.
Pintér Sándor: Szeretném elmondani, hogy mi még soha senkit nem hagytunk magára, amióta mi kormányzunk. Sem 1998 és 2002 között, sem most a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvizek során. Mint önök is tudják a jelenlegi árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várhatóan október 31-ével a házak újjáépítésével, vagy vásárlásával megoldást nyer. Tehát most is bizton tudom mondani mindenkinek, akit kár ért, hogy télre fedél lesz a feje felett, megfelelő ellátásban fog részesülni. Azt, hogy ezt milyen eszközökkel és hogy érjük el, ez majd a következő ülést követően, amikor már tudjuk, hogy mekkora kár volt, tudjuk, hogy miben kell helyt állnunk, akkor majd azt is meg tudjuk mondani, hogy ki fog helytállni. De mindenki bízhat abban, hogy a kára meg lesz térítve és télre fedél lesz a feje fölött.
Levezető: Magyar Rádió, parancsolj!
Kérdező: Két kérdésem lenne. Az egyik az, az, hogy jól értettem, hogy akkor egészségügyi szempontból nem káros ez az anyag? Ez az egyik, a másik pedig az, hogy a többi tározóval mi lehet? Szakértők azt mondták, hogy a mosonmagyaróvári tározó például sokkal rosszabb állapotban van, mint ez az ajkai. A harmadik pedig, hogyha a kormányrendeleteket ismertetne.
Pintér Sándor: Hogyha 123 beteg van, két életveszélyes sérült, és több súlyos sérült, akkor azt kell mondjam, hogy ez az anyag igencsak veszélyes. Égési sérülést okoz, hogyha közvetlenül a bőrre kerül, ha szembe kerül, akkor akár vakságot is okozhat. Tehát egy veszélyes anyagról van szó mindenféleképpen. A többi tározónak a vizsgálatát a környezetvédelmi terület elkezdte és reményeink szerint körülbelül két héten belül be fogja fejezni. Hozzá kell tegyem, hogy ezeknek a tárolóknak is folyamatosan megtörtént a vizsgálata, hogy milyen minőségben, azt most vizsgálja, de nem a környezetvédelem, hanem a rendőrség. Az anyag a veszélyhelyzeti kihirdetéséről és ennek során teendő intézkedésekről tartalmazza, hogy Győr-Moson-Sopron, Veszprém- és Vas megyében veszélyhelyzetet hirdettünk ki. A Magyar Honvédségről szóló törvény alapján lehetővé tettük a honvédelmi erőknek az igénybe vételét mind a veszélyhelyzet elhárítására, mind pedig a kárelhárításra, a vidékfejlesztési miniszternek utasításadási jogot adtunk azokban a kérdésekben, ahol a termelőket ért károknak a felmérésére, illetve az ott keletkezett veszélyhelyzetnek az elhárítására kerül sor. Hiszen ez az anyag kiskertekben is veszélyhelyzetet okoz, azokban a legelőkben, ahol állatokat legeltettek a későbbiekben nem lehet a közeljövőben állatot legeltetni, tehát ott is veszélyhelyzetet okoz, illetve sok állati tetem keletkezett, ezeknek az állati tetemeknek a felkutatására és az elszállítására is intézkedni kellett. Tehát gyakorlatilag ezt tartalmazza a veszélyhelyzet kihirdetéséről és ennek során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet.
Orbán Viktor: Azt fontos tudni, hogy ezt a most megsérült tározót is két-két és fél héttel ezelőtt vizsgálták meg. Tehát volt, a törvényben előírt ellenőrzés, az megtörtént, a probléma az, hogy a tragédia is megtörtént. Viszont abban meg szeretném az önök segítségét kérni, hogy azt már mindenfajta helyi falragasszal és hirdetménnyel ezt megpróbáltuk közvetlenül is eljuttatni a helyiekhez, de kérem az önök segítségét abban, hogy hangsúlyozottan írják meg, hogy ne fogyasszanak helyben termelt élelmiszert. Tehát a katasztrófa által érintett területen ne fogyasszanak helyben termelt élelmiszert akkor sem, hogyha az teljesen egészségesnek látszik, mert olyan szennyeződés lehet rajta, mert porózussá vált ez az anyag, olyan szennyeződés lehet rajta, amivel saját maguknak és családtagjaiknak borzalmas betegségeket tudnak okozni.
Levezető: InfoRádió, Herceg Zsolt, parancsolj!
Herceg Zsolt: Ha már az élelmiszerekről esett szó. Jó estét kívánok! Én is, az ivóvízbázis érintettségével kapcsolatban is, mint sok mindennel kapcsolatban ellentmondásos információk jelentek meg, akkor nézzük a mostani helyzetet. Tehát, most veszélyben van-e vagy sérült-e az ivóvízbázis, és akár rövidebb, akár hosszabb távon várható-e, hogy sérül és emiatt korlátozást kell-e elrendelni?
