Munkahelyteremtésre fordítják a 2014-2020-as európai költségvetési ciklusban Magyarországra érkező támogatások 60 százalékát – jelentette be a szerdai kormányülést követően a nemzetgazdasági miniszter a Fidesz-KDNP salgótarjáni kampánynyitó rendezvényén.

Magyarország gazdaságfejlesztésre 2900, területfejlesztésre 1200 milliárd forint uniós forrást használhat fel – tette hozzá Varga Mihály.

A miniszter a 400-450 fős hallgatóságnak elmondta: a kormány az elmúlt négy évben kiszabadította az országot az adósságcsapdából, előtörlesztette az IMF-hitelt, és úgy vállalta át az önkormányzatok adósságát, hogy eközben három százalék alá szorította a költségvetési hiányt és jelentős eredményeket ért el a foglalkoztatásban.

A miniszter bejelentette: ahogy Csehországban elérte az ötmilliót a foglalkoztatottak száma, Magyarország is ezt célozza meg.

A salgótarjáni kampánynyitón Becsó Zsolt (Fidesz) közölte: a kelet-nógrádi térségben a választás tétje az, hogy a terület három-négy év alatt a fejlődő központi régióhoz kerül, vagy végleg leszakad.

Megjegyezte: az elmúlt négy évben 60 milliárd forint fejlesztés történt ebben a térségben, és ha a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást, akkor a fejlődés a Pétervására, Ózd és a felvidéki Fülek és Rimaszombat számára is új lehetőségeket nyithat.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere megjegyezte: a szocialista és a polgári gondolkodás közötti különbséget jelzi, hogy míg az MSZP megyei listavezetője, Boldvai László 1050 négyzetméteres luxusvillát építtetett a városban, a jobboldali városvezetés kormányzati támogatással éppen ekkora alapterű bölcsőde építésébe fog, ugyanis az előző szocialista önkormányzat ezt az intézményt is bezáratta.

(MTI)