A kontrolling kapcsolattartók éves továbbképzését tartották szeptember 14-én és 15-én, amelyen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviseletében - hatvan szervezetet képviselve - kilencvennyolcan vettek részt. A képzés elsődleges célja az volt, hogy a szakmai kapcsolattartók átfogó képet kapjanak a tárca kontrolling koncepciójáról, a kontrolling rendszer felépítéséről, a fejlesztési célokról, megoldásokról, az eddig elért és várható eredményekről.
Közös erőfeszítéseink érzékelhetően hozzájárulnak a nemzetközi közösség afganisztáni erőfeszítéseihez, s kitűnő példáját adják az országok közötti összefogásnak- fogalmazott Hende Csaba. A honvédelmi miniszter ezt azon az ünnepségen mondta, amelyen hivatalosan is átvette a Finn Védelmi Minisztérium által adományozott két MI-8-as helikoptert szeptember 7-én.
Beszerzési értekezletet tartott a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal. Az eseményen részt vett a hivatal főigazgatója és helyettese, a Beszerzési Igazgatóság teljes állománya, illetve a HM FHH többi igazgatóságának a beszerzésben közreműködő munkatársai. A rendezvény célja a 2011. augusztus 10-én hatályba lépett Beszerzési Szabályzat legfontosabb elemeinek ismertetése volt.
Hinnünk kell abban, hogy amit és ahogy teszünk az a legjobb, amit tehetünk, a döntéseink az adott helyzetben a legmegfelelőbbek. Hinnünk kell önmagunkban és a feladatban, melynek végrehajtására kijelöltek - hangzott el a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal augusztus 19-én megtartott Szent István napi ünnepi állománygyűlésén.
A Pristinába induló MH KFOR kontingens ötödik váltásának katonáit búcsúztatták el ünnepélyes keretek között augusztus 2-án, a szolnoki MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison.
Claudio Debertolis altábornagy, az Olasz Védelmi Minisztérium védelmi főtitkára és nemzeti fegyverzeti igazgatója (DSG/NAD) meghívására Márki Gábor, a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára – nemzeti fegyverzeti igazgatói minőségében - delegáció élén hivatalos látogatáson vett részt Olaszországban.
A két minisztérium haditechnikai jellegű együttműködésének fejlesztéséről, valamint a regionális cyber defence együttműködés lehetőségének vizsgálatáról volt szó elsősorban azon a megbeszélésen, amelyet Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára – nemzeti fegyverzeti igazgatói minőségében – folytatott Freyo Apfalter altábornaggyal, az osztrák Szövetségi Védelmi és Sport Minisztérium III. Főigazgatóságának főigazgatójával.
A magyar katonák biztonságosabb élet- és munkakörülményeit szolgálja az a páncélozott lakókonténer blokk, amelynek átadását július 14-én tartották Afganisztánban.
A tárca és a honvédség elmúlt évét értékelve Hende Csaba honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Honvédelmi Minisztérium célja – többek között - az egykor híres magyar hadiipari kapacitás újraélesztése, hiszen vannak olyan termékek, amelyek alkalmasak a hazai és a nemzetközi igények kiszolgálására. Napjainkig mintegy harminchárom darab új típusú üzemanyagtöltő gépkocsit rendszeresítettek a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél…
A szervezet struktúrájának kialakítása befejeződött, az átalakítás során igyekeztek elkerülni a korábbi átalakítások hibáit, törekedtek a szakállomány megtartására- hangzott el azon az átszervezési időszakot lezáró állománygyűlésen, amelyen a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója elköszönt a nyugállományba vonuló katonáktól.
EDA – TRISTAND szabványosítási konferenciát tartott a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal június 9-én a Stefánia Palotában. Az esemény részét képezte a hazánkban megtartott közös Európai Védelmi Ügynökség Anyagi Szabványok Harmonizációs Csoport II. negyedévi kihelyezett ülésének, valamint a Visegrádi országok TRISTAND szabványosítási együttműködése soron következő találkozójának.
A HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Infrastrukturális Igazgatósága által szervezett rendezvény célja az volt, hogy a környezetvédelemi szakértők szakmai segítséget nyújtsanak a tárca környezetvédelemmel foglalkozó tisztjei számára a napi élet problémáinak megoldásában, illetve áttekintést nyújtsanak a szakterület aktuális kérdéseiről, a legfontosabb elvégzendő feladatokról.
A Honvédelmi Minisztérium és az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség közötti időszakos egyeztetést tartották meg immár második alkalommal, Budapesten. A megbeszélések fő témája az FMS (Külföldi Katonai Eladási Rendszer) szerződések logisztikai és pénzügyi helyzetének áttekintése volt.
