A német gazdaság teljesítményétől függően számít Magyarországon élénkülésre a második félévben Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával csütörtökön közölt interjút a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap a magyar gazdaság helyzetéről, a recesszió veszélyéről.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a korábbi tervekhez képest a kormány 0,1 százalékra korrigálta a gazdasági növekedés ez évi prognózisát, de a második félévben élénkülésre számít. Kitért arra, hogy a magyar gazdaság erősen függ a némettől, amelynek helyzete is javul remélhetőleg. A recesszió elkerülésében a Mercedes, az Opel és az Audi gépkocsiipari nagy beruházásai is segíthetnek - tette hozzá.

Az államtitkár prioritásként a pénzügyi konszolidációt és a deficitcsökkentést nevezte meg, amelyek segítenek visszaszerezni a pénzügyi piacok bizalmát. Kiemelte, hogy az előrejelzések szerint az államháztartási hiányt az idén a 2000-es években először sikerül a GDP-hez mérten 3 százalék alá csökkenteni.

A reformok több évre biztosították Magyarország pénzügyi stabilitását, és ezt, reményei szerint, a piac is értékelni fogja - mondta Cséfalvay Zoltán.

(MTI)