Nemzetgazdasági Minisztérium

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter

Vissza a naptár oldalra

Események - 2014. 02. 21.

9:15

Szijjártó Péter beszédet mond a Lenksysteme Hungária Kft. projektzáró rendezvényén *

„Munkahelyteremtéssel és megtartással járó járműipari beruházás a ZF Lenksysteme Kft-nél” - Ünnepélyes projektzáró rendezvény, valamint „Személygépkocsi elektronikus kormánymű gyártásához kapcsolódó fejlesztés a ZF Lenksysteme Hungária Kft-nél”, Ünnepélyes projektnyitó rendezvény

10:00

Bűncselekmények Áldozatainak Napja 2014 *

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) közös sajtónyilvános konferenciája.

Az eseményt megnyitja és köszöntőt mond Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, nyitóelőadást tart Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, beszédet mond dr. Kunfalvi Zoltán, a KIH elnökhelyettese. A konferencia első részének zárásaként sajtóbeszélgetésre várják a szervezők a sajtó munkatársait, amelyen Balatoni Monika államtitkár, Dr. Hatala József miniszteri biztos és Matthew McVarish, skót színész, drámaíró és zenész, a „Törd meg a csendet” gyermekbántalmazás elleni kampány európai nagykövete vesz részt. Az eseményt Kurucz Éva műsorvezető moderálja.

A sajtó részvétele regisztrációhoz kötött, ezért részvételi szándékát kérjük, szíveskedjen jelezni a sajto@kim.gov.hu e-mail címen 2014. február 20-án, 16:00-ig.

A nyitóbeszédek időpontja: 2014. február 21. péntek, 10:00 (Sajtóbeszélgetés időpontja: kb. 11:10-től)

11:00

Halász János sajtótájékoztatót tart a a Kultúrházak éjjel-nappal című programról

Halász János kultúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvénysorozatról.

*A részvételhez akkreditáció szükséges