Tiszti pályafutása első állomásaként a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztályára került beosztásba, majd szervezeti átalakítást követően a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztályon szolgált. 1998 és 1999 között az USA Haditengerészeti Posztgraduális Iskolájában folytatott tanulmányokat a kaliforniai Monterey-ben, ahol nemzetközi erőforrás-tervezés és gazdálkodás szakirányon másoddiplomát szerzett. Gáspár Tamás Szabolcs alezredes jelenleg a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Gazdasági Igazgatóság, Gazdálkodási Osztály osztályvezetője. Az év logisztikus katonája címet kapta meg.
Sorozatunk a katonai élet örömeit, feladatait mutatja be…
A kritikus információs infrastruktúrák védelmének egyes kérdéseiről folytatott megbeszélést Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára – mint nemzeti fegyverzeti igazgató - észt és lengyel kollégáival.
A zászlószalag elismerése azoknak a változásoknak, amelyek az elmúlt hónapokban történtek a logisztikai ellátás területén, továbbá kifejezi azt a bizalmat, amely a hivatal személyi állományát a közösen vállalt missziója teljesítésére ösztönzi- hangzott el azon az állománygyűlésen, amelyen a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalnak zászlószalagot adományozott a Magyar Köztársaság elnöke.
Az újonnan hatályba léptetett, illetve módosított jogszabályokban, valamint a tárca gazdálkodására vonatkozó új normatív szabályzókban az átláthatóságra, a korrupció megelőzésére való törekvés tükröződik- szögezte le Márki Gábor. A Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára ezt a Beszerzési értekezlet megnyitóján hangsúlyozta.
Az V. RENEXPO Central Europe energetikai szakkiállítás keretében május 5-én és 6-án hazánkban tartotta konferenciáját az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) a fenntartható energiaforrások EU válságkezelő műveletekben történő alkalmazásáról.
Az EU ATHENA különbizottság 2011. május 4-6. között tartotta szakmai programját Magyarországon (sajtóközlemény).
Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár – mint nemzeti fegyverzeti igazgató – meghívására április 20-án és 21-én, hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott Ilija Pilipović, a szerb védelmi miniszter anyagi erőforrásokért felelős helyettese.
A függetlenség előfeltétele az erős, fenntartható és globálisan versenyképes európai védelmi technológiai és ipari bázisnak. Az Európai Védelmi Ügynökség azt javasolja, hogy a tagállamok egységes európai megközelítést alakítsanak ki ennek érdekében- hangsúlyozta Christian Bréant. Az EDA kutatási és technológiai igazgatója ezt a kétnapos – április 13-14 – konferencia értékelésében szögezte le.
Legfontosabb alapelv: a csapatoknál szolgáló katonákat tartjuk minden szempontból a legfontosabbnak! – hangsúlyozta Márki Gábor, a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár azon az „értékelő és feladatszabó állománygyűlésen”, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója tartott a Stefánia Kulturális Központban.
A multinacionális együttműködésnek megnövekedett a szerepe a képességfejlesztés területén- hangsúlyozta Kádár Róbert, a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgató-helyettese bevezető előadásában. Szavai A kis- és közepes vállalkozások a védelmi szektorban c. EU- elnökségi konferencián hangzottak el április 5-én, Budapesten.
A K. Antony, az Indiai Köztársaság védelmi minisztere meghívásának eleget téve – Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere képviseletében – kétfős delegáció élén hivatalos látogatást tett Indiában (Bangalore), az AERO India 2011 Nemzetközi Repülő Kiállításon Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
A Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság tartotta soros hatodik ülését 2011. március 17-18-án, Moszkvában. Ezen háromfős honvédelmi minisztériumi delegáció is részt vett Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár vezetésével.
A 21. század Magyarországának sikere az emberek tudásán, megújulási képességén és az emberekben rejlő kreativitáson múlik – emlékeztetett Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az ünnepi köszöntő a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Szilágyi Erzsébet fasori objektumában megtartott ünnepi rendezvényén hangzott el március 23-án.
A magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének ünnepi köszöntője a Haditechnikai Kutatók és Fejlesztők Napja alkalmából.
A szabadságharc a nép, a nemzet közös áldozatvállalása volt- hangzott el a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal ünnepi állománygyűlésén, amelyet nemzeti ünnepünk alkalmából rendeztek. Az eseményen elismeréseket is átadtak.
Ülésezett a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Felügyeleti Munkabizottsága. Ezen szó volt többek között a honvédegészségügyre vonatkozó elképzelésekről, tervekről, a kórház működésével kapcsolatos elgondolásokról.
A tiszti hivatás tisztességes helytállást kíván- hangsúlyozta Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára azon az előléptetési ünnepségen, amelyet a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal tartott február 24-én.