Nemzetgazdasági Minisztérium

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter

Találatok száma: 10

Beszédek, publikációk, interjúk

Varga Mihály: miért baj az, ha alkalmazkodunk a helyzethez?

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. október 14. 10:02

Varga Mihály azt mondja, nem a bankárok lobbistája, azok „máshol ülnek”. A nemzetgazdasági miniszter szerint az alapszámlaügy technikai vita, nem romlott meg a viszonya Rogán Antallal. Bár jó a munkakapcsolata Csányi Sándorral is, úgy véli: a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. Varga Mihály azt is elmagyarázza, miért repült el személyesen az IMF washingtoni gyűlésére, és mit gondol a Mol–INA-ügyről.

A kormány a jövő héten dönt a luxusadóról, a bankbetéteket nem adóztatnák

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. október 9. 10:53

A jövő heti kormányülésen születhet döntés a luxusadóról - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában, ahol hozzátette, hogy a bankbetétekre nem vetnének ki adót. A miniszter beszélt arról is, hagyni kell időt arra, hogy az egykulcsos adó beváltsa a hozzá fűzött reményeket.

3 százalék alatti hiány lesz az idén és jövőre is

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. szeptember 26. 17:00

A jövő évi büdzsé tervezésekor 2,8 százalékos inflációval és 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a nemzetgazdasági tárcánál, és 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány - közölte a miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nem tervez változást az adórendszerben a kormány

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. szeptember 25. 17:28

Az idei egy százalék helyett jövőre két százalékkal emelkedhet a magyar gazdaság – mondta a 180 percben Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter többletbevételt remél az adókból és járulékokból 2014-ben.

Varga: Reális a jövőre előirányzott kétszázalékos növekedési arány

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. szeptember 25. 15:23

Elemzők szerint a 60-as évek vége óta nem volt arra példa, hogy ilyen alacsony inflációval tervezzék a magyar költségvetést. Varga Mihály szerint a 2014-es év az ideihez lesz hasonló, de határozottabb növekedési pályára áll majd a magyar gazdaság.

Jövőre 2,9 százalékos hiány, 2,4 százalékos infláció

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. szeptember 22. 17:22

A nemzetgazdasági tárca a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval számol - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.

A devizahitelek forintosításával segíthet a kormány

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. augusztus 1. 15:00

A kormány keresi a lehetőségét a kamatszintek, illetve a devizaárfolyam esetleges fixálásának is - többek között erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádióban.

Senki sem akarja tönkretenni a bankrendszert - Interjú Varga Mihállyal

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. július 26. 14:07

A kormány arról döntött szerdán, hogy a devizaalapú lakáscélú jelzáloghitel, mint termék, "minél korábban" szűnjön meg, azaz nem hosszú évekre elnyújtott problémarendezést szeretne - többek között erről beszélt Varga Mihály a Portfolio.hu-nak adott interjúban. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalmi igazságosság jegyében arról is döntés született: a forintban eladósodott lakáshitelesek összességében nem járhatnak rosszabbul, mint a devizában eladósodottak, így a forintalapú hiteleseket is támogatni kívánja a kormány. A tárcavezető a problémamegoldás keretéről nem beszélt, mert azt a bankokkal a jövő héten induló tárgyalásokon szeretnék kialakítani. Érzékeltette, hogy bár kompromisszumra törekszenek a tehermegosztásban, de az állam költségvetési mozgástere nagyon szűk, a deficit nem mehet 3% fölé, nehogy visszakerüljünk a túlzott deficit eljárás alá. Varga azt is hangsúlyozta: túlzónak tartja azokat a sajtójelzéseket, miszerint több mint 3 milliárd eurónyi azonnali veszteség jelentkezne a bankok mérlegében.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése az első félév legnagyobb sikere

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. július 11. 14:14

Varga Mihály az első félév legjelentősebb gazdaságpolitikai sikerének tartja a Magyarország ellen kilenc éve indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését; a nemzetgazdasági miniszter nem lát okot újabb adóintézkedésekre, tarthatónak tartja az idei és a jövő évi deficitcélt, és úgy látja, ha lehetőség lenne rá a munkahelyvédelmi akcióterv irányelve mentén csökkenhetnének a közterhek.

A várakozásoknak megfelelően alakult eddig a munkahelyvédelmi akcióterv

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. július 11. 8:35

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott interjúban.