Magyarország kész minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy kikerülhessen az Európai Unió 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - mondta csütörtökön Londonban Cséfalvay Zoltán.

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a londoni magyar nagykövetségen pénzügyi elemzőknek tartott kétórás háttérbeszélgetést a magyar gazdaság és a költségvetés helyzetéről, illetve az európai gazdaság általános kérdéseiről.

Kijelentette: véleménye szerint a magyar kormány által az elmúlt hetekben bejelentett két államháztartási konszolidációs intézkedéscsomag - amelyek együttes méretét Cséfalvay Zoltán a hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 2,3 százalékára becsülte - elégséges lesz a kitűzött hiánycélok teljesítéséhez.

Hozzátette: az államháztartási deficitet nem csupán azért kell a GDP-érték 3 százaléka alatt tartani, mert valaki ezt kéri tőlünk, hanem azért is, mert ez Magyarország alapvető érdeke,

Cséfalvay Zoltán a magyar kormány által hozott gazdaságpolitikai intézkedésekről kijelentette: nem szereti az "ortodox" és az "unortodox" megjelöléseket, mivel nincs egyértelmű definíció arra, hogy mi számít ortodox és mi unortodox intézkedésnek. A szakpolitikus szerint ugyanakkor Magyarország az elsők között alkalmazta meglehetősen egyértelműen a válság kockázatainak és terheinek megosztását célzó gazdaságpolitikát.

Az államtitkár szavai szerint nincs sok olyan szereplő, akik között e kockázatok és terhek megoszthatók: az állam, a lakosság és az üzleti szféra jöhet csak szóba.

Cséfalvay Zoltán szerint jelenleg a piac jobb értékelést ad a magyar gazdaságpolitikáról, mint az Európai Bizottság.

Hozzátette: a magyar gazdaság nagyon innovatív, és igen erőteljes ipari bázisa van. Az államtitkár szerint ezt jelzi, hogy Szlovákia után Magyarországon a második legmagasabb az unióban a hazai össztermékhez mért export aránya, és a kivitelnek több mint az ötödét magasan fejlett technológiájú termékek adják.

A jelen lévő londoni elemzők egyike annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar gazdaságban gyakorlatilag az egyetlen növekedési hajtóerő az export, viszont ennek alakulására a kormánynak nincs sok befolyása, több adóintézkedés ugyanakkor ronthatja a fogyasztási és így a növekedési kilátásokat. Cséfalvay Zoltán válaszában hangsúlyozta, hogy nem baj, ha az export számít az egyik fő növekedési hajtóerőnek, mivel Magyarország kis, nyitott és nagyon erőteljesen exportorientált gazdaság.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a fogyasztás is növekedésgyorsító tényezővé válhat az egységes adókulcsra történő átállás folyamatának átmeneti időszaka után. Kiemelte, hogy a magyar lakosság eladósodott, a lakossági adósságállomány jelentős részben devizaalapú hitelekből állt, és az egykulcsos adórendszer kezdeti időszakát e lakossági adósságállomány törlesztési folyamata jellemezte. A magyar kormány reméli, hogy a későbbiekben a hazai fogyasztás is a gazdasági növekedés forrásává válik - tette hozzá.

Az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban Cséfalvay Zoltán kijelentette: Magyarországnak az euróválság és az azzal járó bizonytalanság miatt van szüksége biztonsági hálóra, és a fő cél az, hogy e háló révén Magyarország alacsonyabb adósságpiaci hozamokat érhessen el.

(MTI)