Még az idén újabb forrásokkal egészülhet ki a kutatásfejlesztésre és innovációra szánt 75 milliárd forintos állami és uniós pályázati keretösszeg – jelentette be Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara meghívására részt vett egy, a baranyai innováció területén kiemelkedően teljesítő szakemberekkel folyó tárgyaláson.     Az államtitkár emlékeztetett rá: 2010 nyara óta először az idén tudtak kutatásfejlesztési és innovációs projektek megvalósítására hazai forrásokat is tartalmazó pályázatokat kiírni. Úgy tervezték, hogy összességében 75 milliárd forint áll így ebben az évben a pályázók rendelkezésére oly módon, hogy az uniós kereten felül 36 milliárdot a hazai innovációs alapból biztosítanak. A pályázati portfoliót úgy állították össze, mondta, hogy az állami és az uniós lehetőségek kiegészítsék egymást: mivel a közép-magyarországi régió nem vehet részt az EU-s források felhasználásával nyíló pályázatokon, ezért javarészt e területen biztosítják a hazai alapból finanszírozott lehetőségeket.     Az államtitkár kiemelte: a korábban tervezett 75 milliárdos kereten kívüli lehetőségek egyike lesz a vállalati innovációs, technológiai fejlesztést segítő pályázati keret megemelése több mint tízmilliárd forinttal. Emellett a többek között vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek számára még kiírás előtt álló, a kutatási projektek támogatását segítő pályázati keretet emelnék meg 15 milliárd forinttal. A kutatással foglalkozó szervezetek és intézetek számára eszközfejlesztési célok megvalósítására szintén egy tízmilliárd forintot meghaladó keretet nyitnak, s napirenden van egy, a kis- és közepes méretű vállalkozásokat segítő konstrukció kidolgozása is – tette hozzá az államtitkár.     Cséfalvay Zoltán beszámolt arról: eddig négy kutatásfejlesztési és innovációs tárgyú pályázatot írtak ki, amelyek elsősorban a nemzetközi együttműködéseket fejlesztik, de megjelentek a nagyvállalatoknak segítséget nyújtó úgynevezett ernyőprojektek is.

(MTI)