A hálózat- és információbiztonság érdekében az összehangolt lépések mellett teret kell engedni az egyedi nemzeti megoldásoknak is – hangsúlyozta a magyar delegáció az Európai Unió, Távközlési Tanács ülésén 2014. június 6-án, Luxembourgban.
A szeptember végi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Napról rendezett nyitókonferenciát az önkormányzatok számára a programsorozat nemzeti koordinátora, a fejlesztési tárca 2014. június 5-6-án, Gyulán. A hagyományossá vált eseményen közel ötven település képviselői kaptak tájékoztatást a fejlesztési lehetőségekről, segítséget „A mi utcánk, a mi jövőnk!” jelmondathozkapcsolódó programok szervezésében.
Politikai megállapodást fogadott el a negyedik vasúti csomag három műszaki jogszabályáról a Luxembourgban ülésező Közlekedési Tanács 2014. június 5-én. Az uniós tagállamok szakminisztériumi vezetői megvitatták a jelenleg megengedettnél hosszabb vagy nagyobb tömegű kamionok közlekedését egyszerűsítő bizottsági javaslatot. A magyar küldöttség az elmúlt egy év közlekedési eredményeit összegezve átadta a V4 elnökségi feladatokat a soron következő Szlovákiának.
A kikötői infrastrukturális beruházások összességében és hosszú távon az ország iparfejlesztési politikáját szolgálják. További ipari és logisztikai beruházók megjelenését segítik elő, kedvezően hatnak a foglalkoztatottságra, a betelepülő cégek tevékenysége jelentősen növeli a hazai adóbevételeket. Az olcsó vízi szállítás fokozza a Magyarországon előállított termékek versenyképességét, megkönnyíti világpiacra jutásukat – mondta el Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a VI. Bajai Gabona Partnerség találkozón 2014. június 5-én, Baján.
A kormány fontosnak tartja a felelős hulladékgazdálkodást, a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztését, valamint a hulladékok energetikai hasznosítását - mondta Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár A hulladékgazdálkodás globális tendenciái című konferencián 2014. június 4-én, Budapesten.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárának elnökletével ülésezett a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Monitoring Bizottsága 2014. június 3-án, Szegeden.
Az egyik legfontosabb feladat a hazai energiaellátás biztonságának erősítése, amire nincs lehetőség atomerőmű nélkül - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterjelölt az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti keddi meghallgatásán.
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága 10 igen szavazattal 3 nem ellenében támogatta Seszták Miklós kinevezését nemzeti fejlesztési miniszternek.
Komoly kereslet mutatkozik a világszínvonalú magyar mérnöki tudás iránt – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár az EPAM Szoftverfejlesztői Konferencián 2014. május 31-én, Budapesten.
Az EPAM Systems nemzetközi szoftverfejlesztő cég az idén 400-zal bővíti foglalakoztatottai számát magyarországi érdekeltségénél, ezzel az év végéig 1200-an dolgoznak majd a cég budapesti, szegedi és debreceni telephelyein - jelentette be Fejes Balázs, az EPAM Systems banki és pénzügyi szolgáltatások üzletágának globális vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.