Az Országgyűlés költségvetési bizottsága 10 igen szavazattal 3 nem ellenében támogatta Seszták Miklós kinevezését nemzeti fejlesztési miniszternek.

A miniszterjelölt keddi bizottsági meghallgatásán a nemzeti fejlesztési tárca fontos területei közé sorolta a vagyongazdálkodást, valamint a közösségi közlekedést.

A vagyonpolitikáról szólva kiemelte: véleménye szerint fontos alapelv, hogy "amennyiben közvagyont értékesítünk, abból közvagyont teremtsünk".

Kép letöltéseFotó: MTI, Kovács Attila

Hozzátette, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban a magyar államnak sikerült a stratégiai vállalatokban erősítenie a jelenlétét. Példaként említette a Mol részvénycsomagjának megszerzését, a Rába részvényeinek és az E.On földgázüzletágának a megvásárlását, valamint az Antenna Hungária visszavásárlását. Ezeknek a tulajdonszerzéseknek fontos szerepük van a rezsicsökkentés megvédésében és folytatásában - mondta. A folytatásról szólva a Fővárosi Csatornázási Művek megvásárlásáról szóló tárgyalásokat említette. A MÁV-csoport szerkezeti korszerűsítését költségvetési szempontból pozitívnak értékelte Seszták Miklós, mivel annak eredményeként a 2013-as évet nyereséggel zárták a csoporthoz tartozó vállalatok, és az átalakulás után kevesebb költségvetési pénz kell ezen társaságok finanszírozásához. Hozzáfűzte, hogy folytatni kell a MÁV működésének hatékonyságjavítását.

Fontosnak nevezte, hogy egységes kormányzati irányítás alatt legyen a nemzeti közvagyon, mert az ésszerűséget véleménye szerint így lehet biztosítani.

Kiemelte, hogy 2014 végére a vagyonleltár véglegesedik, és ezzel korszerű, tulajdonosi szemléletű nemzeti ingatlangazdálkodási jogi és szervezeti feltételrendszer fog kialakulni.

(MTI)