Pintér Sándor: Jelen pillanatban folyamatosan mérjük a felszíni vizeknek a szennyezettségét, ezt a pH-értéken keresztül mérjük, amelyik mutatja, hogy lúgos, savas vagy semleges a víz. Ez igen magas lúgos vizet mutat jelen pillanatban a felszínen. Ennek a hatástalanítását megkezdtük. Azonban jelen pillanatban az ivóvízbázist nem érintette. Hogy a későbbiekben is ellenőrizni tudjuk, ezért kutakat ásattunk és ezekbe a kutakban folyamatos ellenőrzése történik meg a vízminőségnek. Idáig örömmel mondhatom, hogy a felszín alatti vizek nem sérültek.
Levezető: Parancsolj!
Nagy Iván Zsolt: Nagy Iván Zsolt vagyok a Figyelőtől. A kérdésem arra vonatkozik, hogy a miniszterelnök úr említette a termőket, hogy ami a földeken megterem, nem lehet fogyasztani. A Tudományos Akadémia munkacsoportjának tagjai mondtak-e valamit arról, hogy hosszú távon meddig állhat fenn ez a helyzet? Kell-e attól tartani, hogy hosszú távon nem lehet ott termelni?
Pintér Sándor: Az elsődleges véleményét kaptuk meg annak a tudóscsoportnak, akit a helyszínre kértünk. A tudós csoport több tagja helyszíni méréseket végzett és ennek a következtetései levonása jelen pillanatban történik meg. Az elsődleges információk alapján meghatározott területeken, ott földcserét kell végrehajtani és a többi területeken lemosással és egyéb vegyszeres kezeléssel megoldható a probléma. Hogy melyik területen milyen mértékben kerül az egyik vagy a másikra sor, azt a későbbiekben tudjuk megmondani. Ne felejtsék el, hogy 11 órától dolgozik a Tudományos Akadémiának ez a kutató csoportja. Amennyiben a végleges jelentést leadták ennek megfelelően fogunk cselekedni.
Levezető: Köszönjük szépen! Laura parancsolj,
Hír TV. Szaplonczay Laura: Jó estét kívánok! Szaplonczay Laura vagyok a Hír televízióból. Ugye hallhattuk azt is, hogy a szennyezés elérheti a Dunát. Ez milyen veszélyt jelenthet? Ez az egyik kérdésem. A másik kérdésem miniszterelnök úrhoz szól, ha már szót kaptam. Találgatják a sajtóban, hogy megrendült a bizalma valóban Matolcsy Györgyben. Azt kérem, hogy tisztázzuk ezt a kérdést. Megrendült-e a bizalma Matolcsy Györgyben? Köszönöm.
Pintér Sándor: Legelőször is azért küzdünk, azért dolgozunk, azért mintegy ezer tonna gipszet szállítottunk éjjel közutakon, most savakat szállítunk a különféle tározókhoz, hogy megóvjuk a természetet a további károktól. Szeretnénk elérni, hogy a Dunába semmi szín alatt ne jusson be ez az anyag. Jó esélyünk van rá, szeretnénk ezt a jó esélyt meghasználni, kihasználni és a későbbiekben is ezzel a szerencsével élni, a szerencsétlenségben.
Orbán Viktor: Van-e a katasztrófával kapcsolatos más kérdés? Mert utána a többi szóba jöhet, jó.
Levezető: Gyorsan összegyűjtjük. Van itt egy kérdés, és hátul Dow Jones, és itt ketten, akkor három kérdés, és akkor utána miniszterelnök úr még választ ad erre a kérdésre, és utána véget vetünk a sajtótájékoztatónak, hiszen mindenkinek indulnia kell elkészíteni a tudósításokat. Parancsolj!
Fekete Lajos: Fekete Lajos, Független Hírügynökségtől. Van-e arra, vagy létezik-e arra módszer, hogy a természetbe került nehézfémeket, és ezek oxidjait, amelyek aztán a por kiszáradása után súlyos betegségeket okozhatnak, maradéktalanul eltávolítsák erről a területről?
Pintér Sándor: Van ilyen módszer. Ezeket a módszereket a Tudományos Akadémia munkatársai számunkra biztosítják. Többféle ilyen módszer van. Reményeink szerint megtaláljuk azt az optimális megoldást, amely mind a környezet védelme érdekében, mind pedig a lehetőségeinket figyelembe véve meg tudjuk tenni.
Levezető: Parancsolj!
Fórizs Mátyás: Fórizs Mátyás vagyok a Klub Rádiótól. Említették, és hát az valóban látszik, hogy veszélyes az anyag. Ennek tükrében hogyan értékelik azt, hogy a MaL Zrt. állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag? A cégnek ezt a kijelentését, hogyan értékelik?
Pintér Sándor: Fürödjön meg benne és akkor megtudja, hogy veszélyes-e, körülbelül így.
Fórizs Mátyás: A másik, hogy tartják-e a kapcsolatot a céggel?
