Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A „Határon átnyúló ETT/EGTC megyerendszer és az önkormányzati jogalkotás” című konferencián megnyitó beszédet mond Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az eseményen előadást tart Zöld-Nagy Viktória, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős helyettes államtitkára.
Háttér:
A konferencia a Jogszabály előkészítési folyamat racionalizálása című (ÁROP 1.1.10) projekt részeként valósul meg. Célja a Kárpát-medencében kialakuló határon átnyúló ETT/EGTC megyerendszer bemutatása, tekintettel az Európai Unió 2014-2020 költségvetési időszakának új szabályozására, az 1082/2006/EK EGTC-rendelet felülvizsgálatának tapasztalataira, valamint a hazánkban végmenő közigazgatási reformfolyamatokra és ezzel kapcsolatosan a jogszabály előkészítési folyamatok racionalizálására.
Az Európai Területi Társulás egy olyan jogi eszköz, amely lehetőséget nyújt a helyi és területi önkormányzatok, valamint az állam számára, hogy határon átnyúló, transznacionális vagy régiók közötti együttműködéseket valósítsanak meg más tagállam hatóságaival a közös célok elérése érdekében.
A határon átnyúló együttműködések szabályozásának fontos eleme az átláthatóság és az érthetőség követelménye, amely elősegíti, hogy a közigazgatási szervek kellő hatékonysággal tudják megvalósítani közös céljaikat a határ mindkét oldalán. Ehhez elengedhetetlen a jogszabály előkészítési folyamatok racionalizálása, az önkormányzati rendeletek szabályozási hatékonyságának növelése.