Pintér Sándor: Igen, a cég a veszélyhelyzetnek megfelelően műszaki vezetőket, műszaki gárdát küldött a helyszínre és minden egyes tárgyaláson részt vesznek a képviselőik. Ennek megfelelően tudjuk kezelni azokat a műszaki adatokat, amelyeket a rendelkezésünkre bocsátanak és egy információs hálózatot is kiépítettünk a céggel közösen, hisz azok a műszaki emberek, akik ennek az anyagnak a semlegesítésével egyébként is foglalkoznak megfelelő szakértelemmel rendelkeznek. Nem hiszem, hogy …csapatot kell keresni.
Fórizs Mátyás: Köszönöm!
Levezető: Kérdés, parancsolj!
Gulyás Veronika: Gulyás Veronika Dow Jones hírügynökségtől. Az lenne a kérdésem egyrészt, hogy most már sikerült-e megállítani a – nem tudom – a kifolyást, vagy szivárgást a tározóból? A másik kérdésem az lenne, hogy körülbelül mire számítanak, vannak-e már kalkulációk, hogy mennyi időbe fog kerülni még ez teljesen sikerül, az összes okozott kárt, hát első sorban felszámolni, tehát mire sikerül a szennyezett földet is, illetve amit említett az állatokat is összegyűjteni. És van-e esetleg hasonló, vagy történt-e már hasonló katasztrófa Magyarországon? Én nem emlékeszem ilyenre.
Pintér Sándor: Én sem, pedig én sokkal idősebb vagyok. Tehát ilyen katasztrófáról nem tudunk. Az állatoknak az összegyűjtése, az folyamatban van. Reményeink szerint ez mai nap, holnapi nap befejeződik. Konténerbe gyűjtjük az állatokat, az elhullott állatokat, és azoknak a helyszínről történő elszállítása megtörténik. Az első kérdése, az hogy hangzott? Szivárog. Nincs szivárgás jelen pillanatban. Jelen pillanatban a túlfolyást, azt sikerült megakadályozni és egy plusz védőfalat építünk az átszakadt rész – nem tudom, itt van egy kivetítés valahol – itt van egy átszakadt rész, az átszakadt rész elé ki-, felhúzunk egy új falat. Ráadásul ugye a folyékony része gyakorlatilag ennek a zagytározónak távozott. Csak attól kell tartanunk, hogyha nagy esőzés lesz, akkor ez az esőzés felold újabb területeket és az megindul. De a kimosott gátrészből már felhalmoztunk, olyan mennyiséget, hogy megakadályozza a további kifolyást.
Levezető: Köszönjük szépen a kérdéseket, és akkor miniszterelnök úré a szó a sajtótájékoztató végén.
Orbán Viktor: Ha megengedi itt a belügyminiszter úrhoz kapcsolódva. Tehát a helyzet úgy áll, hogy arra van Magyarországon jogszabály is, meg technológia is, hogy az alumínium előállításának folyamatakor ezzel a módszerrel, hogy Magyarországon alumíniumot állítunk elő, keletkező veszélyes anyaggal mit kell tenni. Erről van, ezért épültek ezek a tározók például. Azt is tudjuk, hogy mennyi ideig kell ott tárolni, azt is tudjuk, hogy utána mit kell vele tenni, hogyan kell rekultiválni. Tehát ennek az anyagnak a közömbösítéséhez értünk. Erről van – még egyszer mondom – jogszabály is, és technológiai tudás is Magyarországon. Az nem történt még meg, amit ön mondott, hogy ugye ez kiszabadult. S amikor kiszabadul, akkor nem a normális üzemmódban kezeljük ezt a veszélyes anyagot, hanem egy parttalanná vált helyzetben. Erre nincsen tudásunk, hogy ezt a katasztrófát ilyenkor hogyan kell, milyen speciális módszerekkel ellátni. Tehát ezért rendeltem el azt, hogy a lehető legszélesebb összefogás jöjjön létre. Ezért riasztottuk a Tudományos Akadémiát, ezért riasztottuk az ÁNTSZ mellett a hadsereg laboratóriumát, a sugárvédelmet és így tovább, mert nincsen dosszié, ami egy korábbi hasonló katasztrófának a tudását tartalmazná a számunkra.
Nem tudunk felütni egy dossziét, hanem nekünk kell összeállítani az első ilyet, amire reményeink szerint a következő kormányoknak Magyarországon néhány évtizedig nem lesz majd szüksége. Ennyit az ügyhöz.
Ami a kormányzat összetételét, személyi összetételét illető kérdésre adandó válasz. Kellő szerénységgel mondom, tehát ne szó szerint vegye, legyen kedves, csak a mintát legyen kedves megérteni. Mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sose vált meg egyik a másiktól. Matolcsy úr pedig a jobb kezem, és nem tud senki sem mondani olyan összeget, amiért a jobb kezemről hajlandó lennék lemondani.
Levezető: Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, és miniszter úrnak! Köszönjük szépen nektek, önöknek, hogy eljöttetek, jó munkát kívánunk! Viszontlátásra!
(kormany.hu)